Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-392

142 3Í>2. orszígos ülés fleczeniber 1. 1871. az, vajon hibáztatni lehet-e a minisztert, ha a háznak határozatai, vagy a törvény értelmében járt el, még akkor is, ha már a ház többsége utóbb, vagy maga a miniszter ezen törvényes intézkedéseket egyéni nézetével már nem tartja összeegyeztethetőnek. Én részemről megrovandónak tartanám azon kormányt, mely egy hibásnak ismert határozatnak vagy törvénynek megváltoztatását nem hozná javaslatba; de nem tartom hibásnak azon minisztert, ki a törvény, vagy a háznak megállapodása értelmében jár el akkor, midőn a háznak azon része, mely előbb sem volt vele e részben egy értelemben, utóbb is fentartja azon eltérő véleményt. Különben, t. ház, midőn ez alkalommal fí'gyeimét rövid időre igénybevenni bátorkodom, nem ezen megjegyzés érdekében történt az. A budgetvita minden körülmény közt bizonyos érdekeltséggel szokott a parlamentális életben kisértetni. Tapasztalom ugyan azt, hogy nálunk is bő és ékes szónoklatokra ad az alkalmat: de sajnálattal kell megjegyeznem, hogy ezen vita az eredményekben többnyire meddő szokott maradni. A budget tisztán pénzügyi szempontból ritkán ad alkalmat tüzetes vitatkozásokra. Tán paradoxonnak látszik ezen állítás. Az pedig lfigkevésbbé sem az, kivált nálunk. A budgetnek egyes részei, kivált nálunk, már előbb létrejött törvények és intézkedésen: eredményei. Ritkán foglalnak azok magukban előrelátott költségvetést oly kiadásokra nézve, melyeknek törvényes alapja nem lett volna már megvetve. Van és lehet a budgetben oly kérdés, mely tisztán pénzügyi természetű. Olyan a jelen budgetben kiválólag a rendkívüli fedezetre vonatkozó rész: a kincstári utalványok általi fedezet, a kölcsön miképeni felhasználása. Épen az elébb emiitett kérdés, a kamatozó kincstári utalványok elvi kérdése, pénzügyi hordereje, azoknak befolyása közgazdászatunkra és átalában állampénzügyi viszonyainkra nézve, csekély emlékezetem szerint sem akkor, midőn legelőször életbeléptettettek, sem jelenleg tüzetes tárgyalás és figyelem kérdését nem képezték. Én a pénzszerzés ezen módját is elfogadom, mig az jelentéktelenebb összegekre szorítkozik, mivel azt, körülményeink közt, a legjutányosabbnak tartom. Azonban nem titkolhatom el magam előtt, hogy kivált a mi helyzetünkben, melyben a forgalomban levő állam papírpénz az állam jövedelmeit úgyis már mintegy előre escomptirozza : az állam-hitelnek ily iránybani igénybe vételét nem tartom tökéletesen semlegesnek, nem tartom annyira indokolhatónak, mint más viszonyok között, hol ily utalványok az állam pénzügyi kezelésének oly könnyebbségei, melyek semminemű financiális vagy pénzügyi hátránynyal nem járnak. Ennyit voltam bátor, magára a költségvetésnek kiválólag financiális érdekére nézve, megjegyezni. A költségvetésnek legfőbb érdeke, szerintem, mindenkor közgazdászati és politikai érdek, mert az állam közgazdászati fejlődésére nézve azt mérlegeljük a budget viták alkalmával, azon intézkedéssel szemben, a melyek a múltban léptettettek életbe, s előre igyekszünk kiszámítani a jövő fejlődésnek lehetőségét. Politikai része a financziális vitáknak abban rejlik, hogy csakugyan az állam pénzügyének költségvetése nagy részben az egyetemleges politikának eredménye, abban a kormányzat s a legislativ politika tükröződik vissza. Ha valaki, t. ház: én nem vagyok azon helyzetben, hogy ezen szempontból költségvetéseink tárgyalásai alkalmával, azok támogatására szót ne emelhetnék. Üdvözlöm én, és osztozom a ház többségének s a kormánynak politikai állásában, melyet a közjogi téren elfoglalt. Ez azon zászló, melyet én tisztelek, s mely alatt én küzdök. Legédesebb reményeim ezen ujabbi politikai helyzethez voltak kötve, és annál érzékenyebben kell fájlalnom, — s talán túlságosan is fájlalom, — ha a közigazgatás, a közélet, a belreformok terén azon reményeknek egy részét eddigelé realizálva nem látom, melyeket önintézkedési joggyakorlatunk feléledéséhez kötöttem vala. Csekély felfogásom szerint igaza van előttem szólt Wahrmann képviselő urnák, hogy a reform terén programmot nem ismerünk már, sem financiális sem közigazgatási tekintetben. A pénzügyi bizottság azt jelezi, hogy közel állunk egy normal-budgethez. Én pedig azt hiszem, — s azon remónynyel kecsegtetem magamat, — hogy normal-budgethez most sem állunk sokkal közelebb, mint • álltunk mindenkor. Voltak mindenkor a budgetben oly kérdések, melyek mindenkor ugyanazok. Voltak olyanok, melyek fejlődő viszonyainkkal változnak. Azt tartom, hogy viszonyaink fejlődése távolról sem ért odáig, hogy a budget normálnak volna nevezhető, vagy a normálist megközelitnék. A financziális igazgatás terén sem az adó-rendszer reformja nem lépett előre, sem a kezelési organismus lényegben nem változott. A közigazgatási organismust jelenleg még nem mondhatjuk kielégítőnek. Az igazságszolgáltatás terén is felette sok még a kívánni való. Midőn az adóreformok terére léptünk, azon