Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-379

379 országos ttlé« november 11. 1871. 288 tátott meg. Midőn Mária Terézia a török kézből visszakerült bánsági részeket rendezvén, előbb az urbériséget, ugy mint az az 1832/6 törvények csekély módosításával 48-ig fenállott, privatusoknak adomány utján conferálta: ezeknek egyszersmind kötelességévé tette, hogy a terjedelmes majorságokat benépesítsék. A telepítési szerződvények azon időben leg- ! inkább würtembergiekkel köttett3k, kik e ezélra az országba behivattak. A 30—32 évre kötött telepitvényi szerződésekben a praestatiók jóval kevesebbre állapíttattak meg, mint a mennyit azon időben az úrbéresek fizettek úrbéri telkeik után. Ezen szerződések akkoriban „Ansiedelungsvertrag"-oknak neveztettek és ezt kérem jegyezzék meg magoknak azok, a kik azt mondják ma, hogy ezen telepitvényezósek tisztán magánjogi szerződési viszonyon alapulnak. A telepitvényes telkek rendesen ép oly terjedelemben osztattak ki, mint az úrbéres telkek, V*, V2 és 1 egész telkekben. Minden embernek adatott annyi, a mennyit az illető külföldről magával hozott pénzével instruálni és beépíteni képes volt. Némely határban a földek közt igen sok mocsár levén, a szerződésnek egyik pontja tehát az volt, hogy a vizeket le kell csapolni, gátakat kell építeni és ezeket fen is kell tartani. Ezen telepitvény esek egészen 48 —49-ig adót nem fizettek, még közmunkához sem járultak. Állásuk tehát igen kedvező volt, a nép vagyonában gyarapodott, és egy bizonyos jólétnek örvendett, melyet az úrbéresek itt-ott irigy szemmel néztek; rendezett utczáju falvaikban szép házakat, iskolát, községházat, paplakot és templomot építettek, melyben azonban a patronatusi jogot és terheket a legtöbb helyt a földesúr gyakorolta és viselte, és gyakorolja és viseli ma is. A későbbi telepítésekre a népet Heves- és Borsodmegyékből a Tisza és Maros vidékeiről toborzottak. Mindezen telepitvényekben a földesurak uri törvényhatóságot gyakoroltak és e viszonyra is nagy súlyt fektetek. A telepítési szerződések 1820 — 30 közt lejárván, egyetlen egy birtokosnak sem jutott eszébe ezeket a telepitvényeket felbontani akarni, s a telepitvényesek siettek is uj szerződésekre lépni a földtulajdonosokkal ; habár a megváltozott viszonyokhoz képest kissé magasabb bér mellett is, de szívesen szerződtek, mert helyzetük már akkor is sokkal kedvezőbb volt mint az úrbéreseké. Ezen szerződések még teljes erejűkben állottak fenn akkor, midőn az 1848-ki törvényhozás *a jobbágyságot megszüntette, és a jobbágyokból szabad földbirtokosokat teremtett. A telepitvényesek abban az időben, azon véleményben, hogy ők is jobbágyok voltak, s igy a tőrvényhozás kedvezménye rajok is kihat, zavarogni kezdettek, s igen sokan a praestatiók fizetését megtagadták. E hibás felfogásnak az is némi támpontul szolgált, hogy hasonló értelemben, az akkori első népképviseleti országgyűlésen a telepitvényesek viszonyainak rendezésére törvényjavaslatok tétettek a képviselőház asztalára ; azonban azok, mint tudjuk, jóllehet e házban tárgyaltattak, megállapodásra még sem juthattak. Az 1848-ki események bevégzése után a zavargók a hatóságok utján törvényes kötelmeik teljesítésére csakhamar visszavezettettek ugyan; de az ösztön megmaradt bennük ezen telepitvényeket tulajdonjoggal megszerezni, éppen azon a módon, mint a melyen megszerezték az úrbéresek. Ennek aztán az lett a következménye, hogy midőn 1850—60 közt a szintén 30 évre kötött szerződések lejártak: a földesurak a kürsőségekre nézve velők többé szerződésekre lépni nem akartak; nem moadták ezt ki határozottan, de oly magas bért követeltek, melyet előreláthatólag a telepitvényesek meg nem fizethettek. Ezek pedig azon ürügy alatt, hogy az 1853-ik martius 2-ki nyilt parancs 19. §-a értelmében ők ezen telepitvényeket megválthatják: a pátens értelmében, az 1848-ki birtokállapot fönntartását követelték, s már magasabb áron bérbe venni azon földeket nem akarták. A végeredmény azonban az lett, hogy a földtulajdonosok a telepitvényesek ellen pereket indítottak, s egy némely község arra a belátásra jutott, hogy jobb lesz szerződni, és azok most igen jól érzik magukat ma is, a mennyiben a jus quaesitumot nem vesztették el: míg mások bevárták a perek végét, minek az lett a következése, hogy a telepitvénytől elmozdittattak, a belsőségben bennhagyta őket a földesúr: mert hisz azon kis terület, melyen a község feküdt, a malom- és italmérési joggal igen jól jövedelmezett, és azonfelül napszámosokat is adott a földtulajdonosoknak. Ennek az élet-halál harcznak, mely a telepitvényesek és a földesurak közt lefolyt: az volt a végeredménye, hogy a községek lassanként kezdettek elnéptelenedni, a nép vándorolni kezdett a szomszéd végvidékbe, hol a kincstár öt erős községet telepitett, és ott már-már letelepedett volna, ha a legközelebbi két év alatt a vizár őket tönkre nem teszi vala, és igy visszajöttek pusztán hagyott házaikba; de a járás-keléssel elfecsérelték az időt, és nem dolgoztak, vagy ha dolgoztak is: nem annyit, a mennyit hajlamaik és az élet szükségeinél fogva dolgozniok lehetett volna. És nem lévén földesurok, ki az inség idején segélyt nyújtott volna nekik: a fatalismus karjaiba vetek magukat, és a törvényhozástól várják, hogy őket a kétségbeeséstől megmentse. Az egykor virágzó községek lassanként csendes 36*