Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-378

378. országos ülés november 10. 1871. 265 kintetben voltam bátor a t. képviselőház ezen ügy­ben történendő intézkedése végett még a múlt évben egy határozati javaslatot beadni, a mely­ben azt hoztam indítványba, ós arra kértem a t. házat: méltóztassék meghatározni, mennyi idő alatt és miként tartozik az illető miniszter a hozzá intézett interpellatióra választ adni. E határozati javaslatom már kinyomatott és szét­osztatott, azonban még mindeddig nem tárgyal­tatott. Bátor vagyok tehát arra kérni a t. házat, hogy a mint a tárgyalás alatt levő vadászati törvény, s a már kitűzött telepitvóny letárgyal­tatott: méltóztassék határozati jayaslatomat na­pirendre kitűzni, Elnök: Méltóztassék a t. háznak e fölött határozni. Halász Boldizsár; Ahhoz kívánok szólni, a miről egyedül szó van, t. i. vajon e határozati javaslat napirendre tüzetett-e vagy nem ? Ha jól értettem a képviselő urat, ő a házszabályoknak interpellatiókra vonatkozó részét akarja módosíttatni, minthogy roszul esett neki, hogy egy interpellatiójára választ nem kapott. Minthogy pedig a házszabályok revisiója .... Simonyi Ernő (közbeszól) : Itt nem a házszabályokról, de egy rég beadott határozati javaslat felvételéről van szó. Halász Boldizsár ; A mennyiben meg­hallgattam a képviselő urat, oly valamit kivan az interpellationalis jogra nézve, mint a mi már... Elnök: Méltóztassék Csiky képviselő urnák az indítványt írásban beadni. Simonyi Ernő: Be van már adva, ki is nyomva; most csak a napirendre tűzetése ké­retik. Elnök: De indítványnak Írásban kell be­adatni. Simonyi Ernő: Ez nem külön indít­vány. Elnök: Tehát ki fogom kerestetni a ha­tározati javaslatot, holnap méltóztassanak annak felvételéről határozni. (Helyeslés.) Török Sándor (soproni) : A lefolyt törvényhozási szak alatt, ugy hiszem, pártkülönb­ség nélkül mindenki meggyőződhetett a ház sza­bályoknak sok részben hiányos hézagos és ho­mályos voltáról. Részemről a ház szabályokat oly alapnak tekintem és hivatásukat, rendelteté­sűket abban keresem: hogy egyrészt az egyes képviselőknek a választáson alapuló törvényho­zói illetékességét hozzá férhetlenül biztosítsa, a mi a verificatio által történik; másrészt pedig: hogy oly tanácskozási rendet állapítson meg, mely a tőrvényhozás munkásságának sikerét és eredményét lehetőleg biztosítsa. E tekintetekből kiindulva, valamint vonatkozással a ház-szabá­KÍPV. H. NAPLÓ l&rf xvn. lyok 220. és korábbi 96. §§-ra, melyekben ki­mondatik: hogy ezen házszabályoknak az egész három évi törvényhozási ülésszakra érvényesség­gel kell birmok, miután ennek következtében azon veszély fenyegethetné a jövő törvényhozást, hogy ezen házszabályok alapján kellene talán tanácskozásait folytatni: bátor vagyok a követ­kező indítványt a t. ház figyelmébe és pártfo­gásába ajánlani. Indítvány. „Tekintettel az 1869 — 71. évi országgyűlés ta.rtama alatt ugy a képviselő vá­lasztások igazolásaiban, valamint a tanácskozási rend és eljárásban észlelt hiányok ós hézagokra : küldessék ki a házszabályok revisiójára egy több tagból álló bizottság, mely munkálatait köteles legyen akként intézni, hogy a szükségesnek mu­tatkozó változások és módosítások még a jelen utolsó ülésszak befejeztéig a törvényhozó testü­let által véglegesen megállapittathassanak." Minthogy indítványom nem törvény alkotá­sát czélozza : bátor vagyok kérni, hogy azt idő­nyerés tekintetéből vagy azonnal vagy lehetőleg legközelebb tárg} r alni méltóztassék. Elnök: Az indítvány ki fog nyomatni és szét fog osztatni. Következik a napirend, t. i. a vadászati tör­vényjavaslat V. most IV. fejezetének tárgyalása. Halmosy Endre: Mielőtt az uj feje­zetre átmennénk, bátorkodom a IV.* fejezethez, még egy §-t indítványba hozni. Az előbbi III. fe­jezetet tegnap en bloc kihagytuk; azonban azon fejezetben találkozik egy §, mely tulajdonkép nem is oda tartozott, hanem a IV. fejezethez tartoznék, és ez a 15. §. Ezen §. igy hangzik. „A 20. §-ban meghatározott tilalmi időszak alatt vadászni senkinek sem szabad, kivéve ke­rítéssel kellőleg elzárt helyeken, hol a tulajdonos a vadászatot minden időben gyakorolhatja és megengedheti." Azt gondolom, hogy ezen §. egészen beleillik a IV. fejezetbe és kérném a t. házat: méltóztassék ezen §-t oda felvenni és pedig a 20. § után. Ugy hiszem, hogy ezen §-t senki sem akarta ki­hagyni, és ez oly világos is, hogy talán nem kell tovább indokolnom. (Helyeslés. Ürményi Miksa előadó: A központi bizottság részéről csatlakozom az imént hallott indítványhoz. Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Tehát a volt régi 15. §. ide tétetik a 20. §. után. (Helyeslés.) Jámbor Pál jegyző (olvassa az V. most már a IV. fejezet czimét) „a vadászati kihá­gásokról és büntetésekről". Nehrebeczky Sándor: T. képviselő­ház ! A czimre nézve van észrevételem. Ugyanis a czim azt mondja: „A vadászati kihágásokról 34

Next

/
Thumbnails
Contents