Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-377
254 S77. országos fllés november 9. 1871. „A fő vadak (szarvas és dámvad) által a vetéseken, ültetvényekben vagy más gazdasági és erdészeti ágakban okozott minden kárért azon birtokos vagy haszonbérlő, kinek vadászati területén az emiitett fővad tenyész: teljes kárpótlással tartozik." „E végre azonban megkívántatik, hogy a kár a hatóságnak a kár elkövetésétől számított három nap alatt, felvehetés czéljából, bejelentessék." Simonyi Lajos h.: Csak pár szót kívánok szólni a módositványra nézve. Az itt lefolyt vitából meggyőződtem, hogy a fővad megnevezés mellé szükségesek e szavak: „szarvas, dámvad és vaddisznó"; — és a három nap helyett tegyünk 8 napot. Elnök: Méltóztatnak elfogadni Simonyi Lajos módositványát. (Elfogadjuk). Zárjel közé jönne „fővadak" után „szarvas, dámvad ós vaddisznó" ; továbbá a három nap helyett 8 nap jönne. (Helyeslés.) Tehát elfogadtatik. Majláth István jegyző (olvassa a módosüvány 2-dik %-át, mely igy hangzik): „Azon birtokos vagy haszonbérlő, ki a szomszéd területen tenyésző fővad lelőhetési jogát magának fentartotta, kárpótlást nem követelhet." Halász Boldizsár: T. ház! Engedelmet kérek, nézetem szerint világosan ki kell fejezni nem azt, hogy fentartja-e, mert hogy fentartom én a jogot, ha leakarom lőni, azt tényleg megmutatom azáltal, hogy lelövöm. (Derültség). A régi törvényekben is az az alternatíva áll, hogy a kártévő vadat nemcsak a nemes ember, hanem a volt úrbéres is lelőhette, azért büntetés nem volt, de elvesztette a kártérítés iránti jogot mindkettő. A nem nemes azonban tartozott a vadat a földesúrnak resignálni. Csak azt akartam tehát megjegyezni, hogy e szavak „a lelőhetési jogot magának fentartotta" kihagyandók és csak ez maradna: „a ki azonban a kárttevő vadat lelövi: annak kártérítési keresete nincs." Ürményi Miksa előadó: Ha igy méltóztatnak formulázni, a mint a t. képviselő ur az imént mondta, ezen esetben ha elhibázza a vadat: akkor a tulajdonos kártérítéssel tartozik. (Nagy derültség.) Halász Boldizsár: A házszabályokra hivatkozva, szavaim nem félremagyarázása, — mert azt nem teszem fel a t. előadóról — hanem félreértése miatt szólalok fel. Én nem azt mondtam „ha rá lő" hanem „ha lelövi". Ez egészen más. (Derültség). Elnök: A központi bizottságnak előterjesztése nincs. Simonyi Lajos b. uj indítványát elfogadja-e a ház? (Elfogadjuk]) Tehát elfogadtatik. Majláth István jegyző (olvassa Simonyi Lajos módositványának 3. §-át): „A kártékony vadak által tett károk, ezek a birtokosok által bármikor elpusztíttathatván : meg nem téríttetnek." Hoffmann Pál: T. ház! Indítványozom, hogy „kárttevő állatok" helyett „ragadozd állatok" tétessenek. Elnök: Méltóztatnak elfogadni Simonyi Lajos módositványának ezen 3. §-át ? Vay Lajos báró: Engedelmet kérek, annak, hogy itt „ragadozó állatok" kifejezést használjunk, értelme nincs ; mert a ragadozó állatok a mezei növényekben kárt nem tesznek. Itt a kárttevő állatok közt legfőbb a vaddisznó, a vaddisznó pedig itten, nem tudom, melyik §-ban, a szarvas és dámvad után szúratott be. Vagy meg kell tartani e kifejezést „kártékony állatok" vagy pedig a vaddisznót kivenni azon §-ból. Ürményi Miksa előadó : A medvéről nem méltóztatnak intézkedni? Jankovits Miklós: T. ház! Én nem akartam e tárgyhoz szólani, mert nálamnál sokkal régibb és talán híresebb vadászok szólottak a tárgyhoz s igy azoknak adtam az elsőséget; de nem hallgathatok el arra, a mit épen néhány perczczel ezelőtt egy jó vadász ismerősöm és collegám adott elő, a midőn ugyanis azt mondotta, hogy ezen §-nak azon szövegezése nem lenne helyes, hogyha mi a „kártékony" elnevezés helyett a „ragadozó" elnevezést tennők be. Én ellenkezőleg azt állítom, hogy igen is helyes. 0 azt mondta továbbá, a min igen csodálkozom vadászembernél, hogy a ragadozó állat nem kártékony. En előre kijelentve azt, hogy igen is ezen cserébe, hogy t. i. a kártékony elnevezés helyett tétessék ezen kitétel „ragadozó", bele nyugszom, bátorkodom figyelmébe ajánlani, hogy a medve igen nagy vad, ragadozó, és meg lehet róla győződve kártékony is. (Derültség.) Vay Béla báró: A „vaddisznó"-szó miatt szólaltam föl. Elnök: Elfogadja a t. ház Simonyi Lajos báró már fölolvasott módositványát. (Elfogadjuk]) Elfogadtatott. Majláth István jegyző olvassa: A megtérítendő kár felvétele a kapásnövényeknél, a szőlőkben és kaszálókban rögtön, kalászos nemüeknél pedig az azok letakarítását közvetlen megelőző időben történik, zsinórmértékül szolgálván a károsított terület körül fekvő termés állása. Simonyi Lajos b.: T. ház! Az általam beadott módositványok között az első sza-