Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-362

362 országos ölés sze! tember 16. 1871 103 nyozni, g azért részemről szívesen hozzá járulok. (Helyeslés) Elnök: Tehát a pénzügyi bizottságnak adatik ki, minden utasítás nélkül. A harmadik tárgy a Huszár képviselő ál­tal beadott határozati javaslat, mely szintén a pénzügyi bizottsághoz tétetik át. A negyedik az igazságügyminiszter ur előterjesztése. Ezek ki fognak nyomatni és szétosztatni. (Helyeslés. Tisza Kálmán: Miután a mai napi­rend letárgyaltatott, azt tartom, hogy a szabá­lyok értelmében, mielőtt a gyűlés véglegesen berekesztetnék : lehet szólani a jövő napirendről vagyis a háznak teendőiről. Miként a ma történtekből látjuk, midőn az ezen együttlét alatt elvégzendő tárgyak száma ma ismét egy ujjal szaporodott, bizonyosak le­hetünk benne, hogy meglehetős huzamos ideig együtt leszünk. A pénzügyi bizottság működni fog, mi pe­dig várni fogjuk, hogy a pénzügyi bizottság mi­kor végzi be működését, bár minden felől e ház kebelében pártkülönbség nélkül hangsulyoztatik, hogy mennyi teendő van. Ha már a pénzügyi bizottság jelentését itt kell várnunk, ne legyünk itt heverve, hanem legyünk ugy, hogy dolgozzunk. Az osztályokhoz vannak utasítva az úrbéri és telepitvényi ügyek; mondja ki tehát a ház, hogy inig a pénzügyi bizottság a hozzá utasított tárgyakkal foglalko­zik, addig az osztályok az úrbéri törvényjavas­latot végezzék. (Helyeslés bal felől.) (Ellenmondás jobb felől.) Kerkapoly Károly pénzügymi­niszter: Felfogásom szerint igen nagy kérdés az, ha vajon az egymás mellett való működés­sel érüük-e előbb czélt, vagy egymás után való­val, de coneentrált figyelemmel és eoncentrált erővel. Zsedényi képviselő ur épen tegnapelőtt mondta, hogy a pénzügyi bizottság tagjait azon jogoktól, hogy képviselői jogosultságuk és köte­lezettségük folytán azon nagyfontosságú ügyek tár­gyalására szintén befolyhassanak : megfosztani, el­ütni nem lehet. Abból egyenesen következik, hogy ha egymás mellett dolgozunk, egyszersmind a nap óráit meg kell osztani a többi működésekre és ezen is megosztott órákkal, attól félek, kevesebbre fo­gunk menni, mintha a najaokat osztjuk meg: egyik napot arra, utána másikat erre, a helyett, hogy a nap egyik óráját arra, a másikat erre fordítsuk. A dolog természeténél fogva kérném a t. házat: méltóztassék megmaradni azon álláspont­nál, melyet, én legalább ngy tudom, hogy ha nem is ünnepélyességgel, forma szerint, de az el­oszlatás előtt mindnyájan megállapodtunk (Ellen­mondás.) megengedem, hogy ha nem is ünnepélyes formában mondatott ki, de mondatott, hogy a pénzügyi bizottságnak adjunk időt, hogy egész erővel dolgozván, a jelentést tegye meg mi­előbb. En azok közé tartozom, kik a t. képviselő ur által felemiitett törvényjavaslatok tárgyalását nem akarják halasztani; sőt őszintén mondom, minélelőbb túlesünk rajtok : annál jobban sze­retném ; de nem hiszem, hogy az időben gazdál­kodnánk a figyelem és a nap óráinak megosztása által. Igen kérem a t. házat, hogy legalább az igazságügyminiszter ur által javaslatba hozott ós a kölesönre vonatkozó jelentéseket várjuk be. Egyelőre most kérésemmel csak arra aka­rok szorítkozni, a többit későbbi megfontolásra tartom fönn. Huszár Imre : T. ház ! Ha az úrbéri törvények, melyeket Tisza Kálmán t. képviselő társam felemiitett, most legelőször jönnének az osztályok elé, hogy az osztályok előkészítő ta­nácskozásai után a t. ház elé terjesztessenek: ak­kor tökéletesen egyet értenék a t. pénzügymi­niszter úrral arra nézve, hogy a képviselőház azon tagjai, kik a pénzügyi bizottságnak is egy­úttal tagjai, a tanácskozásokban részt okvetlenül vegyenek, s ezen kitűnő erőktől az osztályi ta­nácskozások hacsak egy ideig is megfosztva ne legyenek. Méltóztatik azonban a t. házi:ak emlékezni, milyen alkalomból utasíttattak az úrbéri törvé­nyek vissza az osztályokhoz. Az úrbéri törvények háromszor is meg­fordultak a t. ház előtt. A t. ház körül­belül mind a háromszor csaknem egy értelmüleg nyilatkozott azok fölött és határozatait kétszer­háromszor ismételten megújította. Tanácskozá­saink 12-ik órájában, ha nem csalatkozom talán épen az elostíás előtti nap, midőn ő fölségének elnapoló leirata felolvasva lett: küldötte vissza e törvényjavaslatokat a főrendiház, akkor Pest belvárosának igen tisztelt képviselőjének indít­ványára azok az osztályokhoz utasíttattak vissza, egyszerűen azért, mert nem akartuk, hogy elin­tézés nélkül heverjenek, s tárgyalásukra időnk többé nem volt. Az úrbéri törvények tehát nem ismeretle­nek a t. ház tagjai előtt, és azt hiszem határo­zataink és az osztályi tanácskozások nyomatéka nem fog azáltal szenvedni, ha a pénzügyi bizottság ülésezésével egyidejűleg és tartamulag a képviselőház többi tagjai is tanácskoznak az osz­tályokban ; mert hogy a pénzügyi bizottság tagjai-

Next

/
Thumbnails
Contents