Képviselőházi napló, 1869. XVI. kötet • 1871. ápril 5–május 31.

Ülésnapok - 1869-342

232 342. országos ülés május IS. 1871. alatt keresztül mentünk, s melyek egy egész alkotmányos multunk és jellemünkkel ellenkező irányba vezettek, ugy hiszem visszatérhetünk a szerintem helyes útra : ha ezen eszmét mindig szem előtt tartjuk. Hiszem én ezt annál inkább minthogy régi törvénykezési rendszerünkben sokat látok , mi bennünket épen ezen rendszerre emlékeztet. így például 1723. évig egész törvénykezési rendszerünk egyes biróságon alapult. (Ellenmondások). Mi volt az utolsó időkig maga a hétszemélyes tábla egyéb mint egy törvénytudó biró alatt működű esküdtszék. (Éllenmondásók). Semmi egyéb. Hát kik ültek ott az országbírón kívül? az országnagyok , kik ugyan nem voltak törvény tudósok a szó szoros értelmében. (Igaz! i'.al felől hosszas saj.) Elnök t Ugyan kérem, ue méltóztassanak beleszólani. Éber Sándor: Tudom, hogy a jelen perczben uralkodó áramlat nézetemnek nem kedvező. Utalhatok a múltkor itt a házban tárgyalt első folyamodásu bírósági törvényre, vagy az éjipen most tárgyalás' alatt levő 25-ös bizottság munkálatára. Mindkettő a társas bíróságra helyezi a fősúlyt, a 25-ös bizottságban pedig — amint emlékezni méltóztatnak, — midőn az egyes bíróság alkalmaztatásának kiterjesztése jött szóba, melynél fogva az egyes biróság hatásköre nagyobbittatott volna, ezen eszme oly ellenszenvre talált, hogy elejtetett. A társasbiróságok mellett nyilatkozott a közvélemény, lehet mondani, majdnem az egész országban és tették azt még határozottabban mint bárki más azok, kik leginkább lettek volna hivatva tudni, hogy mily bírói erőkkel rendelkezik az ország, t. i. a felsőbb törvényszékek és az egész ügyvédi kar. Megengedem, hogy ezen áramlat némileg jogosult ; mert utoljára azon nagy változások és zavarok után, melyeken birói szervezetünk keresztül ment, továbbá az egész közéletnek és közvéleménynek hosszas szünetelése által majdnem lehetetlenné lett egy oly birói kar nevelése, melylyel az egyes bíróságok rendszerét keresztül lehetett volna vinni. Ha ennek daczára nekem mégis némi reménysugaram van. az abból ered, hogy mindaz a mit a törvénykezés rendezésében eddig tettünk, az ideiglenesség jellegét viseli. Midőn a törvénykezési reformokhoz kezdtünk, többé-kevésbbé azon helyzetben találtuk magunkat, a melyben egy birtokos találná magát, a ki hosszas távollét és perlekedés után háza birtokába visszakerül, kürültekint, alig ismer rá, mert az tetőtől talpig megváltoztattatott, sőt annak némely része igen elhanyagoltatott, más része megtoidatott aképpen, hogy ezen toldások fényesek és nagyszerűek is lehetnek, de rá nézve fölöslegesek és oly anynyira útjában van, hogy azokat el kell mozdítani a. Látja, hogy bizonyosan változtatni kell és pedig lényegesen, tudja is talán, mikép kellene változtatni; a baj csak ott van, hogy neki a házat laknia kell, mig azt átváltoztatja ; igy tehát terv szerint aligha járhat el, mert például éppen ott, hol talán az alap maga is hiányos, a fedezet oly rósz állapotban van, hogy azt kell legelőbb valamiképpen össze foltozni, hogy az eső bele ne essék. Igy volt törvénykezési rendszerünk is. Legelőször felülről kezdtük a rendezést a felsőbb bíróságoknál, ezeket szerezvén, ezeknek szervezete szerint egy uj perrendtartást behozván, most lejebb szállunk, átmegyünk az első folyamodásu bíróságokra és mind a mellett, mig ennek foltozását eszközölnők: előttünk van azon eszme, melyet a tisztelt igazságügyi miniszter ur is oly gyakran megemlített, hogy a szóbeli és nyilvános eljárás behozassék, a mely egész törvénykezési rendszerünket uj alapra helyezi és többé-kevésbbé halomra dönti, a mit most teszünk. En nem tudom, mi a t. ház véleménye ezen szóbeli és nyilvános eljárás iránt, még kevésbbé tudhatom; hogy hogy fogja azt a t. ház annak idejében felfogni ; de legmélyebb meggyőződésem hogy egész alkotmányosságunk csak fictio : mig törvénykezési rendszerünk a nyilvánosság és szóbeli eljárás rendszerére fektetve nem lesz. Ugyanis véleményem szerint a valódi alkotmányosság nem abban áll, hogy egy kisebb-nagyobb számú képviselő testület időszakonként összegyűljön , törvényeket csináljon, a költségvetést megvizsgálja, interpelláljon stb. hanem abban áll : hogy azon nagy elv, mely az alkotmányosság éltető szelleme, minden intézményt áthasson; ezen elv az: hogy a jog és törvény uralkodik, és csakis jog és törvény uralkodik, ellenőrizve a közvélemény által, mely nyilvánul a törvényhozó testületben, helyhatóságokban, kérvényekben, gyülekezetekben és a sajtóban. Hogyan kívánhatjuk , hogy bárki meg legyen győződve arról, hogy csakis ezen jog és törvény uralkodik, midőn legéletbevágóbb ügyei zárt ajtóknál rendeztetnek el? — Tudom igenis, hogy van egy nevezetes nyilvánosság, a mennyiben a t. i. a hallgatóság számára egy bizonyos helyiség ki van jelölve; de bocsánatot kérek, ez éppen csak annyira nyilvános eljárás, alkotmányos értelemben, mint a gyermek által korommal falra festett huszár , a valódi huszár irányában. Csak egyre vagyok bátor emlékeztetni : ott van az előleges vizsgálat, mely minden nyílva nosságból ki van zárva, a tanúvallomások írás ban adatnak be, s több más, s ezt csak azór, hozom fel, hogy megmutassam a különbséget