Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-314

314, ors^ges ülés aiárczius 20.1871, 87 pette, melyek a nemzet léte és nemléte fölött döntöttek. Tisza Kálmán képviselő urnák észrevételeire csak egy megjegyzést fogok tenni, miután azt gondolom, hogy Jókai képviselő urnák adott válaszomban a többit már úgyis igyekeztem megczáfolni. Tisza Kálmán képviselő ur a kormánynak, és egyáíalában az országnak az önérdek politikáját ajánlotta. Elfogadom, de, bocsánatot, csak egy correctiórmual.Én az önérdeket, valamint a magán-, ugya közéletben, valamint a magánosok, ugy nemzetek életében is sohasem választom el a jogtól. Mutathat nekem a magánember a magánéletben érdeket: ha jogtalanul juthatok csak hozzá, nem nyúlok utánna. Mutathat nekem államférfiú a nemzetek életében érdeket: ha a jogot sérti, visszautasítom. (Helyeslés a szélső bal felől.) Ivánka tisztelt barátom roszalta a közös ügyes külügyminiszternek niégazon tettét is, hogy a franczia köztársaságot elismerte (Ivánka Imre közbeszótt: Egy szóval sem!) Azt mondotta a tisztelt képviselő ur, hogy a franczia köztársaság máig sincs consolidálva: már pedig államot, melynek consolidált kormányformája nincs : elismerni nem lehet. (Ivánka Imre közbeszól: Csak az elejét mondtam !) Ha az elejét mondta, abból az utolja is következik. (Ivánka Imre közbeszól: Ez már más!) Ha az elejét mondotta tisztelt képviselő ur, akkor szükségképpen rozszalnia kell Beust grófnak azon tettét, hogy Metternich herczegnek épen most küldé el credentionális levelét, és hogy a magyar-osztrák birodalom nagykövete azt Thiersnek, a franczia ideiglenes kormány elnökének immár átiryujtotta. És most, fájdalom, közelebb álló ügy társak ellen vagyok kénytelen szót emelni. Kállay Ödön, igen tisztelt barátom, hogy csak egynehány ellenvetésre tegyek megjegyzést, azt tartja, hogy a francziák iránti rokonszenv kizárja a németek iránti rokonszenvet. Ezen fölfogás tökéletesen téves. Ha látom, hogy két testvér, kiket egyaránt szeretek, egyaránt ölelek kebelemre, egymással viszálkodik, és látom, hogy a jog az egyiknek és nem a másiknak a részén vau, és látom, hogy az egyik a másikat földreteritette: vajon vétek-e a testvéri érzés ellen, hogyha azon testvérnek, kinek igaza nincs: megmondom hogy hibás. Én azt gondolom, nemcsak nem vétek, sőt kötelességemet teljesítem. (Egy hang a szélsőbalon: Igaz!) A tisztelt képviselő ur még egy másik állítása által is kötelezett arra, hogy ellene fölszólaljak. Ö azt tartja, hogy a foglalást, a hódítást a jelenkori nópjog nem tiltja. Hogy a gyakorlat ezt megengedi: atá látjuk folytonosan; de hogy a jog megengedné, bocsásson meg a tisztelt képviselő ur, azt tagadom. Azért, hogy bűnök mindennap követtetnek el: egyátalában nem következik, hogy a bűnöket az •erkölcstan szentesítse. Azt kérdezte továbbá a t. képviselő ur tőlünk: vajon ha nem a németek, de a francziák győznek,nem követnek vala-e el hasonló igaztalanságot, nem foglalják vala-e el ők is a rajnai tartományokat! Igaza van. Fájdalom, eléggé ismerem a franczia nép vágyát a rajnai tartományokra, hogy ezt megengedni kénytelen legyek, de legyen meggyőződve a tisztelt képviselő ur, hogy valamint most roszaljuk a németek azon tettét, melyszerint Elsasst és Lotharingiát elszakították az anyaországtól, ugy akkor nem kevesebb elhatározással kárhoztattuk volna a francziákat, azért, hogy egy német tartományt, a rajnait, magukhoz ragadták. Schvarcz Gyula barátom azt állította, — azokra nem fogok refleetálni, melyek már az előttemszólók által megczáfoltattak, — hogy Anglia is felhagyott a békeközvetitéssel, fel azért, mert meg volt győződve, hogy annak tovább folytatása, háborúra vezetne. Ez a tények nemismeréséből eredő állítás. Mert Anglia nem szűnt meg a háború végéig, a maga közvetítő ajánlataival járni Versailles be, nem szégyenelve egyátalán, hogy azok visszautasittattak, sőt becsületének tartá, hogy a jó ügyben, habár sikertelenül: eljárt. Sőt Anglia tovább ment, mint én a mi kormányunktól kívántam, hogy ment volna. Anglia tiltakozott a nópjog megsértése, Elsasa és Lotharingia egy részének elfoglalása ellen. Tisztelt barátom Horn mái* átalában megfelelt Schvarcz egy állítására, melyszerint ő a római köztársaság bukásáért, a franczia 48-diki köztársaságot vádolja. Ez is a tények hibás ismeretein alapuló állítás. A római köztársaság 1848. november havában kiáltatott ki, s menekült IX. Pius Gaetába, akkor még Cavaignac vitte a kormányt, és kötelességének tartotta, a menekülő főpásztor elé, a katholikus egyház feje iránti tekintetből, egy fregátteot küldeni Gaetába azért, hogy ha szükséges, Francziaországbau kereshessen menedéket. De Cavaignac a római köztársaság ellen annyira uern követett el semmi ballépést, hogy inkább annak barátságot, szövetséget ajánlott. A római köztársaságot Napokon döntötte meg. 1849. april havában történt, hogy a franczia hadsereg Rómába indult, májusban bukott el az örök város. (Akkor még állott a franczia köztársaság /) Igaz, hogy névleg még fönállott a köztársaság. De ne feledjék uraim, hogy a köztársaságnak — miután Napóleon vette kezébe az elnökséget hatalmat, — csak árnyéka állott f ön. Hogy a francziákat oly nagy tudatlansággá vádolja tisztelt barátom, minővel tegnap vádolni nem restelte : ezt csak annak tulajdonítom, hogy a németek iránt szertelen elfogult, s a francziáknak egyátalában nem barátjok ; különben 6, ki oly nagy olvasottsággal bír, lehetetlen, hogy ne tudja: mennyit köszön Európa, az era-