Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-313

313. országos Ülés márczius !9. 1871. 57 oly vereséget, mint a milyent az utolsó londoni eonferentia alkalmával szenvedtünk. Midőn épen a londoni conferentiát emlitem, engedje meg az igen t. miniszterelnök ur, hogy egy szerény észrevételt tegyek. Nagy föltűnést okozott annak idejében gr. Széchennek küldetése Londonba. Nem akarom jelenleg itt kutatni, vajon gr. Széchen különösen volt-e hivatva a magyar kormány nézetét tolmácsolni azon conferentián : elég az, hogy a közvélemény igy magyarázta küldetését. Ha gr. Széchen nem volt a magyar kormánynézeteinek tolmáeslására különösen megbízva: akkor tán helyesebb lett volna annak még látszatát is kikerülni; és oda működni, hogy a magyar-osztrák birodalom ezen conferentián rendes londoni követje által lett volna képviselve. Ha pedig a t. miniszterelnök ur küldötte gr. Széehent : akkor bátor vagyok azon alázatos észrevételt tenni, hogy talán helyesebben cselekedett volna, ha e czélból más egyéniséget biz meg. Parlamentáris országokban többnyire az a szokás, hogy ily fontos küldetést oly egyénekre biznak, kik közelebb állanak politikai színezetben a kormányhoz, mint áll gr. Széchen a jelen kormányhoz. Ezt következtetem legalább az általa férfias nyíltsággal eddig vallott elvekből: mert nem hihetem, és nem hiszem, hogy a kormány gr. Széchen elveit vallotta volna eddig, és nem is reménylem, hogy vallani fogná ezután. Különben ezen eonferentiának eredménye nem igen igazolta a tett választást. Áttérek t. ház! a múlt delegatio működésére. Az utóbbi delegatio leginkább azáltal tűnt föl, hogy igen nagy készséget mutatott mindazoknak megszavazására, miket a közös hadügyminiszter kívánt. En részemről őszintén megvallom, azt tartom, hogy nagy elismeréssel tartozunk ezen delegatio kisebbségének azért, hogy ezen bőkezűségnek némi gátot iparkodott vetni, s még nagyobb köszönettel tartozunk az osztrák delegatiónak, mely delegatiónak e tekintetben mégis némi korlátozás sikerült. Semlegesek maradtunk. A közös külügyminiszter azt hirdette, hogy semlegesek is akarunk maradni, s a kormánynak szándóka volt mindig semlegesnek lenni. S mindennek daczára igen nagy kiadások tétettek fölfegyverzésekre, mely kiadások között talán olyanok is vannak, melyek nem igen és nem egészen igazolhatók. A külügyér ur, továbbá a mi a jövőt illeti, hasonlóképen hangsúlyozta a be nem avatkozási politikát. S mégis a rendes, valamint a rendkívüli rovatokban roppant összegek követeltettek és szavaztattak meg fölfegyverzési s hadi czélokra. És pedig oly összegek, melyek az én szerény fölfogásom szerint, kivéve azokat, melyek területi divisiók fölállítására fognak fordíttatni, legalább részben, fölöslegeseknek látszanak. Mi pedig a területi divisiókat illeti, e KÉP. H. NAPLÓ ]8\ ? XV. tekintetben némi kétségben vagyok: mert a közös hadügyminiszternek nyilatkozatai az osztrák delegatio vég-üléseiben legalább is kétségre, ha nem aggodalomra szolgáltatnak okot. T. ház S En azon véleményben vagyok, hogy szükséges valahára tisztába jönni az iránt, mily szerepet akarunk tulajdonképen játszani Európában. En eddig azt tapasztaltam, hogy diplomatáink velünk nagyhatalmi szerepet játszattak, s pedig véleményem szerint, a lehető legügyetlenebb eszközökkel: t. i. az apró német udvaroknál tanult ós megszokott intriguák szerepével. Én azt hiszem t. ház, mi megszűntünk nagyhatalom lenni, részemről nem is kívánom, hogy újra ily szerepet játszunk, nem kívánom pedig azért, mert ugy találom, hogy e kettős monarchiában hiányzanak mindazon kellékek, melyek legalább szerény fölfogásom szerint, a mai korban szükségesek arra, hogy egy állam nagyhatalmi állást foglaljon el. Ily kellékek szerintem: mindenek előtt egy nemzetiség s egy közös nagy elv. E két kellék e monarchiában hiányzik, s természeténél fogva mindig is hiányozni fog, s a múltban is hiányzott. Épen azért, mert a múltban is hiányzott, s mert a monarchia daczára ennek, mégis nagyhatalmi politikát űzött, az eredmény nem lett egyéb, mint roppant államadósság, vereség és területvesztés. Azt hiszem, nekünk sem érdekünkben, sem czélunkban nem lehet mások dolgaiba avatkozni. Hasznunkra nem válhatik nagyobbodni akarni vagy hódítani. Nekünk csak egy föladatunk lehet, s ez az : szellemileg és anyagilag kifejlődni s létünket megvédeni. Ha ez igy van t. ház, akkor ebből önként folyik, hogy a véderő szervezését is ezen föladatunkhoz képest kell berendezni. Bizonyára senki sem fog kétkedni azon, hogy az eddig divatozó hadi-budgeti roppant kiadásokat sokáig viselni képesek nem vagyunk. Többen azt mondják, hogy kénytelenek vagyunk e nagy állandó hadsereget önön védelmünkre föntartani. Bátor vagyok kérdezni, hogy ha e roppant állandó hadsereg föntartási költségeivel magát az országot teszszük tönkre: mit fog azután e hadsereg megvédeni % Tovább megyek, t. ház, s azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az állandó hadsereg föntartása e czélra, t. i. a védelemre, nem is szükséges. Megengedem azt, hogy azok, kik hóditni akarnak : állandó hadseregre szorulnak; de akiknek egyéb czéljok nincsen, mint létüket megvédeni : e föladatnak a népsereggel épen ugy, talán jobban megfelelhetnek, mint a nagy állandó hadsereggel. Tekintetbe veendő itt még az is, hogy a jelen korban egy nemzet anyagi és szellemi kifejlődése annak véderejét legalábbis époly mérvben, ha nem nagyobban, gyarapítja, mint az 8