Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-315

315. országes mii mírczius 21. 1871. 115 központi bizottság tárgyalás alá vehesse. Mint­hogy a központi bizottság, minden helyes ok nélkül tagadja meg ezen törvényjavaslatnak tár­gyalását: ez által czélba vette azt, hogy a kép­viselőknek személyéhez kötött jogát megcson­kítsa; ennélfogva ón a központi bizottság ezen eljárását rosszalom. Pulszky Ágost előadó: T. ház! Mi­dőn az osztályok előadóiból alakult központi bi­zottság véleményét a beadott törvényjavaslat felől ily röviden terjesztette a t. ház elé : tette ezt, mivel hitte, hogy a t. képviselő ur is a val­lás- és közoktatásügyi miniszter urnák adott nyi­latkozatába annál inkább bele fog nyugodni, miután abban egyenesen ki van jelentve, hogy a kérdés ujabb megfontolása után, rövid idő alatt van szándékában ujabb törvényjavaslatot előter­jeszteni. És ezzel a Gonda László t, képviselő által fölemiitett aggodalom, — hogy t. i. ezen kér­dés ad calendas graecas fogna ezen határozat el­fogadása által elodáztatni, — megszűnik. Midőn tehát ezt tette, legkevésbbé sem volt szándékában a központi bizottságnak a képviselői initiativát megtagadni. A képviselői initiativát megtagadni nem szándékozik senki. Történt is, hogy ezen képviselői initiativa folytán törvényjavaslat lett e házban elfogadva, — épen a botbüntetés kér­désében — ; ámbár a felsőház által el nem fo­gadtatván, törvény-erőre nem emelkedett. De igen természetes, hogy a háznak hatalmában van ezen initiativa-jog gyakorlása fölött egyes ese­tekben dönteni ós eldönteni: vajon inkább a mi­nisztertől várja-e, bővebb megfontolás után, e kérdés alapos előterjesztését; vagy vajon egy tör­vényjavaslat tárgyalásába akar-e bocsátkozni, me­lyet sem alakjára, sem tartalmára nézve olyan­nak nem tekinthet, miszerint azt némi kis módosí­tásokkal elfogadni lehessen ? Különösen nem lehe­tett az előttünk fekvő javaslatot ilyennek tekin­teni épen azon indokolásnál fogva, melyet a t. képviselő ur törvényjavaslatának támogatására benyújtott, és épen azon indokolásnak elolvasása, melyről a t. képviselő ur azt állitotta, hogy a központi bizottság által talán nemis foganato­síttatott : indíthatott bennünket leginkább arra, hogy a törvényjavaslatot el nem fogadtuk; épen ezen indokolásból és azon kutatásokból, mely «llen ennek elolvasása utalt : tűnt ki, hogy a törvényjavaslat által magában foglalt határoza­tok sem nem kimerítők, sem nem kielégítők. Nem kimerítők azért, mivel p. o. maga a fel­nőttek oktatása azon esetben, melyet a t. kép­viselő ur fölhozott, épen nem szorítkozik az ele­mi oktatásra. Francziaországban magában a cours d'adulteSj amelyekre nézve statistikai ada­tokat előterjesztett, legkisebb részben terjeszked­nek az elemi oktatásra; és ha a t. képviselő ur a statisztikai kimutatásokat részletesen megtekin­tette volna : meggyőződhetett volna, hogy a 829,000 hallgatónak túlnyomó nagy része igenis irni és olvasni tudott már; mert nem irni, ol­vasni tanult, hanem kettős-könyvelést, hanem physicát, hanem különféle iparra, különféle mes­terségre vonatkozó tantárgyakat hallgatott, és épen nem irni, olvasni tanult. Ha jól emléke­zem, az e tanfolyamban csupán irni tanultak száma 28,000-re, az olvasni tanultak száma 54,000-re, csupán a számolni tanulók száma 80,000-re rúgott ezen összes számból; a többi hallgató pedig más tanul mánynyal is foglalko­zott. Ezen adatokat, ha a t. képviselő ur föl akarja keresni: megtalálhatja a franezia kormány által kiadott hivatalos statistikában. Irányi Dániel: Abból mellékeltem in­dokolásomhoz. Pulszky Ágost előadó: Nagyon saj­nálom, hogy képviselő ur statistikai adatai nem, egyeznek meg a hivatalos statistikai számokkal. A központi bizottság tehát igenis méltán indokolva vethette el a t. képviselő ur által be­nyújtott törvényjavaslatot, és nem csupán a mi­niszter ur ígéretére támaszkodva ; hanem arra, miszerint a miniszter ígérete folytán alaposabb és jobb tőrvényjavaslatot várt, mint a mely előtte feküdt; ezen oknál fogva vetette el tehát a szóban forgó törvényjavaslatot, és ajánlja elveté­sét a t. háznak. Simonyi Ernő: Azt hiszem, hogy a központi bizottság nem csupán ezen esetben, ha­nem más esetben is sokkal túl ment azon hatá­rokon, ameddig neki menni szabad. A központi bizottság nem egyéb, mint ki­fejezése az osztályoknak. (Egy hang jobb felől-: Öt osztály, tehát a többség, elvetette!) Miután öt osztály elvetette a törvényjavaslatot, a központi bizottságnak nem volt szabad egyebet mondania, mint azt, hogy az osztályok többsége nem fo­gadta el. A központi bizottság kisebbsége adha­tott volna különvéleményt; de a központi bi­zottság többsége előadójának más teendője nincs, mint azt mondani: hogy öt osztály nem fogadja el. Hogy azon öt osztály miért nem fogadta el: az nem tartozik a központi bizottsághoz, mert ő csak registrálja az osztályok határozatát. Ennélfogva én, t. ház. azt hiszem, hogy ezen jelentés annyiban hibás, amennyiben túl­megy azon factumon, hogy az osztályok több­sége a törvényjavaslatot el nem fogadja. Hogy mit igér a miniszter, vagy miért nem adott a kisebbség külön véleményt: az nem tartozik ide. Irányi Dániel: Mint indítványozó, szót kérek. (Fölkiátíásoh: Nem lehet!) Elnök: Mint indítványozó nem szólhat;

Next

/
Thumbnails
Contents