Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-304
292 304. országos ülés márczius 8. 1971. catióra, mind a munkára, mind az alkalmazásra nézve tőlük is bizonyosan megkívántatik mind mi a többi minisztériumokban alkalmazottaknál kívántatik. A jogügyi igazgatóságnál a fogalmazók fizetései épen ugy vannak előirányozva, mint a pénzügyi igazgatóságoknál, és miután mondom a qualificatio, a munka ugyanaz : kötelességemnek tartom, ez iránt észrevételt tenni, és a t. házat fölkérni,' hogy a fogalmazók fizetése összhangzásba tétessék azon fogalmazók fizetésével, > a kik Buda-Pesten más minisztériumnál a köz- , pontban alkalmazva vannak s a központi igazgatósághoz tartoznak. Miután a miniszteri fogalmazok fizetése 1000 és 900 frt: bátorkodom indítványozni, hogy a jogügyi igazgatóságnál alkalmazott 4 fogalmazó közül 2-nek fizetése 1000, kettőé pedig 900 írtban állapittassék meg. Továbbá, miután szintén Pesten működnek, és szintoly drága szállást fizetnek, mint mások, a lakbérök 200 frtról 300-ra emeltessék. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter : T. ház! A központi hivatalnokok fizetését és a nem a központon dolgozó hivatalnokok fizetését egyenlősíteni nem volna tanácsos : nem pedig azért, mert az inger arra, hogy valaki a maga jótartása által a központba, a minisztériumba jusson, megszűnnék. Az pedig, a mit a t. képviselő ur érvelése közben, annak bebizonyítására hozott föl, hogy a jogügyi igazgatóság maga központi hivatal, mert hát az igazgató miniszteri tanácsos rangjával bir, a pénzügyi tanácsosok pedig számvevőségi tanácsosi ranggal: az igen messze vezetne; mert pl. a máramarosi bányaigazgatóság élén is egy miniszteri tanácsos rangjával és fizetésével ellátott igazgató áll; pedig azt már még sem hiszem, hogy a t. képviselő ur annyira megy, hogy .a máramarosi bányaigazgatóságot is központi hivatalnak tartsa. Az argumentum tehát nagyon sokat bizonyít. Azt gondolom, hogy tökéletesen helyén van, ha ezen fogalmazók épugy lesznek fizetve, mint a buda-pesti pénzügyigazgatóságoknál, kik szintén Buda-Pesten működnek, és mégsem tartoznak a központhoz, a költség ezek részére is épen annyi, mint a pesti és budai pénzügyigazgatóságoknál alkalmazottakra nézve, mind a fizetést, mind a szálláspénzt illetőleg. A mi minisztérium : az minisztérium; a mi nem minisztérium: az nem minisztérium, akár Pesten, akár Budán legyen is. Elnök : Elfogadja a t. ház a pénzügyi bizottság javaslatát? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Tehát a jogügyi igazgatóságok czimén 51,500 Irtot, méltóztattak megszavazni. Következik a X. czim. Pénzügyi törvényszékek Horvát-Szlavon országban. Majláth István jegyző (olvassa a I rovatokat) : Pénzügyi feltörvényszókek Horvát- és Sziavon országban, összesen 3,550 frt. Széll Kálmán előadó: A pénzügyi bizottság a pénzügyi feltörvényszékekre előirányzott 3,550 frtot megajánlandónak véli. Az első folyamodásu törvényszéknél azonban az ülnökök fizetését 600 frtról 500 frtra leszállitandónak, és így 4250 frt helyett 3650 frtot indítványoz. Összesen tehát 7200 frtot ajánl megszavazásra. Elnök : Elfogadja a t. ház a pénzügyi bizottság véleményét? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Tehát ezen czim alatt 72U0 frtot méltóztatott megszavazni. Majláth István jegyző (olvas): XI. czim. Állandó cataster. Széll Kálmán előadó (olvas): Állandó cataster: 1871-re előirányoztatott 583,200 frt. 1870-re megszavaztatott 440,000 frt tehát 187 l-re 143,200 írttal több. A bizottság ugy találta, hogy az állandó catasteri hivatalok állandósított szervezete és az ott alkalmazott tisztviselők fizetései ugy vannak az előirányzatba fölvéve, a mint azt a képviselőháznak az 1870-ik évi költségvetés tárgyalásánál hozott határozata megköveteli; a többletet egy uj felügyelőségnek fölállítása 51 egyénnel, a nyilvántartásra előirányzott 46,000 frt, és fölmérési munkálatok lemásolására 36,000 frtal fölvett, uj tételek idézik elő. A bizottság a catasteri fölmérés nagy fontosságát és a földadó-reformra nézve elkerülhetetlen szükségét tartva szem előtt, az ezen czimnek 17 rovata alatt előirányzott összegeket változatlanul és így összesen 583,200 frtot ajánl megszavazásra. Péchy Tamás : T. ház! Nem szándékozom indítványozni, hogy ezen összeg el ne fogadtassák, mindamellett is, hogy az a múlt évben ezen ügyre megajánlott ősszegnél 163,200 írttal több. Én tehát ezen többletet elfogadom ugy, amint azt a pénzügyi bizottság javasolta; mindazonáltal, miután azon törvényjavaslat, melyet az igen t. pénzügyminiszter ur is jelezni méltóztatott; még nem oly hirtelen kerül a ház elé, és hogyha ide kerül is, még sok idő fog elmúlni, a mig az valósággal törvénynyé válván, életbeléphet: azért szükségesnek tartom, hogy az igen t. pénzügyminiszter urnák egypár észrevételt tegyek az eljárásra vonatkozólag, amenynyiben addig még sok dolgot kell keresztülvinnie az •országgyűlésnek. E tárgyban a volt pénzügyminiszter ur által beadatott volt már egy törvényjavaslat. Ezen törvényjavaslat, azt hiszem, némi tekintetben irányadó lesz ezentúl is, és épen ezen tőrvényjavaslatnak vannak, nézetem