Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-304

270 304. országos Óiéi mireriüs 8. 187!. Én azt állitom: hogy kevés ország van világszerte, melyben egyszer-másszor egyik-másik közigazgatási orgánum vagy alkalmazott egyén visszaélést ne követne el. Mindenütt meg van ez ; csakis azon különbséggel, hogy egynémely helyen lepel alatt tenyészik a dudva, a másikon pedig — s ez a parlamentális életnek és a nyilvánosságnak egyik nagy érdeme —az mindig föltakartatik, és a seb orvosoltatik. És ha tisztelt képviselő ur azt monda, hogy nincs a világnak parlamentje, melyben ily vádak nyom nélkül tűnnének el, csak a mienkben történik ez: én ezt határozottan kétségbe vonom. Ha itt fölszólalások történnek, — de concret esetekre viszszavíve: — egyetlen egyszer sem fognak azok nyom nélkül eltűnni anélkül, hogy megfelelő vizsgálatot vonjanak maguk után, és a vizsgálatnak megfelelő intézkedést. Én magam, igaz, elismerem, több ily irányú kérdésre a t. háznak a felelettel adós maradtam. Egyelőre nem adhattam választ: mert — mint mondám — azt a vizsgálatnak meg kellett előzni; később nem adtam azért, mert valóban minden vágyammal akartam siettetni, és — részemről legalább — nem tartom föl a költségvetés tárgyalását. Mindazon kérdésekre, melyek ez irányban hozzám tétettek, bármely pillanatban, mihelyt az alkalom- és időszerűnek látszik : kész vagyok felelni. Én nem mondom azt, hogy hiba sehol sem történt; azt azonban határozottan állitom: hogy a hol hiba elkövettetett, ott annak jóvátétele is megtörtént, és hol visszaélés fordult elő, annak eléje zár tolatott. (Tetszés jobb felől.) Es ez mindig és mindenütt igy megy; az élet mindig fog előidézni — hogy ugy mondjam — iueonvenientiákat, és az élet arra van hivatva, hogy — úgyszólván — önmagát megigazítsa. Ez nemcsak nálunk van igy, hanem a világ minden országában. Tökéletesség sehol sem található. A fődolog az, hogy valahányszor az alkalom tájékoztat : mindig gond legyen reá, hogy isméti felmerülése lehetlennó váljék. Egyébként az esetek legnagyobb része olyan — és ezt vigasztalásul mondhatom, — melyben az aggodalmat részint félreértés, részint az érdekelteknek téves felfogása idézte elő, és ha közelebbről nézzük azokat, tartalomnólkülieknek mutatkoznak. Különben kötelességemnek tartom az e tárgyban hozzám intézett kérdésekre legközelebbi alkalommal egymásután válaszolni. Ami azon megjegyzést illeti, hogy az bizony nem csoda, ha minálunk az emberek nemcsak azért nem fizetnek, mert nem birják, hanem azért is, mert nem akarnak : azt magam is természetesnek találom; de ez azért nem szűnik meg baj lenni, ha meg is I tudjuk magyarázni és nem szűnik meg annak I szüksége, hogy a fizetni. nem akarás ellenében kelljen nekünk helyeznünk a fizetés kötelesség eszméjét és bármi kellemetlen legyen is ez, — bizonyára összes functióim közt a legkellemetlenebb — kötelességem. En tudom, hogy némi sulylyal nyom az, midőn minduntalan hallom, hogy ily kíméletlenséggel, oly keményszivüséggel hajtatom be az adókat; de — miután mindenütt, hol alapos panasz jön elő, hol figyelmet érdem

1 ő tekintetek forognak fön: — segíteni el nem mulasztom, sokkal inkább nézek ezen szemrehányással szemközt, mintha azt mondhatnák a t. képviselő • urak, hogy az országgyűlés megszavazta az adókat, megnyitotta a jövedelem forrásait, és intimálta, hogy az ezekből beveendő jövedelemmel fedezzem az ország érdekében szükségeseknek elismert ezen és ezen kiadásokat: és én csupa philantropiából merő gyengeszivüségből, a megnyitott forrásokból nem meritek, a megszavazott adókat behajtatlanul hagyom, és a szükséges kiadásokat vagy épen nem, vagy adósság utján fedezem. Ily áljárás által a haza polgárainak is haszon helyett kár okoztatnék, mert egyik vagy másik egypár keszkenővel és selyem szalaggal többet vásárolhatna lányának, de felhalmozódván adótartozásai, utóbb tán kénytelen volna földjét eladni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Megvan minden helyzetnek a maga kényszerűsége és azt el kell hordozni, habár igen sokszor kényelmetlen. Egyébiránt én nem mondtam soha, hogy nálunk az emberek azért nem fizetnek, mert nem akarnak; hanem azt mondtam, hogy: „azért is". Egy részben azért nem fizetnek, mert nem birnak; és ép ott, hol nem birnak, tesz jó szolgálatot azon késedelmi kamat, melyről Simonyi Ernő képviselő ur azt állította, hogy az ellen országszerte nagy az ellenszenv. E kettő közül egyiket el kell fogadni: vagy nem lehet várakozni a rendes adófizetők megkárosítása nélkül, vagy csak késedelmi kamat mellett lehet várakozni; és épen mert van késedelmi kamat, azért várakozhatunk azoknál, kik nem birnak fizetni, anélkül, hogy áthárittatnék a teher a rendes adófizetőkre. Ha tehát ez ellen nagy az ellenszenv és elégületlenség, ugy ez jogosulatlan. (Tetszés jobb feM.) Azt mondta továbbá, a t. képviselő ur, hogy az adóexecutio költségei ellen is nagy az ellenszenv, és miután az átalános, nem szabad agyonhallgatni, hanem t orvosolni kell. Ebben tökéletesen igaza van. Én is láttam, hogy nagy az ellenszenv, láttam azt is, hogy átalános; sőt többet mondok: láttam azt, hogy sok helyen alapos, jogos. Es én minden felszólítás nélkül akartam az orvoslást eszközölni: behoztam a megfelelő tör-