Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-303

303. országot ülés deczember 7. T871. 245 részben én a magam egyéni nézetét jelentettem ki, ugy mint ma is Helfy Ignácz t. barátom, a mint ezt beszéde elején megjegyezte, csak a maga egyéni nézetét fejtette ki. Itt eltérhetnek nézeteink, és egy bizonyos tekintetben el is térnek. Készemről pedig saját egyéni szempontból indulva ki, azt vagyok bátor megjegyezni, hogy én részemről ez esetben következetlenségbe nem estem. Én kívánom a honvédséget, kívánom, hogy az ország minden fegyverviselhető embere abban részt vegyen; nem kívánom természetesen azután azt, hogy sárgafekete zászló alatt vezettessék ; nem kívánok egy, vagy más olyfintézkedést, hogy például csak mitrailleuse-ökkel bírjon tüzérség helyett. De ezek hosszas taglalatába bocsátkozni nem akarok. Azon országgyűlés, mely megteremti a honvédségből a magyar hadsereget, megtagadván a közös hadsereg részére az ujonczokat: orvosolni fogja azon hiányokat is, melyekben most a honvédség intézménye szenved. Erre nézve nincsen aggodalmam; hanem abban, mert mi nem szavaztunk meg egy ujonczot sem, mégis ezt kivánjuk: ebben én következetlenséget nem látok; mert ha nem léteznék a 800 ezer rendes katona, akkor természetesen azt lehetne mondani: hisz nincs katonánk, mivel menjünk ? Én bátor vagyok kérdeni : miért tartják hát e katonákat ? csupán templomi parádénak ? hiszen ha azt mondják, — pedig erre fektettetett a kiegyezésnél a fősuly, — hogy az egyetlen feltétel az osztrák nagyhatalmi állásának fentartása; ha nagyhatalmi állást akarnak: használják azt föl. Hisz mire való ezen 800 ezer, és a határőrvidéket s a honvédséget beleértve 1 milliónál jóval több katona, ha oly fontos európai események merülnek föl, mint a milyenek a legközelebbiek voltak: egy szót sem mertünk szólni, hanem hátulról piszkáltunk másokat: „Szóljatok hát ti, mi majd utánnatok megyünk!* (Derültség.) Egyébiránt, t. ház, ez nem is uj, ezt elmondta Tallérosi Zebulonaz „Üstökös"ben, és megvallom, hogy ott inkább helyén találtam, mert oda való ; de azt még sem hittem volna, hogy itt komolyan lehessen azt ismételni, hogy mi nem szavaztuk meg és most mégis azt kivánjuk, hogy marsirozzanak. (Andrásy gróf miniszterelnök közbe szól: Én nem mondtam!) Engedelmet kérek, ha megvan az a sok katona, tehát marsirozzanak, mert fizetjük és tartjuk, tehát használjuk fel azon czélra, melyre szolgálnak. í Nem akarok, t. ház, e kérdésben hosszasan j beszélni; még csak egy megjegyzést teszek arra, \ a mit a miniszter ur mondott, a 48- és 49-iki I honvédek fentartására. 0 kivánja, hogy segélyeztessenek; de nem kivánja, hogy a közadókból se- j gélyeztessenek. Én t. ház, éppen azért, mert azt j hiszem, hogy az ország köteles adott szavát bevál- t tani, és mert az ország megígérte ezen honvédeknek akkor, mikor őket szolgálatba fogadta, hogy jövőjökről gondoskodni fog: éppen azért óhajtom, hogy az ország adott szavát váltsa be és segélyezze őket a közadóból. Ha ezen közadóból nem vagyunk képesek nekik minden kényelmet megadni: akkor előáll az alkalom, hogy sorsjátékok s más ajándékok által segítsük, hogy az, mi a rokkantak ellátására szükséges, előállittassék. Nézetem szerint erre köteles annál inkább, mert az országgyűlés erre magát lekötötte. (Helyeslés bal felől.) Jókai Mór: T. ház! Nem volt szándékom a szőnyegen levő tárgyhoz szólani, és pedig annál kevésbbé, miután azokban, miket t. barátom Tisza Kálmán elmondott, saját véleményemet elmondva találom, ós igy azokat egyszerűen recapitulálnom kellene. Azonban azon tárgy, melyet t. barátom Simonyi Ernő fölhozott, először van megpendítve az országházban és oly tárgy, melyre, ha tárgyalva lesz: tüzetesen válaszolni szándékom, és annálfogva azon ígéretével szemben, hogy t. barátom azt annak helyén az ide vonatkozó külügyi tárgyalásoknál föl fogja hozni: fentartom magamnak is a jogot, hogy észrevételeimet akkor, ha megengedi, megtehessem. Azonban addig is kénytelen vagyok praecisirozni azon álláspontot, melyet egyikünk és másikunk e kérdésben elfoglal. T. barátom azt mondta, és megvallom: tudtomra először mondta ki azt, hogy Magyarországnak még egy támadó háború folytatását is tanácsolta volna. Ezt még nem hallottam soha mondani ; de ő sem mondta, sem tettel nem bizonyította, mert valahányszor előjött az eset, hogy egy támadó háború folytatására szükséges készleteket , az ujonczokat, a honvédség számára valő szükségeket megszavazzuk a kormánynak : mindenkor a megtámadok között volt t. barátom. (Simonyi Ernő: Akkor nem volt háborúról szó.) Épen azért, annál kevésbbé gyanítottam azt, hogy háború van gondolatai hátterében, miután az eszközöket nem akarta megadni. Én pedig és t. barátaim, a kikhez véleményemnél fogva tartozom: megfordítva, megszavaztuk mind az ujonczokat, mind a honvédség számára szükséges költségeket azért, hogy Magyarország képes legyen egy nem támadó, de egy, ha megtámadtatik, erélyesen visszautasító háborúban helyt állani. Ez volt szándékunk, nem pedig, hogy kirchenparadéra szolgáljon a honvédség. A honvédség egyébre való, mint kirchenparádéra. Mi juthatunk oly helyzetbe, hogy védelmeznünk kell majd magunkat megtamadtatás ellen : de akkor későn lesz a mostani háboruviselés módja szerint két hét alatt gondoskodni