Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-303

234 303. országos öléi márczius 7. 1871. huzamba, nem is azért említem meg ezt ; de csupán a honvédség nagy erejének és hatalmának jelzésére hozom föl. Amerikának 40—50,000 rendes katonája volt, de az utolsó háború alkalmával 1.800,000 harczost állított ki a síkra. Igaz, — mint a miniszterelnök ur most közbeszólólag is mondja: — van egy nagy vára Amerikának, melynek neve tenger. A szabad Svájcz 8000 sorkatonával rendelkezik béke idején ; de midőn barcza kerül a dolog, az országnak minden fegyverfogható embere katona; Angliának is van egy nagy vára, melynek neve tenger, s rendesen csak 150—160,000 főnyi katonasága van; de ha háborúba kerül a dolog — az önkéntesek ide számításával— 8 sőt 900,000 fegyveressel is rendelkezhetik. Szándékosan nem szólok itt Poroszországról, mert az általam említett szabad államokkal egy vonalba nem állitható. De ott is van egy figyelemreméltó körülmény, mely reánk nézve igen tanulságos : az t. i., hogy Poroszországban is, mint mindenütt másutt, az absolitusmus legerősebb támaszát, egyrészről a bureaucratia, másrészről a sorkatonaság, a soldateska képezi: mig az alkotmányos szabadság legtöbb támaszát ott is, mint mindenütt a landwehrben találja. Ugyanezért ne vegye nekünk rósz néven az igen t. miniszterelnök ur, ha addig is, mig a mi édes gyermekünk a magyar hadsereg, magyar zászló alatt sorakoznék a trónnak és a hazának védelmére — mert, hogy ez előbb utóbb megfog történni, arról meg vagyok győződve, csak attól tartok, hogy későn fog megtörténni: — addig is, mig ez megtörténnék, engedje meg, a t. miniszterelnök ur, hogy másik édes gyermekünket a honvédséget, nemcsak fölakarjuk szépen és rendesen öltöztetni; hanem föl akarjuk teljesen fegyverezni is, hogy minden tekintetben harcz- és ütkőzetképes legyen, és ugy mint másik testvére, ezzel egyenjogulag, vele egyenlően szállhasson szembe fenyegető vészszel és viharokkal. Nem kérem a miniszterelnök urat, hogy törölje ki ezen árnyfoltot a költségvetésből — nem kérem : mert tudom, a fönálló viszonyok között ezt lehetetlennek tartja. Csak arra kérem a t. miniszterelnök urat : jói imádkozzék ugy érettünk mint magáért, nehogy mind reá, mind reánk nézve későn jöjjön azon „muszáj. * Es itt az eszmekapcsolatnál fogva, még egy tárgyat említek föl: az előléptetés kérdését. Hallottam, hogy egy bizonyos előléptetési szabályzat van munkában. Én szükségesnek tartom az ilyen szabályzatot, ha jó; különben pedig többet árt az, mint használ. Elismerem, hogy szerfölött nehéz jól alkotni ilynemű szabályzatot: mert mig egyrészről a szolgálati idő szerint való előléptetés útját metszi igen sok fiatal jeles tehetségnek, miként a korhadásnak indult, nagy vén élőfa gátolja előhaladását a fiatal erős csemetének, ugy másrészről a szolgálati időnek merev mellőzhetése, igen sok önkényre, visszaélésre ad alkalmat. Én a két eljárásnak bölcs egyesítésében találom legfőbb kulcsát annak, hogy egyrészről a szolgálati idő alatt szerzett érdemek méltányoltassanak, másrészről a fiatal kitűnő tehetségek ne mellőztessenek. Bocsáttassanak a törzstiszti vizsgára necsak a főhadnagyok, — mert hisz a kapitányok, és századosok különben is odabocsáttatnak: — hanem a hosszasabban szolgáló alhadnagyok is, — ha erre jelentkeznek. Legyen ezen vizsga, ugy az elméleti, mint a gyakorlati terén a lehető legszigorúbb. Mellőztessék a titkos eljárás a minősitvényi táblák betöltésénél és állittassek helyébe, czelszerü intézkedések mellett, a nyilványosság: és én megvagyok győződve, hogy azoi: panaszok, melyek máris nagyobb mérvben kezdenek emelkedni arra nézve, hogy a protectio több esetben érdemetlenekre pazaroltatik, meg fognak szűnni. A t. miniszterelnök ur jól tudja, hogy 1848—49-ben az ellen fegyverei nem ártottak nekünk többet, mint azon szerencsétlen tiszti kinevezések. A kik a harczmezőn hősiesen harczoltak, azoknak egy része csak nehezen tudott fokról fokra haladni: mig azok, a kik távol voltak a tábor tüzétől; de közel voltak a kegyosztók tüzéhez : — azok a kardcsörtető léhák gyorsan emelkedtek, (Igás! balról.) bár kardjokat ki sem húzták, legfölebb, ha legényük egyszer - másszor kihúzta a végett, hogy a rozsdától megtisztítsa. Őrizkedjék t. miniszter ur Argus-szemekkel, hogy a protectiónak ezen neme, majd minden hadseregnek ezen átka, nálunk meg ne honosuljon (Helyeslés.) Es most, t. ház, még egy árnyfoltot említek csak föl s aztán bezárom beszédemet. Ez árnyfolt az 1848 —49-iki honvédek nyugdijának következetes megtagadása. A t. miniszterelnök ur a múlt évben, hogy talán felszólalásunk eredményét meghiúsítsa vagy ellensúlyozza, nemes példával ment elől. A nemes példa követésre talált (Andrást/ Gyula gr. miniszterelnök: Igen talált !) s a 10,000 frt 200,000 frtot meghaladó összegre nőtte ki magát, s bár szemben a főnálló nagyobb szükséggel, ez csekély eredménynek mondható; de teljesen elég annak bebizonyítására, hogy az 1848—49-iki honvédek ellátásának kérdése még mindig él, főleg ha tudjuk, hogy a megelőző években csaknem 800,000 frtig terjedő összeg gyűlt össze ugyané czélra, a közelebbi időben pedig csupán a honvédmenházra 100,000 frtot meghaladó összeget adakoztak a honpolgárok minden nemzetiségi, születés és rangkülönbség nélkül. Midőn ismételve kijelentem, hogy ez cse-