Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-296
12 296. országos ülés február 27. 1871. felirva: engedje meg a t. ház, hogy én is tegyek néhány észrevételt. Legelőbb is engedje meg a t. ház, hogy kifejezést adjak azon vegyes és ellentétes természetű érzelmeknek, melyeket ezen vita s egyátalában minden ilynemű vita e házban bennem gerjeszt. Az első benyomás mindig fölötte kellemetes, mert visszavarázsolva érzem magamat ifjúságom aranykorába: mintha ismét hallanám eltiport és kijátszott jogaink ékesszóló bajnokait, kiknek szava, mint a riadó hatott az ébredő nemzetre. Dicső idő volt az, midőn telve hittel és lelkesedéssel, olyannyira fel bírtunk emelkedni, hogy, kibontakozva a mostoha való bilincseiből: egy nagy és hatalmas Magyarországot mintegy varázscsapással bírtunk alkotni- Igaz, nagy volt az ür, mely ezen magunk alkotta haza és a létező közt mutatkozott, de a lelkesedés szárnyai ezen könnyen keresztülvittek. Hiába figyelmeztetett volna bárki, hogy a való, bármily mostoha legyen is az : mégis némi jelentőséggel, fontossággal és jogosultsággal bir; mert az utoljára is nem egyéb, mint a meglevő erők eredménye. Mi csakis a jog szentségét láttuk, melytől egy hajszálnyit is engedni: gyávaság lett volna. De mig egyrészről ezen emlékezés ifjúkori eszmejáratomra igen kellemesen hat rám: másrészről nem fojthatok el némi irigységet azok irányában, kik az utolsó két évtized tapasztalása után is, mely alatt a durvu való oly ólomsulylyal nehezedett mindnyájunkra: a politikából, még mindig mellőzve némileg a valót, csakis a jog betűit és saját óhajukat veszik irányadóknak ; fáj látnom, bog}' ők oly fiatalok maradtak és én mennyire megvénültem; hogy ők mily gazdagok képzelődósben. és én már is oly szegény vagyok. Önkénytelenül kérdem magamtól : vajon én indultam-e le igen gyorsan a lejtőn, (Fölkiáltás bal felől: Meglehet!) vagy talán ők maradtak hátra ábrándozva? Az 1867-ki kiegyezésnek, •— ha egyátalában volt annak értelme : — véleményem szerint, az volt, hogy a nemzet a gyakorlati politikai térre lépett; hogy búcsút vévén ifjukori^ábrándjaitól, rászánta magát, hogy a valóval számítson ; hogy ugy járt el, mint az ifjú, ki gazdag örökséget vár, és inkább, hogysem azt tétlenül megvárja ; saját erejéből igyekszik maga-magának állást szerezni. Az itynemü viták, őszintén megvallom, némileg megrendítenek ezen hitben, mert utoljára mi a fönforgó kérdés ? az, hogy kell-e vagy nem a honvédséget tüzérséggel ellátni? És miből áll a vitának legnagyobb része ? Abból, hogy kell-e vagy nem ; czélszerü-e vagy nem egy magyar hadsereg ? Az ily vitatkozásoknak volt értelmök azon időben, midőn a tett teréről leszoríttatva : csupán a jog betűjének védelmére voltunk utalva és midőn ugy kellett eljárnunk, mint azon mórok, akik, mikor Spanyolországból kiűzettek, elvitték házaik kulcsait magukkal, melyeket unokáik most is őriznek. Hála isten, nem vagyunk többé ezen érdekes állapotban. Ha nem is jutunk be Granada aranyozott csarnokaiba, amelyek, mellékesen legyen mondva, aranyozásukat ugyan elvesztették: mégis bele fészkeltük magunkat a körüllevő vidékbe, ós most nem az a szükség, hogy jogainkat hangsúlyozzuk : hanem hogy tegyünk és cselekedjünk. Legnagyobb akadálya, véleményem szerint, ezen egész véderő szervezésének az volt, hogy az soha tisztán katonai szempontból nem tekintetett : hanem abban mindig a politikai szempont volt irányadó. Nem mondom, hogy ez egészen kikerül hetién lett volna : hisz ez némileg következménye volt a múltnak. Valahányszor ezen tárgy előkerült : mindig háttérben van a magyar hadsereg ; bármiképen takargatjuk is azt el, mégis keresztül tör a fáfcyolon és kecsegtetve int egyfelé, fenyegetve másfelé. Sok bajt okozott nekünk ezen kisértet; mert hogy a véderő nincs ugy szervezve, mint kellene lennie : ugy hiszem, ezen kisértet bűne az. Midőn a véderő ujjászerveztetett 1868-ban, mindenki, ki a dolgot tisztán katonai szempontból fogta föl, látta: mit kellett volna tenni. Mi volt gyengesége a régi osztrák hadseregnek ? Az volt, hogy nem volt természetes eohésiója, hanem csak mesterséges egysége. Nem is lehetett máskép, mert mi volt a birodalom belpolitikája ? az, hogy amennyire lehet: a rokonszenvü elemeket egymástól távol tartották és elkülönítették és egymás ellen fölhasználták, (Fölkiáltás balról: Most is!) Bocsánatot kérek, ha „most is" : akkor a honvédség és véderő szervezéséről ne is vitatkozzunk. Mondom, hogy ez volt főbűne. Ezen természetes cohésiónak van két tényezője, amelyek nélkül cohésio sohasem létezik. Egyik az egységes közös eszme; másik azon tartományi, helyiségi ós társadalmi viszonyok, melyek az életben léteznek. Minél erősebb az egyik, annál inkább lehet nélkülözni a másikat; de mennél gyengébb az egyik, annál több súlyt kell fektetni a másikra. Hogy áll nálunk a dolog? A közös eszme, az osztrák es^me: — mondhatom, hogy mindnyájan egyetértünk, hogy bizony nagyon gyenge. {Felkiáltások: Igasl) Ezt vitatni sem akarom, mert sokkal messzebb vezetne, mint menni akarok. De abban megegyezünk, hogy ezen közös eszme, bármily erős legyen is, azaz
