Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-299

299. országos illés márczius 2. 1871. 95 hogy kormánykörökben ez a fogalom uralkodik, és hogy ebből kiindulva, az igen t. miniszter ur azt hiszi, hogy eleget tett kötelességének, midőn a beadott panaszok ós azoknak mennyisége után gondolja egyedül orvosolhatni a közlekedési aka­dályokat. En ezen utat tökéletesen eltévesztett­nek találom, és azt vagyok bátor az igen t, miniszter ur kegyes figyelmébe ajánlani, hogy a kereskedőviiággal szemben ne méltóztassék oly álláspontot elfoglalni, mint aminőt elfoglalhat a biró az igazságot kereső felekkel szemben, vagy elfoglalhat bármely más miniszter is közigazga­tási kérdésben oly felekkel szemben, kik esetről esetre, valamely közigazgatási tény tekintetében keresnek nála orvoslást. A kereskedőnek egy fő maximája van, és ez az időgazdálkodás, és minden az idő helyes és gyors fölhasználásától függ. A kereskedő soha, semmi körülmények közt, ezen orvosláshoz nyúlni nem fog. Ezt anélkül, hogy kereskedő volnék, bátran merem állítani; nemcsak azért, mert az adott körülmények közt — és ezt tapasztalás és tények is igazolják — hogy a kereskedő e rész­beni föltevése nem alaptalan, nem remél orvos­lást; de azért sem, mert az orvoslás, még ha a t. miniszter ur fölfogása szerint gyors is, a ke­reskedő érdekeihez mérten igen lassú. A kereskedő nem vehet magának fáradsá­got arra, hogy a miniszteri bureaukat keresse föl, hogy ő egy szállítmány érdekében, melyet nála talán három vagy tiz ujabb szállítmány háttérbe szorított, bárminő lépéseket tegyen, melyek neki munkát, fáradságot, időt rabolnak és pedig tegyen egyes kérdés megorvoslása te­kintetében. És a kereskedő ezen fölfogását bizonyítja azon körülmény is, hogy a panaszkönyvek üre­sen maradnak és legfőlebb jelentéktelen, lokális érdekű apróbb panaszok szoktak bevétetni ; ha­nem a szállítás valódi nehézségei és az ott föl­merülő bajok a panasz könyvbe soha be nem je­gyeztetnek. Ezen panaszkönyv nyitvatartása inkább a személy-közlekedés érdekében nevezhető ezélszerünek, ott, a hol talán nem a kellő bánás­módban részesült valaki, vagy egyébként az illető tagok kényelmök és jogaik esorbittatnak. Czélszerü ezen panaszkönyv a tekintetben, hogy az illető utazó mindazokról mintegy jegyzőkönyvet vagy tény­fölvételt eszközölhet. De a kereskedő^ aki, — mi­ként bátor voltam fölemlíteni, — oly gyorsan for gátja maga kereskedelmi tőkéit, aki oly egymás­után és sietve ismétli a számításokat, egyetlen egy ügy miatt, panaszkönyv utján, nem igen hajlandó a miniszter urnái orvoslást keresni. Én csak ezt voltam bátor megemlíteni s ezt is csak azért, mert a miniszter ur másodszor föl­említette a panaszkönyveket, azokra oly nagy súlyt fektetve, holott a kereskedelmi világ azokra teljességgel nem fektet semmi súlyt. Ivánka Imre: T. ház! Igen sajnálom, hogy egészségem állapota miatt e vitánál annak eredetétől fogva jelen nem lehettem. Csak né­hány megjegyzést vagyok bátor tenni azokra, miket ittlétem óta hallottam. Az igen tisztelt előttem ülő barátom a vas­úti igazgatóságoknak azon szemrehányást tette, hogy az egész ügykezelés németül vitetik. Erre nézve vagyok bátor őt tisztelettel meghívni iro­dámba, s meg fog győződhetni, hogy az üzlet főkép magyarul vitetik, (Jókay: ez csak kivétel:) így van ez kisebb-nagyobb mértékben más tár­sulatoknál is , melyek — megvagyok győződve — szintén azon vannak, hogy a magyar elemet — azóta, hogy a világ itt fordult egyet — elő­térbe hozzák. Hogy ez egyszerre nem megy, az igen természetes; mert -a régi társulatoknak, számtalan régen szolgáló hivatalnoka van, kiket rögtön eltávolítani nem lehetne a nélkül, hogy nyugdijat ne adjanak nekik, azt pedig nem lehet követelni, hogy egy egész sereg hivatal­nok egyszerre nyugdijaztassék. A törekvés, a Magyarországban levő vasutaknál a magyar ügykezelési nyelvet behozni, meggyőződésem, szerint mindenütt létezik, az ujabb társulatok­nál — mire nézve példákat tudok fölhozni, — túlnyomolag már is életbe is 1 eptetett : ez az egyik megjegyzésem. A másik igen rövid megjegyzésem ez: a ke­reskedőnek igenis szándéka , hogy portékája minél előbb elszállittassék, és elfogadom Wahr­mann Mór t. képviselőtársam észrevételeit és eljárását; el azt, a mit az e czélra összehívott ta­nácskozmányban elmondottunk volt. Az akadály sok, mely elhárítandó, és melyen segíteni kell, még pedig magasabb szempontból — nem pedig ezen kiesinyességekből, hogy ez vagy ama föl­advány, mikor expediáltatott, mikor nem? Ez nézetem szerint nagyon lokális kicsinyes fölfogás. Szerintem minden vasút érdeke az: mi nél töb­bet szállítani és minél többet bevenni. Ez igen egyszerű dolog, éhez nem kell semmi commen­tár. Bevételének forrása a szállítás, tehát szállítani akar minél többet. Az akadálv másutt keresendő. Hiába szállítja az egyik pálya a czikkeket, ha szálli­a másik pályán megtorlódik. Ha az „Elisabeth­Westbahn" megszünteti a forgalmat, hiába kül­dök valamit Romanshornba, az fönakad; hivat­Jiozom a kereskedő urakra, hogy nem igy van-e. Ha egyszer a 70-ik train akadt fön egy végállo­máson, mint p. o. Bodenbach-ban, hiába kül­döm a 71. 72-ik traint; épen ugy nem megy tovább, mint amazok nem mehettek. A mi egyébiránt a lokális panaszokat illeti,

Next

/
Thumbnails
Contents