Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-291

831. országos ülés február 21. 1871. 283 következőleg szól: „1869-ik évben áliamsegélylyel 36 kitűnőbb tanítót külföldi népiskolák tanulmányozására." Ugyanazon lapon ez áll: ,1868. év végén 1071, legszorgalmasabbnak és legszegényebbnek fölterjesztett tanitó közt osztattam ki 89,000 irtot, stb." T. ház! Én azon intézkedést, hogy jelesebb magyar tanítók külföldre küldessenek, hogy ott tapasztalást szerezve, azt itthon gyümölcsöztessék: helyesnek tartom; s az ellen sincs semmi megjegyzésem, hogy idehaza a legjelesebb, legszorgalmasabb és legszegényebb tanítók évenkint bizonyos segélyben részesüljenek. Azonban, t. ház, nagy figyelem kell ahhoz, hogy a szent czéJ, melyet elérni akarunk: valóban elérve legyen. Nekem magamnak tudomásom van arról; példát nem akarok fölhozni, mert meg vagyok győződve arról, hogy a minisztérium készakarva e tekintetben tévedni nem akarhatott: hogy gyakran nem a legszorgalmasabb, nem a legszegényebb tanítóknak adnak évi segélyt, és van tudomásom arról is, hogy nem a legjelesebb tanítók küldetnek ki külföldre, hogy önmaguknak tapasztalást szerezzenek. — Ha a segélyt oly tanítóknak adja a kormány, kik azt sem szorgalmuk, sem szegénység ök által meg nem érdemelték : akkor sokkal több kárt tesz a népnevelés ügyének, mint h asznot; mert a jutalom, melyet érdemetlenül osztat ki a kormány, inkább elkeseríteni fogja a tanítói kart, mint emelni szorgalmát; viszont, ha oly tanítókat küld ki a kormány, kik ott künn nem tudnak kellő tapasztalatokat szerezni, mivel kellő alappal nem birnsk: természetesen, hogy hazajővén, épen semmi gyümölcse, semmi haszna sem fog lenni a kűlföldremenetelnek. Árra nézve, hogy nem a legszorgalmasabb és nem a legszegényebb tanítók kapják mindig ezen segélyezést: szólt már, nem tudom melyik igen t. képviselőtársam, s én nem akarok ennél időzni; hanem a külföldre küldött tanítókra nézve megjegyzem azt, hogy akad többek közt olyan is, ki egy levelét, melyet haza intézett külföldi utazásából, ekként kezdte: „Jól tudom azt, hogy minden tudományos intézetben tanítják az irást és olvasást." 0 természetesen azt hiszi, hogy még az egyetemen is. Hogy ezt hihette, az levelének további tartalmából kitűnik, és én arról is értesültem, hogy ez a tanitó a kitünőbbek közé tartozik, mert a többiek, noha azoknak is meg volt hagyva, egyátalán semmit sem irtak. Kérem tehát e tekintetben az igen tisztelt vallás- és közoktatási minisztériumot, mert hiszem, hogy a jó akarat meg van : hogy igyekezzék közegei, különösen a tanfölügyelők által meggyőződni a felől, hogy valóban érdemesek-e az illetők a segélyezésre, hogy külföldre küldesse: nek. Es most venio igen tisztelt Schwarcz Gyula képviselő úrhoz. Mindenekelőtt felelek arra, a mit tőle, megvallom, nem vártam volna. ü t. i. a kátékra vonatkozólag czáfol engem ; holott igen jól tudhatta, hogy én legutolsó főlszólalásom alkalmával, beszédemnek ezen tételét épen nem a t. képviselő ur ellen intéztem volt. Egy másik képviselő ur ugyanazon alkalommal fölszólalt a mellett, hogy be kellene hozni az iskolákba azt a valláserkölcsi kátét, mely egyformán szólna katholikus, protestáns és zsidónak, és én, midőn e részben ő ellene intézett beszédemben fölszólaltam ez ellen; épen nem a t. képviselő urat akartam ezáfolni, habár az illető képviselő urat nem neveztem meg. Egyébiránt ezt én nem politikai kátéra, hanem valláserkölcsi kátéra értettem valóban; mert arra gondoltam, hogy ha eljönne valamikor az idő, hogy az állam tökélesesen és teljesen a maga kezébe vehetné — habár nem minden iskolában, de az iskolák nagy részében •— a népnevelést, mi történhetnék akkor? Megeshetnék, hogy például egy ultramontán közoktatási miniszter lesz. 0 állapítsa meg a kátét, melyet az iskolákba tanítani kell? Vajon meg fognak-e ezzel elégedni az izraeliták és protestánsok? Vagy talán épen egy bölcsész jön, például hegelista; ő mindenesetre a Sein és Mchtsein kérdésével fogja a kátét megkezdeni. Vagy megeshetik az is, mert a legújabb irány ez, hogy materialista lesz a miniszter, pl. darvinista, és akkor a kátét uem kezdheti másként, mint ugy: „OhnePhosphor ist kein Gedanke." „Phosphor nélkül nincs gondolat." Mert ki határozza meg, t. ház, hogy mi legyen ezen valláserkölcsi kátéban. Ha a kormány kezében van a népnevelés : a kormánynak kell azt meghatározni; vagy talán a kormány e tekintetben ugy, mint Schweizban, Zürich cantonban van, az egyházi zsinatnak engedje át a káténak meghatározását? De mi lesz akkor minálunk ? Először lesz izraelita, azután protestáns, azután katholicus zsinat, és mind a három kinevez küldötteket és azok talán együtt tanácskoznak ? En megvallom, Magyarországon nem tudok képzelni magamnak ily valláserkölcsi közös kátét, mely minden iskolában egyformán előadható lenne. * Egyébiránt épen a napokban olvastam Molnár Aladárnak Schweizről szóló igen jeles munkáját ; többek közt a zürichi cantonról olvastam azt, hogy ott 266,000 lakos van, ezek közül 11,000 katholikus, a többi protestáns; és mindamellett, hogy itt az állam is kezébe vehetné, miután protestáns csaknem az egész canton: a vallásra -vonatkozó tankönyv megállapítását, e cantonban 36*