Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-288

222 288. országos Dtés február 17. 1871. viselő ur is megjegyezni méltóztatott, a gentryből, vagyis a mint mi szoktuk nevezni: a tábla birák közül van kinevezve. És mi az eredmény? Ha az volna az eredmény, hogy a kitűnő tanfölügyelők, a minők valóban, constatálhatom, vannak is számosan ; egyedül a szakférflak köréből kerültek ki; akkor az általa fölállított theoriát bebizonyitottnak látnám ; de nem ez az eredmény, mert a táblabírák közül is váltak ki jó és ügyes tanfölügyelők, és a szakférfiak közül is váltak olyanok, kik föladatuknak meg nem felelnek, kik nem mutathatnak föl eredményt. Átalában azt mondhatom a t. képviselő urnák, hogy megtalálni a kellő embert az illető helyre: fölfogásom szerint, a kormánynak legnagj obb föladata, ha megtalálta, ugy az a kormány szerencséje. Mert a kormány épen ugy, mint kétezer évvel Diogenes, lámpával keresi az embert. Most is minden kormányférfi folyton a lámpát tartja kezében. A miniszterelnök keresi a minisztereket, (Derültség) a pénzügyminiszter keres pénzügyhivatalnokokat, a belügyminiszter keres főispánokat, a közoktatási miniszter keresi a tanfölügyelőket, a kultuszminiszter keres püspököket és érsekeket. Néha jól mutat ezen lámpa és megtalálja a kellő embert. De uraim, az emberek némi tekintetben hasonlítanak a dióhoz: akkor tudjuk meg ha jó-e, ha föltörjük; az emberről meg akkor tudjuk ezt meg, ha alkalmazzuk. (Tetszés.) A kormányférfiak nem oly szerenesések, mint azon boldog gyermek, ki a diót föltöri, és ha rósz, elveti; mert ők, ha megválasztották egyszer az embert: ha nem alkalmas is, vajmi nehezen szabadulhatnak tőle. (Derültség.) A miket a t. képviselő ur a tanári fizetés minimumának meghatározásáról, a tanárok áthelyezéséről, az iskolaépületeknek az állam költség utján leendő létesítéséről előhozott ; sőt azok, miket előhozott a netán megváltoztatandó népoktatási törvényt illetőleg, sok részben az én véleményemmel is egyeznek; de én azt hiszem, és ebben eltérek tőle, hogy a közoktatási törvény megváltoztatásának ideje e perczben még nincs itt. Azon törvény végrehajtása, a mint itt kiemeltetett, noha túlságos színezettel, még csak most kezdetik meg: de a végrehajtás, — hogy ugy fejezzem ki magamat, — még az elevenre nem ért. Azon törvény azt rendeli, hogy megbüntettesenek azok, kik az iskolában nem jelennek meg; azon törvény azt rendeli, hogy a hiányos felekezeti népiskolák háromszor egymásután megintessenek: ez mind folyamatban van, de az eredmény ezen két, nem három év alatt, — mit valóban én is érzek — még nem észlelhető. Ivánka Imre képviselő ur azon reményt fejezte ki, melyet azután positive is formulázott: hogy a közoktatási minisztérium választassék el a cul+usminiszteriumtól. Ez sokkal fontosabb és sokkai nagyobb horderejű kérdés, mintsem azt, véleményem szerint, most, a budget vita alkalmával tárgyalni lehetne. Egyébbiránt megjegyzem, hogy véleményem szerint, jelenleg nem kívánatos, hogy ezen elválasztás most megtörténjók: mert ezt épen a közoktatásra nézve látnám hátrányosnak. A közoktatás ügye ma még, legnagyobb részben a felekezetek kezében van ; óhajtandó tehát, hogy míg ez ugy van, és míg az állam magának némileg több garantiát nem szerez a közoktatás ellenőrzésére : addig egy kézben öszpontosuljon a cultus- és a közoktatásügyi minisztérium. Ha azon véghetetlenül vérmes remények, melyeket t. barátom itt oly rövid lélegzet alatt elmondott, majdnem mind teljesülni fognak; ha teljesülni fog az, hogy itt ezen két párt egyesül a personal unió alapján; ha mindazon tőrvények, melyeket a t. képviselő ur nagyon is apróknak gondol, a vérbe is átmennek; ha t. i. megoldatik a kath. autonómia és a kathoíikus vagyonnak kérdése ; és megoldatnak mindazon, még ide vonatkozó kérdések, melyek véghetetlen fontosságúak és több időt igényelnek: akkor, én is azt hiszem, eljő ideje annak, hogy ezen kérdés megfontolás alá vétessék ; de ezen pillanatban, én azt hiszem: ennek ideje még el nem érkezett. (Helyeslés jobb felől.) Körmendy képviselő ur valóban nagyon messze emelkedett a kötelességérzet színvonalán, és — mit nem megrovásként mondok — nagyon is alól maradt a kegyelet színvonalán, mert oly vádakat emelt a minisztérium, és közvetve a volt közoktatási miniszter ellen, melyek, ha ugy volnának, a megrovást valóban meg is érdemelnék. l)tí szerencsére az ott nem ugy van ; ő mindegyik állítását túlozta, és abból vádat emelt a minisztérium ellen. Túlzott azon állítása, hogy még egy esetben sem kísérelte meg a minisztérium végrehajtani a törvény azon rendelkezését, hogy a tanköteles gyermekek az iskoláztatásra szoritandók; pedig nincs nap, melyen erre nézve intézkedés ne történnek, A városok és megyék eziránt körlevélben szólittattak föl s hogy csak egyet említsek, Szathmármegye tanfelügyelője a múltkor jelentette, hogy 900 szülőt zálogoltatott meg azért, mert gyermeikeket iskoláztatni nem akarták, s kérdést tett, mit csináljon a zálogokkal : miután azokat a lakosok kiváltani nem akarják, és gyermekeiket még sem küldik iskolába? Tanúságot tehetnek erről még oly városok is, mint Nagyvárad, mely nem mellőzte hallgatással, mint a legtöbb megye, a kormány ezen köriratát; hanem arra ezt felelte: „mi, mielőtt e körlevelet