Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-288

288. országot illés február 17. 1871. 207 De hogyan is hihetnék, midőn a vallás nem terjesztheti ki többé mindenkire hatalmát; nem élünk a „coge intrare", az „ecclesia military" idejében : csak az hóditható, ki a hódítást, az elsőbbséget maga fölött maga önkényt megengedi, elismeri, e tétel szerint: „volenti aon fit injuria" ; de az igy, az észszerüségről önkényt lemondó csak egyes lehet, egyes, legszelídebben szólva : nem philosoph, nem tudományos ember, a hitközség csakis ily egyes lemondókból állhat; keverék ez, nem pedig vegyülés: s ezért a positiv vallás az egyéniség köre, a törvényhozás souverain és mindenható körének ellenében. Es mégis megfért ezen ellentétes tényező máig a világban. Megfért ám, de nem egymás mellett, hanem egymás fölött, ugy, hogy majd ez engedett amannak, majd megfordítva; de ezen engedelmességének az engedelmeskedő kénytelen volt lemondani sajátságáról, jelleméről; mert csakis igy szolgálhatott vagy a törvényhozás a positiv vallásnak, vagy a positiv vallás a tőrvényhozásnak. Eddig nagyobbára a vallás vetkőztette ki a a törvényhozást jelleméből, midőn azt magának alárendelte; sokkal ritkább az eset, melyben a törvényhozás volt a kivetkőztető. Azonban a mai kor törekvése a valódi szabadság felé semmi jogos, vagy annak átalánosan tartott társadalmi tényezőtől nem tagadhatván el a fejlődési jogosultságot : a jellemvesztésből következett ezen felsőbbséget és alárendeltséget nem folytathatni tovább ; és ha e szerint nem tagadjuk el a római conciliumtól a dogma-alkotási jogot : ezt csak odáig ismerhetjük érvényesnek, mig a törvényhozásnak működését nem gátolja, s ezt munkálatában nem akadályozza; s épen azért, mivel a legújabb concilium kivált syllabusával, tetemesen túlhágta határát, s rátört az állam körére: a törvényhozásnak nemcsak joga, hanem legszentebb kötelessége is, a határt újból fölállítani ós áthágatlanná tenni. E határ pedig nem lehet más, mint a tökéletes elválasztásnak és elválásnak határa: nemcsak separatio a thoro v. mensa: hanem tökéletes divortium; mert a törvényhozás észszerüségének eszméjével egyenesen ellenkezik a positiv vallásnak oly eszközt szolgáltatni, mely által az utóbbi hatalmat nyer a törvényhozás fölött. Bár mennyire is tiszteljük tehát a szabad egyházat a szabad államban: e pontban mégis, épen e kettős igazságos tiszteletünk miatt, elleneznünk kell a vallás képviselőinek abbeli működését, mely szerint ők a törvényhozást a vallás czéljainak előmozdítására fölhasználhatónak hiszik. Maradjon meg tehát a törvényhozásnak a positiv parancsoló szó az imperativus cathegorieus, a vallásnak észfölötti negatív szerepe a „volenti non fit injuria" értelmében; az utóbbinak addig, mig átmenend az észszerű pbiíosophiába. S igy, mi természeténél és jelleménél fogva egymástól el van választva: választassák külön külsőleg is; választassák el tehát a eultuszminiszterium is az oktatásitól; mert, a minő okszerű ós észszerű, a minő positiv és átalánosan kőtelező a törvényhozás: épen oly okszerű és észszerű, épen oly positiv és átalánosan kőtelező a tan, a tudomány, sőt még az egyszerű tudás is, a csupán egyéni hit és érzés ellenében ; s igy az államnak, ha czélt érni akar: szükségképen ki kell zárnia iskolájából minden positiv vallást; mert minden positiv vallás revelatión alapulván: úgynevezett észfölöttiségével ellenkezik az egyedül emberi eszünkön alapuló tudománynyal. A csupa hit ellenkezője a tudásnak, mit már e hittétel is bizonyít: „Credo quia absurdum." De midőn ez igy van, világos, hogy a vallás- és oktatásügynek összeköttetése egy kézben szintén nagyszerű inconvenientia, hogy absurdumnak ne nevezzem: mert az egyik kézzel adni, a másikkal ismét elvenni, nem egyéb zérónál, önmegsemmisitésnél. Inconvenientia, hogy az állam átalán a positiv vallással foglalkozzék; elvben tehát egészen eltörlendő a cultusminiszterium De midőn még mindig átmeneti viszonyokkal bajlódunk, mivel a hit kérdése nálunk legszorosabb összeköttetésben van a birtok és jogi kérdésekkel, s igy a cultuszminiszterium hazánkban malum necessarium: legalább ne tetőzzük az inconvenientiát azzal, hogy a két tárczának összeköttetésével egy kézben, valamint a vallás, ugy a közoktatás ügyét* működésében a szoros szükségen túl gátoljuk; hanem szabadítsuk meg a közoktatást nehezékétől azáltal, hogy ezt budgetjével együtt a belügyminisztériumba átteszszük, még pedig csak ideiglenesen : mig t. i. az autonómia létrejöttével a cultusminiszterium egészen megszüntethető leend. Erre vonatkozólag van szerencsém a tisztelt háznak a következő, számos elvtársam hozzájárulásával megállapított, határozati javaslatot beadni: „Tekintve, hogy a közoktatás ügye hazánk haladására nézve életkérdés ; tekintve, hogy már magában a közoktatási tárczának munkakőre igen nagy terjedelmű, s hogy folyvást több és nagyobbszerü föladat megoldására van hivatva; tekintve azon számtalan nehézséget, mely a vallás- és közoktatásügy tárczájának egy kézben egyesítéséből származott, mit már törvényhozásunk is a községi iskolák fölállításával elismert : kívánatos, sőt mellözhetlen, hogy a közoktatás tárczája a vallásügytől elválasztassek, mi épen