Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-267

74 267. országos filés január 21. 1871. Miután azonban, t. ház, a pénzügjd bizott­ság törlesztései között foglaltatik egy tétel, a mely a törlesztések közé tulajdonképen nem szá­mitható; mert annak csak függőben tartását in­dítványozta a pénzügyi bizottság, és csakis e mi­att helyezte a levonások közé: ezen tételt — a hon­védkerületi parancsnokságok számára előirány­zott költség 273,000 frt. — a kiadások főösszegé­hez hozzászámitni kell, és igy, a közös ügyek költségeinek Magyarországra eső részletét ide nem számítva, 141 millió 800 ezer irtot tesz­nek körülbelül, a rendes bevételek pedig, az imént említettem összegek levonása után, 159 millió 971 ezer forintot tesznek. T. ház! Miután ezen összeállítás nem akar mérleg lenni, a mint nem is lehet, miután az 1871-ik évre a közös költségeknek Magyaror­szágra eső része még belehelyezve nincs; de azért is, mert az átalános pénzügyi helyzetnek meg­ítélését, megbirálását könnyebben, világosabban, helyesebben és talán, miután számokra lesz a számítás fektetve, az eredménynek megfelelőbben vélem eszközölhetőnek a költségvetés tárgyalá­sának azon részénél, mely a fedezetet foglalja magában: én azon pénzügyi situatióról, mely az 1871-ki államháztartásra nézve ezen költség­vetésben elénk tárul, miket ez visszatükröz, bő­vebben szólani ezúttal nem akarok; hanem főn­tartom magamnak, hogy akkor: ha a pénzügy­miniszter költségvetése e házban tárgyalás alá fog kerülni, midőn a fedezetről lesz szó, erre nézve nézetemet elmondjam. Azonban a t. ház meg iog engedni, hogy számokkal leendő con­statálása miatt mégis a mai pénzügyi helyzet­nek, azon helyzetnek, melyet ezen államköltség­vetés magában foglal — anélkül, hogy ezúttal a következtetések levonását megkísérteném és anél­kül, hogy az előirányzat részleteibe bocsátkoz­nám, és a többletre nézve indokolásokat hoznék föl: — mégis, mondom összehasonlítást tegyek az 1871-ki és az 1870-diki költségvetés között. E költségvetés, mely a t. ház előtt fekszik, mind a bevételek, mind a kiadások rovatában nevezetesen nagyobb, nevezetesen meghaladja az 1870-diki költségvetést. Az 1870-ki költségvetéshez hozzá számítva azon póthiteleket, melyek törvényhozásilag az év íolytában megszavaztattak, a kiadások rovata 133 millió 216 ezer forintot tesz ki kerekszám­ban. Ezen költséghez a közösügyi költségnek Magyarországra eső részét természetesen hozzá nem számítva, miután az összehasonlítás csak igy történhetik helyesen, amennyiben ezen tétel az 1871-ki költségvetésben még nincs megállapítva. Az 1871-ki költségvetés Hl millió 800 ezer írt kiadást mutat föl, tehát t 8.690,000 írttal többet a kiadások rovatában. Én, t. ház, a több­let egyes okainak elöszamlálásába, a többet részletes kimutatásába most nem bocsátkozom; csak röviden — a költségvetés által vissza­tükrözött képnek kiegészítése tekintetéből — a ri­deg számokat idézem egyedül. E többletből kö­rülbelül a múlt évben a tiszti fizetések föleme­lésére megszavazott 200,000 írtnak levonása után a fizetések és lakbérek fölemelésére 748,000 frt esik: ha azon összeg vétetik föl, melyet a tiszti fizetések és lakbéreknek az előirányzatban projectált fölemelése mutat föl. A pénzügyi bizottság által javaslott össze­számítás alapjául íölvevén, vagyis 114,000 frtot levonván az egész többletből, a fizetések és lakbérek fölemelésére 630,000 forint, esik, ujabb szervezkedésekre, az 1871-iki többletből) 2.183,000 forint jut Ezen 2.183,000 írtból vi-/ szont a pénzügyminisztériumot ilkt 1.113,000 frt/ a közmunkaminiszteriumot 102,000 frt. a posta és távirdákat, átalában a földmivelésminiszteriumot 476,000 frt; a vallásügyminiszteriumot 296,000 frt. Ezek a főösszegek, a többi jelentékteleneb­bet elhalgatva. A 8.6 í 6,000 frtra menő kiadási többlet főösszegét egyes tárczákra fölosztva, a 8.616.000 frt főösszegből a pénzügyminisztéri­umra esik: 4.600,000 frt; és itt fölhozom a na­gyobb tóteleket: katasterre 143,000 frt; ujabb szervezésekre 1.133,000 frt; tiszti fizetések föleme­lésére 537,000 frt; egyenes adók kezelési költségeire 256,000 frt; a jövedékek kezelési és miveleti költségeire, a mely többlet ísmét compensálását megleli a fedezetben, 1.800.000 frt; az ádamva­gyonra 870,000 frt. — e rovat többlete kiegyenlí­tést talál ismét a fedezetben; — a kincstári utalvá­nyokra, melyek talán ily nagy összeget nem fog­nak fölemészteni, 894,000 frt. És igy azon összegek levonása után, a me­lyek a födözetből is kielégitésöket nyerik, ezen 8.600,000 írtból a pénzügyminisztériumra eső 4.600,000 frt Rajátlag 2.000,000 frtra olvad le. A többi tárezáknál a többlet a következő : a közmunka-minisztériumnál 1.090.000 frt; eb­ből az utak föntartására 1 millió többlet a ta­valyihoz képest; a földművelési-minisztériumnál körülbelül 1.350,000 frt, mely nagyrészt a posta és a távirdáknak kiterjesztésére és helyesebb be­rendezésére szolgál; a belügy-mimszteriumnál 400,000 frt; a vallásügyi - minisztériumnál 240,000 frt; a honvédelmi-minisztériumnál kő- , rülbelül 500,000 frt; az igazságügyéré 160,000 frt; az országgyűlés költségei 300,000 frt; a számszékéi 70,000 frt többlet; Fiume, mint uj födezet 80,000 frt. A többleteknek egyéb ré­szei jelentéktelen összegekre rúgnak, és miután itt csak főösszegeket vagyok szereacsés előadni, azo­kat elhagyom. Már most, t. ház, a bevételekre áttérve: a

Next

/
Thumbnails
Contents