Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-265
66 265. országos ülés január 18. 1870 tudomásom szerint, nyomva, de még a képviselők közt kiosztva nincs, hacsak talán most nem osztatik ki. Kerkápolyi Károly pénzügyminiszter : Már átvehető és azonnal ki is fog osztatni. Simonyi Lajos báró: Ennek következtében okvetlenül szükséges, hogy a t. képviselőház tagjai kellőleg tájékozva legyenek, ugy a részletekre, mint a költségvetés egészére nézve. Én tehát tökéletesen osztozom elnök ur előterjesztésében, és azt hiszem, hogy a t. ház el is fogadja azt. Hanem fölszól alásomnak más oka is van, t. i. az, hogy ha kellőleg haladni akarunk a költségvetés tárgyalásában, igen czélszerü lesz, ha megállapitjuk a sorrendet, mely szerint a költségvetés egyes részeit tárgyaljuk. Nézetem szerint legezélszerűbb lesz, ha azon sorrendet tartjuk meg, mely szerint az egyes részek számozva vannak. (Helyeslés.) Elnök: Ezen sorrendet bajos megállapítani : mert ugy kell elővenni az egyes részeket, a mint azok a pénzügyi bizottság által benyujtattak és kinyomatnak, nem pedig azon számozás szerint, melylyel beadattak. Kerkápolyi Károly pénzügyminiszter : Nem tudom, melyik számozást érti a tisztelt képviselő ur: azt-e, melylyel a kormány a költségvetés részeit beterjesztette, vagy pedig azt, melylyel a pénzügyi bizottság a maga jelentése nyomán ellátta. Simonyi Eajas báró: Ugy hiszem, leghelyesebb lesz a pénzügyi bizottság számozása szerint elővenni. Ghyczy Kálmán: A pénzügyi bizottság jelentése mellé csatolva vannak az egyes minisztériumok költségvetései feletti jelentések ; de a pénzügyminisztérium jelentésében az egyes költségvetések sorszámmal nincsenek ellátva, hanem csak az mondatik az általános jelentésben, hogy az egyes költségvetésekről szóló jelentések mellékelve vannak. Ha tehát sorrendet akarunk megállapítani, a mi csakugyan szükséges: akkor nem marad más hátra, mint azon sorrendet felvenni, melyet a pénzügyi bizottság számozása jelelt meg. (Helyeslés.) Elnök: Es a mint a nyomdából kijönnek. Ki vannak már osztva : az átalános jelentés, a miniszterelnök: az ő felsége személye körüli miniszter, a horváth-szlavonországi miniszter, a fiumei provisorium ós a belügyminiszter költségvetése. Ma délután ki fognak még osztatni a kereskedelmi miniszter ós az igazságügyminiszter költségvetései. A sorrendben tehát első lesz az átalános jelentés, ezután következnek sorban a miniszterelnök, az ő felsége személye körüli miniszter, a horvát-szlavonországi miniszter, a fiumei provisorium, és a belügyminisztérium költségvetései. Ezek már ki vannak nyomatva, és szét vannak osztva; azután következnek azon jelentések, melyek ma délután fognak kiosztatni: t. i. a kereskedelmi és igazságügyi minisztérium költségvetései. Ghyczy Kálmán : A fiumei provisorium kapcsolatban van az igazságügy minisztérium költségvetésével, és csak tévedésből lett korábban kinyomatva. Nézetem szerint, tehát azt csak a maga helyén, az igazságügyminiszterium költségvetésével együttesen lehet tárgyalni. (Helyeslés.) Elnök: Tehát e szerint fog a sorrend megállapittatni. Ghyczy Kálmán: És a belügyminisztérium költségvetése hányadik helyen jön tárgyalás alá? Elnök: A negyedik helyen. Kérem az osztályokat, hogy a holnapi ülés után két törvényjavaslatot szíveskedjenek tárgyalás alá venni, melyeket a kereskedelmi miniszter ur sürget. Egyik a 391 -ik számú, mely a szárazföldi hatá= ron át Dalmátországba vitt tűzifára vetett vám megszüntetéséről szól; a másik az 536-ik számú, mely a Szászország és Ausztria közti vasúti összeköttetést tárgyazó államszerződést tartalmazza. Kérem az osztályokat, szíveskedjenek ezen két törvényjavaslatot holnap ülés után tárgj^alás alá venni. Holnap 10 órakor ülés, azután osztályülés. Irányi Dániel: T. ház! Miután a holnapi ülésre csak épen a ma tárgyalt tőrvényjavaslat végleges megszavazása van kitűzve, talán meg fogja engedni nekem a t. ház, hogy egy határozati javaslatomat igen röviden indokolhassam, azt tudniillik, melyet még a múlt ülésszak alatt először, s a ház parancsánál fogva ezen ülésszak kezdetén másodszor adtam be, mely körülbelül két hónap óta ki van nyomtatva és szét van osztva, s mely azt tárgyalja, hogy á kormány az ország állapotáról minden évben jelentést terjeszszen az országgyűlés elé. Én azt gondolom, hogy — ha el méltóztattak olvasni határozati javaslatomat indokolásával együtt, azt époly szükségesnek, mint korszerűnek méltóztatnak Ítélni. Annálfogva, miután úgyis kevés tárgy van holnapra kitűzve, reményiem, meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy azt holnap röviden indokolhassam. (Ellenzés jobb felől.) Elnök: Méltóztassanak hozzászólni. (Halljuk a kérdést!) Irányi Dániel képviselő ur azon határozati javaslatát kéri napirendre kitüzetni, melyet már két ízben terjesztett a ház elé, s a mely már ki van nyomtatva, és melynek tárgya