Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-265
64 265. országos ülés január 18. 1871. szellemének elegettenni. Mi ezen 22-ik czikknek a szelleme? Szelleme a törvényhozásnak azon kivánata, hogy minden évben október vagy novemberben a budget a ház elé jőjön, és azt akarta a törvényhozó testület, hogy mikor a budgetet tárgyaljuk, előttünk legyen már a múlt évi zárszámadás. Bizonyos körülmények következtében, melyekről nem akarok szólani, elkésett az idén a budget előterjesztése, ugy, hogy azt esak januárban tárgyaljuk, pedig lehetett volna egykis erőfeszítéssel megfelelni a törvény szellemének, és most az országgyűlés elé terjeszteni a zárszámadást. Ez nem történt. Nem akarom kutatni az okot: miért nem történt; de egy kérdést szeretnék intézni a pénzügyminiszterhez. Annyi bizonyos, hogy a számvevőszék fónállásának első évében nem felelt meg törvényes föladatának; de kérdem a miniszter úrtól, vajon szándékozik-e a főszámvevőszék a ház elé terjeszteni a múlt évi zárszámadást, melyet már szeptember elején kellett volna a ház elé terjesztenie ? Azt gondolom, hogy mindenesetre még egy hónap eltelik, mig az egész budget tárgyalható lesz; mert a delegatio még nem fejezte be munkálkodását, és a pénzügyminiszter nem terjesztette a ház elé az egész budgetnek sommázatát. Nagyon kívánatos volna, azon időben, pl. február közepén, mikor a budget sommázatát tárgyaljuk, ha lehetne már a főszámvevőszék részéről azon dolgozatot, azon munkálatot szintén megkapni, melyhez jogunk lett volna már néhány hónappal ezelőtt. Ha ez nem történik, kívánatos volna, ha a pénzügyminiszter megnyugtatást és fölvilágosítást adhatna nekünk: mert sajnos volna, ha a számvevőszék ugy értené a törvényt, hogy, mivel a zárszámadást a múlt évi szeptember elejéig nem terjesztette elő, a jövő szeptemberig várhatunk vele. Nagyon kívánatos volna, ha még e tél folyamában meg lehetne vizsgálni a főszámvevőszék zárszámadásait: mert, ha ez nem történik, akkor a jövő szeptemberben egyszerre három zárszámadás lesz: az 1868, 69, és 70-ki és e három zárszámadásból semmit sem fogunk megvizsgálhatni ; mert sok lesz a munka. Kérem a fölvilágosítást. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter: Szívesen szolgálok fölvilágositással, hogy azonban ezt praecise tehessem, tudnom kellene : mit ért a képviselő ur a múlt évi zárszámadás alatt és melyiket követeli 1 (Simonyi Ernő: az 1869-ikit.) A zárszámadást a törvény értelmében a számvevőszék jövőre köteles lesz mindenkor szeptember havában előterjeszteni; hogy ezen évben azt nem tette, már maga születésének ideje, gondolom, eléggé magyarázza; helyette tehát azon kötelességet teljesíteni kellett azon közegnek, mely létezett és a mely a zárszámadásokat eddig is elkészítette és beterjesztette, t. i. a pénzügyminisztériumnak. Ezen kötelezettségnek, mely jövőre már átmegy a számvevőszékre, a pénzügyminisztérium eleget tett, ha nem is szeptemberben, midőn a ház nem volt együtt és nem is lehetett együtt, mert csak augusztusban ment szét; de összeülése után azonnal, még október hó folytán. Elismerem hogy esak összeállítva és nem kinyomatva birtam azt beterjeszteni, de az most a t. ház birtokában van. Hogy az ezen zárszámadás megvizsgálásáról szóló jelentést, — mert a zárszámadást már beterjesztettem, — a számvevőszék előbb is beterjesztheti, semmint a jövő évi zárszámadást, melyet már maga fog beterjeszteni, azt én is gondolom; de hogy mikor fogja azt tenni, azt megmondani nehéz volna. Omne initium durum, kétséget nem szenved ; és De méltóztassanak elfelejteni, hogy azon számvevőszéknek egyidejűleg dolgoznia kell azon, hogy szeptemberben beterjeszthesse mind az 1870. évi zárszámadást, mind az 1869. évi zárszámadás superreviziója fölötti jelentést. Jövőre ezen utóbbi munka elesik: mert nem censurálja a zárszámadást, miután maga állítja össze. Méltóztassanak azon méltányos figyelemmel és elnézéssel lenni nem a számvevőszék, hanem a dologban fekvő természetes nehézség iránt, mely abból áll, hogy az 1870. évi zárszámadást elkészíteni, az 1868 és 69-iki zárszámadást pedig átvizsgálnia kell ezen újból alakult testületnek, kipróbálatlan erőkkel és kellő berendezés nélkül. Ha ily körülmények közt a munkában késedelem állana be, ez nem volna meglepő. Egyébbiránt semmi kétség, hogy még szeptembert megelőzőleg el fog készülhetni munkájával. Simonyi Ernő: T. ház! En is azon nézetben vagyok, hogy ezen zárszámadás tárgyalásába, vagy vizsgálatába most bocsátkoznunk nem lehet: annálfogva elfogadom a pénzügyi bizottság előterjesztését; hanem én is egy-két körülményre akarom fölhívni a t. háznak figyelmét, mely ezen zárszámadásokkal összefügg. (Halljuk!) Méltóztatnak emlékezni , t. ház, hogy a múlt év közepe táján, mielőtt az élőbbem pénzügyminiszter eltávozott volna, beadta többi között az 1867: XIII. törvényczikk értelmében a vasúti kölesönről szóló számadást, ez az év végével szét is osztatott a képviselő urak közt, —legalább én voltam oly szerencsés, kapni egy példányt— de a ház ez iránt semmi tekintetben nem rendelkezett.