Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-264

56 264. országes llés január 17. 1871. szerződések semmibevétele. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a politikát én részemről sohasem tudnám követni. Én kivénültem az ily ujitásből. Hanem mint hideg szemlélő azt találom, hogy e politikához is mindig csak a hatalmasak nyúlnak, a kiknek elég erejők van a szerződéseket megtörni; (Zajos helyeslés a jobbon.) hogy azonban a gyengébb nyúljon ily politikához: azt én nemcsak igazságosnak nem, de még eszélyesnek sem tartom. (Helyeslés a jobbon). Régi dolog az, már Martinuzzi is megmondta: „qui socium habét, dominum habét/ Mindig jobban esik önállólag intézkedni; de az sokszor lehetetlen, és ha az ember nem elég erős egj magában arra, hogy minden bajnak, veszélynek ellenálljon és érdekeit előmozdítsa: egyezkedés, és ennek folytán szövetséghez folyamodik, mely esetben egyik fél sem határtalan ura többé a maga akaratának; hanem közösen együtt viszik ki azt, a mit az egészre czélszerünek tartanak. Lehetne arról akár elméletileg, akár a gyakorlati életet tekintve, hosszasan szólani: de itt valóban sem helye, sem ideje annak. En is azt állitom, a mit egy t. képviselő állított: hogy a tényekkel számot kell vetni. Én épen a tényekkel vetettem számot, és e számvetés vezetett arra, hogy megkössük a kiegyenlítési szerződést, mint a melyet a tények számbavétele mellett tartottunk szükségesnek s melyet föl is fogunk, legalább szavazatunkkal, tartani: mert megnyirbálása, aláásása sem a nemzet jelleméhez nem fér, sem ezélszerü nem volna. Azon emberrel, a ki alkalmat keres a megkötött szerződés alól kibújni, a ki még olyankor is, ha alkalma nem nyílik, kijelenti azon óhajtását, hogy ama szerződést meg akarja szegni: semmi előrevigyázó ember többé szövetséget nem köt. Pedig Európában majdnem minden hatalom, különösen pedig Magyarország oly állapotban van, hogy támasz és szövetség nélkül meg nem állhat, (ügy van ! jobb felől.) Arra nézve, hogy valakivel szövetséget kössenek, kettő szükséges: először, hogy az illetőnek ereje legyen kötelezettségének megfelelni; és másodszor, hogy róla a bona fidest föl lehessen tenni. En azt hiszem, tőlünk, kik ezen szerződésnek létrehozását szavazatunkkal elősegítettük ; a bona fides megkívánja, hogy ezen szerződés minden betűjét megtartsuk. Én nem fogadom el a központi bizottság véleményét; hanem az eredetileg előterjesztett törvényjavaslatot. (Élénk, hosszas helyeslés a jobb oldalon. Tisza László: Midőn tele a szív, a szájat megnyitja ; régi példabeszéd. Bocsásson meg nekem a t. képviselőház, hogy mint igen csekély tagj egykori dicső emlékű magyar hadseregnek, teljesen nem hallgathatok el; de nemcsak ama tiszteletteljes ragaszkodás, mely e névhez s feledhetlen vezéreim emlékéhez köt, indit a fölszólalásra: de indít arra is, hogy miután az előttem szóló t. képviselő urnák békés, békeszerető jelleme országszerte el van ismerve, én pedig legalább rövid ideig viseltem a magyar hadsereg nevében fegyvert, némi jogosultságom is van röviden e kérdéshez szólani. A mi illeti a kiegyenlítés művét és annak meg nem tartását: senki, t. ház, közülünk ez oldalon nem akarja tettleg s most megbontani azon, bár meggyőződésünk ellen kötött, de egyszer szentesitett fönálló egyezkedést; sőt épen ellenkezőleg, ma mi vagyunk azok, a kik ezen szerződés pontjainak főntartását még a kitételekben is követeljük. Igaza van az előttem szóló t. képviselő urnák, midőn azt mondotta, hogy a kölcsönös szerződhetésnek semmi sem akadálya annyira, mint az, ha a szerződéskötők egyike a szerződéspontjait önkónytesen változtatgatja. T. ház, mi épen azt akarjuk megakadályozni egyfelől, hogy ne tegyünk mást, ne egyebet, mint az mit a 1867-iki szerződések igényelnek; de másfelől, ha a szerződést lehetlenné teszi a szerződő felek közt az ily eljárás : minő viszony állhat be a nemzet és annak fejei közt, midőn azok, kiket a nemzet maga fölé helyezett, nem akarják megtartani lelkiismeretesen épen azon szerződés pontozatait, melynek alapján s erejénél fogva a nemzet, kormányát rájuk ruházta. Kérdem, t. ház! ha azok, kik a nemzet nevében e végzetes szerződést kötötték, annak pontozatait önkényüleg meg akarják változtatni: minő benyomást tehet az a nemzetre és minő eredményt szülhet ? Engedje meg a t. ház, hogy a felelettel adós maradjak. Remélem, meg fog felelni erre jövőben maga a nemzet. Igaza volt előttem szóló t. képviselő urnák abban is, hogy a magyar hadsereg külön állását az 1867-ki törvényhozás többsége áldozatul hozta a kiegyezkedósnek. Elismerem; csak azt vagyok bátor kérdezni a mai tisztelt többségtől: meddig fogunk még folytonosan ujabb meg ujabb áldozatokat hozni ugyanazon kiegyenlítésnek? s meddig hiszi, hogy a nemzet ebbe bele nyugszik ? A múltról is beszélt az előttem szóló t. képviselő ur, és idézte a törvények egyes szavait, melyek bizonyítják azt, hogy régebben, törvénykönyvünkben a magyar hadsereg nem létezett. Nem utalok oda, hogy ha a név nem létezett is, létezett a lényeg: mert meg volt határozva, bár részben csak papíron állt, hogy várainkban csak magyar katonaság lehet, hogy a magyar katonát hazánkból kivinni, itt idegené-