Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-263
30 263. országos ülés január 16. 1871. mom kétségbe, de alaptételének igazságát: igen. Ö a tőrvény magyarázatát minek tulajdonítja 1 ? Annak, hogy mikép beszélnek egyes szónokok, hogy fejezik ki nézeteiket, minő érvekkel állanak egymással szemben 1 ? vagyis az országgyűlés tárgyalási naplója nyújtja, szerinte, a törvénymagyarázást. En szerintem azonban a törvénymagyarázásának nem ez az útja: én szerintem a törvény nem az egyes szónokok szónoklatában találja magyarázatát; hanem azon kimondásban, melyet a ház, midőn a vitát bevégezte, határozatul megállapított. (Helyeslés a jobb oldalon.) És e határozat már két izben szólott a mellett, mit e törvényjavaslat czime mond. Midőn tehát a központi bizottság ezen törvényjavaslat ezimének módosítását mégis kívánja, valószínűleg más" czélszerüségi, vagy nagy előnynyel kínálkozó politikai tekinteteket tart szem előtt, melyek egykis félrekanyarodást az egyenes útról megérdemelnek. A hadsereg tartásának ezélja a legfőbb ezél, t, ház, mely egy állam szemei előtt lebeghetne legfőbb czél a honvédelem, s annak biztonsága. En lehetetlennek tartom, hogy valaki e nagy czélt biztosabban vélné elérhetni az egésznek ketté választott, egymástól nem függő részeivel, mint magával az együtttartott egészszel. A nemzeti önállás féltékenységének tanát a politikai élet minden ágazatában követni, vallani szabad is, sőt kell; de a hol a haza véderejéről, a nemzet jelene és jövőjének biztosítási eszközéről van szó, ott e féltékenységnek nem szabad sem tulhajtottnak, sem rajongónak lenni, nehogy oly hibává fajuljon, melyet a balul méltánylott jövő épen a válságok pillanatában bőszüljön meg érzékenyen. Ha azon álláspontra helyezném magamat, melyet a ház tisztelt ellenzéke tart elfoglalva, a központi bizottság által javasolt formulát következetességből sem fogadhatnám el. Alkotmányos életünkben erős munka, tartós kitürés után sikerült a dualismust valósítani; ugyanazon uralkodó alatt két parlamentet, két kormányt, egymástól függetlenül fölállítani. De mert vannak a kettőt közösen illető ügyek, melyeket közvetlenül és kizárólag egyikök sem intézhet el: szükségessé vált egy harmadik közvetítő tényező. És az ellenzék kifogyott a szótárból, keresve a szavakat, az elitélő, kicsinyítő kifejezéseket, melyekkel a nemszeretett intézményt fölékesítse. Avagy hiszi-e, hogy hasonló munkával, és hasonló kitartással létrehozható ezen dualismus a hadseregben is? és ha igen, meglesz-e a siker, melyet a számítás hozzá köt ? nem lesz-e majd szükséges ott is a kettőjüket közösen érdeklő ügyek rendezésére egy harmadik közvetítő tényezőről gondoskodni ? Ezen ellenzékies szabású delegatio képes lesz-e majd föntartani ós gyarapítani azon összevágó harmóniát, azon kölcsönös egyetértést, melytől veszélyek napjaiban a győzelem főleg várható ? és vajon nem szolgáltat-e inkább anyagot a kölcsönös ujjhuzásra, súrlódásokra és bizalmatlanságokra, melyek a fegyverek élét eltompítják, mielőtt a mérkőzés történnék ? Nagy indokul szolgált a kisebbségnek külön véleménye előterjesztésére a nemzeti jellem és hitel. A véderőről szóló törvény kétoldalú szerződésen alapszik, melynek mi tiz éven át fön- és megtartását ígértük. A központi bizottság által javasolt módosítás e szerződés alapföltételeit alterálja, és ezáltal nemzeti hitelünket nemigen ajánló világításba helyezné. Mi a birodalom másik felével egyességre léptünk, és ezen egyezmény revisióját nem a negyedik, hanem a kilenczedik évre tartottuk fön. Vajon praejubikálhatunk-e mi azoknak, kik majd a kilenczedik év múlva helyeinken lesznek ? Minekünk föladatunk megtartani és föntartatni a kötött szerződést addig, a míg az le nem jár; ezt kívánja országunk méltósága, ezt kívánja nemzetünk érdeke. (Helyeslés jobb felől.) Ezen kifejtett indokaim alapján kérem a tisztelt házat: méltóztassék a törvényjavaslatnak a minisztérium által előterjesztett czimét kegyesen megszavazni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Tisza Kálmán : T. ház! Előttem szóló igen tisztelt előadó ur, kinek valóban furcsán eshetik, hogy most az egyszer a kisebbség előadójának czime illeti, azt méltóztatott mondani, hogy az ismétlés lehet mulatságos elbeszélésben, lehet mulatságos a költészetben ; de se nem mulatságos, se nem hasznos ott, midőn egymást ismerő pártok egymással küzdenek. Mulatságos-e az ismétlés a költészetben vagy nem, annak megítélésére vannak itt nálam sokkal illetékesebbek ; ón részemről mondhatom — meglehet az én hibám — hogy azt mulatságosnak nem szoktam találni. Azonban elismerem azt is, hogy az ismétlés a parlamentben sem mulatságos; csakhogy a parlamentnek föladata nem az, hogy vitái mulatságosak legyenek, hanem az, hogy hasznosak legyenek, és ha ezen szempontból veszszük föl, akkor van igen sok ismétlés, a mely hasznos. (Helyeslés bal felől.) Ama hires római szónok is sokszor ismételte, hogy denique: eeterum censeo Charthaginem esse delendam. Ez bizonyosan unalmas volt azoknak, kik hallották ; de utoljára mégis megdöntötték Charthagót. (Élénk helyeslés bal felől.) Mi is tegyük ezt, akár legyen unal-
