Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-269
269. országos ülés január 24. 1871. 151 évek óta ismételve hirdettetett csőd például vámfölügyelői állomásokra, melyek pedig aránylag jól vannak fizetve, és nem jelentkezett senki. Horn képviselő ur a számvevőségi hivatalnokok nagy számáról beszélt, én mondhatom, hogy ismételve szólítottam föl megyei számvevőket és pénztárnokokat első osztályú számtiszti állomásra, mert a vidékről csak nem alkalmazhatom azonnal igazgatónak — és kosarat kaptam. És ennek van oka : mert ha a fizetés itt nagyobb is valamivel, mint a vidéken, a Pesten uralkodó drágaság miatt a megélhetés mégis sokkal nehezebb. Igaz, hogy némely állomásra sokan jelentkeznek, de ezek között a szakképzettek nem nagy számban találkoznak. Én jogosultnak tartom a kritikát, bár ily nagy gépezetnél a kormány irányában mindig nehéz lesz jótállani arról, hogy ne legyen semmi, amibe a kritika bele ne akadhasson. Még nehezebb, sőt lehetlen lesz ezen roszul fizetett hivatalnokoknál, s ha gyamisitó természetem volna, könnyen azon gondolatra jöhetuék, hogy a t. képviselő urak csak azért akarnak ilyen roszul fizetett tisztviselőket adni a minisztérium rendelkezésére, hogy legyen min kritikájukat gyakorolni. (Nagy zaj a bal oldalon."] Azt egyébiránt, hogy nehéz fizetés-javitásokat hozni javaslatba akkor, mikor deficittel kormányozunk: én sem tagadom. Bizony nehéz; de bátor vagyok megjegyezni, hogy mi eddig még nem kormányoztunk deficittel; még eddig évről évre megjelent ugyan a, deficit az előirányzatban, de sohasem a zárszámadásban. De ha ezen szerencsés helyzetben nem volnánk is, kérdem: méltányos-e, hogy ezen deficit miatt, mely az egész országra nehezedik, azon egynehány hivatalnok szenvedjen? vagy nem méltányosabb eljárás-e ezen deficitet,— ha már lennie kell, — 15 millió közt megosztani, mint hogy viselje azt néhány ezer ember? En legalább nem látom méltányosnak ez utóbbit. Az a bizony nem rózsás kilátás, a mire egy képviselő mutatott: mindenesetre magában véve aggasztó; az aggodalmat ón megértem, mert hazafias aggodalomból ered. — De azért ne engedjük magunkat oda tereltetni, hogy a lehető rósz év miatti aggodalomból bizonyos ínségre kárhoztassuk azokat, a kik valóban szenvedtek I eddig is; mert hiszen az isten jó! fölidézem a t. képviselő urak emlékezetébe, hogy Debreczen városa általam igen tisztelt képviselője még a múlt tavaszszal azon kérdést intézte, vajon tett-e és minő intézkedéseket a kormány a fenyegető inség j elháritására?Akkor fenyegetett az; de hálaistennek, j intézkedésre nem volt szükség, és éltünk a nél• kül, hogy az előirányzott 15 milliónyi deficitből j csak egy garas is beállott volna. En nem szeretek rózsás színekkel' festeni; de viszont arra kérem a t. képviselő urakat, hogy puszta aggodalomból, — hogy rósz év fog 1 bekövetkezni, a mi minden évben bekövetkezhetik, — épen az állam tisztviselőit ínségre ne kárhoztassák. Tessék meggyőződni, hogy a valóságos inség igazán nem a napszámosok közt van, —mert azok sok minden által segíthetnek magukon, a mit a szegény tisztviselő nem tehet: — a valódi | szükség közöttük van. En ismerem a szegénység súlyát, s épen azért tudom azt méltányolni is. Másfelől nem titkolhatom azt sem, hogy némi ellenmondást látok azon irányzat közt, mely egyfelől folyvást a democratia érdekeit emlegeti; másfelől oly helyzetbe akarja hozni épen az állam munkásait, hogy ínséggel küzdjenek, hacsak vagyonuk nincs. Újra is ajánlom a tisztelt képviselő uraknak szives jó akaratába, hogy ne I kényszerítsék a kormányt ismét oda: miként egy ; pár százezer forintot osszon ki újra segélyezés, jutalmazás s más czimek alatt; mert ez táplálhatja valóban azon irányt, hogy a tisztviselő minden kis, külön munkáért azonnal számlát legyen kényszerítve beadni, mivel a szükség hajtja rá. En is tudom azt, hogy a tisztviselőnek is vannak polgári kötelességei, melyek neki azt pa| rancsolják, hogy rendkívülit is tegyen külön ju| talom nélkül. De akkor oly helyzetet kell terem! teni számára, melyben ez neki lehetséges legyen. Ez I emeli őt erkölcsileg is a közhaza javára. (Helyesi lés a jobb oldalon.) Elnök: Ismét négyen íratták föl magukat. | Kívánja a ház folytatni ma? {Holnap.) Tehát • holnap délelőtt 10 órakor folytatjuk. I Az ülés végződik d. u. 2V» órakor.