Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-269

132 269. országos ülés január 24. 1871. bennünket figyelmeztetni arra, hogy minden politikai pártnak óvakodnia kell attól, hogy a népnél tévfogalmakat terjesszen, mert a nép könynyen azt gondolhatná, hogy ha más párt jön a kormányra, akkor adót nem kell fizetni, különösen nálunk, hol a provisorium alatt hazafi kötelességét vélte teljesíteni a nép, mikor az adófizetést megtagadta. Megjegyzem, tisztelt ház, hogy az adót sem itt, sem más országban, sem provisoriumban, sem alkotmányos kormányzat alatt, senki sem fizeti szívesen: hanem fizeti azért, mert fizetnie kell. Ezt mutatja a tapasztalás. Az adó oly beruházás, melynek haszna nem kézzelfogható, nem látható, nem improductiv beruházás; pedig nem lehet kétségbevonni, hogy ha a kormányzat jól vezettetik, productiv, még pedig nagyon productiv: de gyümölcse nem oly kézzelfogható, mint például ha a gazda ember egy lovat, vagy más jószágot vasáról. Ily czélra szívesen megválik a gazda pénzétől, mert látja, hogy kiadott pénzeért cserében ott van a jószág. En elhiszem, hogy nemcsak a provisorium alatt, de most sem fizeti szívesen a nép az adót. Bebizonyította ezt a tisztelt képviselő ur maga is akkor, mikor azt monda, hogy az adóvégrehajtási jelentés zsebében van. En soha sem hallottam a képviselő úrtól azt, hogy végrehajtási végzés azért van zsebében, mert valami jószágot vásárolt és annak árát meg nem fizette; mert tudom, hogy többet nem költ, mint a mennyit bevesz, és többet nem vasáról, mint a mennyit megfizethet. Hanem az adóval ugy van, hogy ő is, mint minden más ember, addig odázza el, a mig lehet; mig végtére oda jut, hogy az adóexecutio az ő zsebébe is meg jön, ugy, a mint a más emberekébe, Hogy különösen csak nálunk volna az az eset, hogy az adót nem fizetik szívesen: — ezen nézetben nem osztozom. Azt hiszem sehol sem fizetik szíves enaz adót; hanem fizetik: mert kell. De azon intésére a tisztelt képviselő urnák, hogy mi ne adjunk okot arra, hogy a nép félremagyarázza szavainkat, s abból azt magyarázza ki magának, hogy semmi adót nem kell fizetni, ha más párt jön a kormányra: — én legalább nem emlékszem egy esetre sem, hogy akár én, akár elvbarátaim közül valaki erre okot szolgáltattunk volna. En mindig azt nyilatkoztattam ki — itt is e házban és választóim előtt is — hogy adót fizetni kell, mert az államháztartást vinni költségek, még pedig nagy költségek nélkül nem lehet. Minden törekvésem, ugy e házban, mint másutt, csak oda volt irányozva, hogy adó fejében egy fillérrel se vétessék több, mint a mennyi az állam elkerülhetetlen költségei födözésére szükséges. Mi tehát ezen figyelmeztetésre s ezen, mondhatnám, insinuatióra részünkről okot nem adtunk. Ezeket a tett ellenvetésekre megjegyezve, bátor vagyok a t. ház figyelmét arra fölhívni, hogy én komoly vádakat hoztam föl a kormány ellen ; azt mondtam, hogy az alkotmányt sértve, meg nem tartja azon törvényeket, melyeket alkotott; (Halljuk.) fölhoztam adatokat arra, hogy az 1867: XII. törvényczikk 8. 11. 12. 27. 56. 57-ik §-ait a legközelebbi időkben megsértette. Erre a kormány részéről senki nem felelt. Ezt nemcsak meg nem czáfolni, de még csak menteni sem akarta senki. Elismerték tehát, hogy igenis megsértették a törvényt, hogy igenis azon az utón vannak, hogy szűkítsék, csonkítsák azon alkotmányt is, melyet 1867-ben törvénybe iktattak. Elismerték hallgatásuk által azt, hogy csorbítani, szűkíteni akarják ezen országgyűlés jogait s azokat a delegatióba akarják vinni. Ez volt — alkotmányos szempontból, közjogi szempontból — a fővád részemről : erre senki nem felelt. Előhoztam más ellenvetéseket is, de különösen beszédem végén fölszólítottam a kormány tagjait, hogy mutassanak egész kormányzati eljárásukban egy valóságosan hasznos, egy határozott, szabadelvű haladást, s meg fogok hajolni előttük; ám de senki, ki a kormány részéről beszélt, ilyesmit nem volt képes fölmutatni vagy talán ha lehetett volna képes, nem tartotta méltónak. Ezek folytán kérem én a t. házat: fogadja el azon határozati javaslatot, melyet én és elvbarátaim szerencsések voltunk benyújtani. (Helyeslés szélső lal felől.) Prileszky Tádé: T. ház! Simonyi képviselő ur oly élezésen és szépen tudja előadni adomáit, sokkal élezesebben és szebben, mint én. Azt nem tagadom, hogy ha nem is nevezi meg nevét annak, a kit érteni akar, de mindenesetre ugy adja elő, hogy mindenki ujjal mutathat rá. Ugyanazért, jól tudom, hogy nem volna szabad szólanom a házszabályok értelmében, de hog}^ félreértés ne legyen köztünk, kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, miként soha életemben a pozsonyi nemzetöri zászlóaljnak tagja nem voltam: kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy Schwechatnál nem voltam s igy tehát onnan nem is mehettem el. Különben, meglehet positiv adatai vannak, s akkor elvárom, hogy azokat elő fogja adni. Ily formába öntött adomákat magam is számtalanokat tudnék előadni; de én ezt a ház méltóságával összhangzásban levőnek nem találom. (Helyeslés jobb felől.) Tisza Kálmán: T. ház! A házszabályok 128. §-a értelmében akarok szólni. Sokkal jobban tisztelem a házszabályokat, semhogy egy lépéssel is túlmenjek azon jogon,