Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-269

128 269. országod ülés január 24. 1871. mint miniszternek ; (Szélső balon helyeslés.) de midőn mi veszszük kritika alá az állam szolgának működését, {Helyeslés a szélső balon,) arra, mint képviselők, igeiis hivatva vagyunk, és ez kötelességünk. (Szélső balon helyeslés.) O azt monda, hogy nem fog engem e téren követni, mert ez épen oly kevéssé lenne gyümölcsöző, mint a minő meddőnek tartja az én elmefuttatásomat. Uraim! nem volt szükségem e leczkére, hogy tudjam, miszerint szerecsent mosni meddő dolog. (Szélső balon élénk helyeslés. Jobb felöl mozgás.) Nem is azért szólaltam föl, hogy akár a pénzügyminiszter urat, akár más társát meggyőzzem, miszerint azon kormányrendszer, melyet ők követnek, egyátalában nem felel meg azon czélnak, mely a kormánynak főczélja : a haza jóléte és boldogsága; hanem fölszólaltam azért — és e tekintetben nem tartom egészen meddőnek felszólalásomat—hogy ugy az általam, mint elvbarátaim által tett észrevételek végre föl fogják világosítani a nemzetet: hogy ezen kormányzat nem az, mely a haza szükségeinek megfelel. (Helyeslés szélső bal felől.) Es ha egyszer a nemzet föl lesz világosítva, miután a nemzet kezében van intézkedni sorsa fölött, fog is az azon segíteni. Azon szemrehányást teszi nekem a miniszter ur, hogy miután annyira meg voltam győződve, hogy a hivataloknál a közbeneső állomáscserék a miatt nem voltak kívánatosak, mert az előbbiek állomásaikon igen helyükön voltak, csodálkozik azért, hogy mért nem mondtam el e meggyőződésemet egy évvel előbb. T. ház! Ezen szemrehányás nem egészen igazságos: mert először, a pénzügyminiszter ur akkor nem volt miniszter, tehát róla, mint miniszterről, igen természetesen nem szólhattam sem elismerőleg, sem másképpen. A kereskedelmi miniszter nem volt akkor miniszter, tehát róla nem szólhattam. Azonban miniszter volt a közmunka- és közlekedési miniszter, és erre nézve megjegyzem, (Halljuk!) hogy igen is voltam annyi igazságszeretettel, hogy elismertem azt, mi elismerendő volt. íme itt van a Napló, mondottam a következőket : ,Örvendek irajta, hogy van egy minisztérium, melynek teendőiről elismeréssel is lehet szólani." Tehát nem volt szükség a pénzügyminiszter utasítására, hogy elismeréssel nyilatkozzam oly miniszterről, kiről, meggyőződésem szerint, elismeréssel nyilatkozni lehet. (Helyeslés bal felől). Azzal végzi miniszter ur, hogy máskor, — és ezzel az ügy érdekében égy kérést intéz hozzám, — legyek szíves előbb nyilvánítani elismerésemet, mint azon szerencsétlenség megtörtént, mikor már a dolog el van késve. Erre nézve megjegyzem, hogy megelőztem a miniszter ur kívánságát, és a múlt szombaton határozottan nyilvánítottam, hogy a miniszter urak nem valók azon helyekre, melyeken ülnék. (Derültség bal felől.) A miniszter ur tegnapi beszédében kiterjeszkedett a budgetvita alatt fölmerült észrevételek czáfolatára, és elismervén azt, hogy a delegationalrs intézmény akadályozta meg azt, hogy jelenleg a budget tárgyalása alaposan meg nem kezdhető, azt mondja mentségül, hogy tökéletes emberi intézni éoy nincs. Igaz! tökéletes nincs; de a tökéletes és az egyátalán inpracticus intézmények között igen nagy a különbség. Az emberiségnek mégis föladata az, hogy mikor a tökéletlenségeket fölismerte, azokon segíteni igyekezzék. A delegationalis intézmény tökéletlenségei föl voltak ismerve mindjárt akkor, mikor ezen intézmény megalkottatott; de kitűntek a lehető legvilágosabban azóta: mert, kérem, már 4 budgettárgyalás között, illetőleg nem is tárgyalás, csak benyújtás között a második eset, mikor a tárgyalás megnyitásánál a közös költségek ninesenek bele iktatja. Ez tehát nem oly magában álló eset, mely 100 esztendőben egyszer fordul elő; hanem olyan, mely 4 év alatt már másodszor adja magát elő. Ezen tehát változtatni minden okos embernek kötelessége ; kötelessége pedig annál inkább is, mert ez egy kísérlet, melyet még soha nem láttunk a praxisban életbeléptetve, most pedig, midőn gyakorlatilag életbelépett, inpracticusnak bizonyult be. Látunk más államokat, föl voltak sorolva akárhányszor, melyek épen olyan természetű kormány alatt állanak, mint mi, melyekben a dualismus egészen más institutiók mellett 1000 év óta fönáll. Miért nem követjük ezen institutiókat, és miért ragaszkodunk ahhoz, a mi ugy az elméletben, mint az életben inpracticusnak bizonyult be ? A törvényhatóságok és törvényszékek rendezéséről szólván, azt mondotta a miniszter ur, hogy a törvényhatóságokra nem bizhatja az adó beszedését, mert — azt mondja — a jelen törvényhatóságok és törvényszékek csak surrogatumai annak, mit ők akarnak életbeléptetni. Miniszter urnák igen furcsa fogalma van a dolgokról, midőn azt mondja, hogy egy ezeréves in tézmény surrogatuma annak, ami még nem létezik. Már, hogy melyik legyen a kettő közül a surrogatum t azt senki kétségbevonni nem fogja, ki az időt szem előtt tartja és tudja, hogy surrogatum csak az lehet, a mi annak helyébe lép, a mi nem létezik. Mi lesz ezen surrogatum, azt meg fogja mutatni a tapasztalás.