Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-240
160 240. országos ülés november 22. 1870. juk a ház ajtait, miután egyszerű, olyféle határozatot hoztunk: tekintetbe véve, hogy a haza java minden felett áll, tekintetbe véve, hogy a minisztérium csak a haza javát akarhatja, fölhatalmaztatik a kormány mindenben bölcs belátása szerint cselekedni. (Elénk tetszés bal felől.) Ezzel, azt gondolom, vége volna a mi egész fáradozásunknak. Hogy valóban létezett-e ez ügyben a salus rei publicae oka, azt esak akkor tudhatnók, ha a minisztérium szives lett volna a már érintett okmányokat elénk terjeszteni. De minthogy ezt eddig nem tette, s nemcsak hogy előlegesen nem tette, de még a mai tárgyalás alkalmával sem mondotta egyszersem: minő volt ama politikai ok ; de sőt nemcsak hogy ezt ma ki sem mondotta, hanem egyenesen kimondotta azt, hogy csupán a delegatiók előtt fogja talán világra hozni e mysteriosus kényszerítő okokat: mi e mentegetést semmikép el nem fogadhatjuk. A mi a dolog lényegét illeti, hallottam több oldalról, főkép jobboldali képviselőktől, kik bámulatukat fejezték ki, vagy inkább roszalásukat a nagyon t. pénzügyér ur eljárása felett ; csak ő idézte elő felelete által az egész vihart, az egész tűzijátékot, mint Németh Albert ur nevezé. Azt állítják, hogy Zsedényi ur interpelJatiójára egy, tán gyakorlottabb miniszter, vagy olyan, ki tán egy adag impertinentiával birna, így felelt volna : „12 millió kölcsön köttetett? én szintén olvastam a lapokban, de semmi hivatalos tudomásom arról nincs; mikép is legyen tudomásom ? hiszen nekem, mint magyar pénzügyminiszternek nem lehet semmi közöm a közös pénzügyminiszterhez, mint az, hogy minden hónapban a 4 — 5 milliónyi quótát Bécsbe szállítom. Ha ő valamely pénzügyi operatiókat csinál a megszavazott quotán fölül, ez az ő dolga; én erről nem tudok semmit. És találkoztak is olyanok, kik azt hozták elő, és mondák, hogy a miniszter ez utón kikerülhette volna az egész vitát. Én megvallom. hogy nem túlzott nyiltszivüségnek tulajdonítom ezt, sem a t. miniszter ur naivságának, hanem azt gondolom, hogy voltak fontos okai, a miért nem használta föl ezen feleletet, melyet adhatott volna. És miért volt a miniszter ur sokkal nyiltszivübb, mint bizonyos barátai várták, és remélték volna tőle ? Ezen nyiltszivüség oka az volt, nézetem szerint, hogy a miniszter ur igen jól belátta, hogy ha igy felel, akkor nemcsak a ház előtt, hanem úgyszólván az egész ország előtt világossá teszi azon nagy veszélyt, azon nagy örvényt, mely a delegatio törvénye által Magyarország előtt megnyittatott. Mert ha igy felel, ha azt mondja, hogy semmit sem tud arról, a mit a közös pénzügyminiszter ur tett, ha az vett föl kölcsönt, akkor ő felelni fog a delegatiók előtt, ha ezt mondotta volna: akkor mindenki belátta volna, a mi fájdalom, igaz, a delegationalis törvény értelmében, hogy a közös pénzügyminiszternek hatalmában áll annyi több-kiadást tenni, a mennyi neki tetszik és aztán a delegatiók utólagos jóváhagyását kikérni. Es ha ez történik, ott van az 1867 : XH-dik t. ez. 41-dik szakasza, mely azt mondja, hogy mihelyt a delegatio valamit megszavaz, akkor a magyar országgyűlésnek nem szabad többé az összeghez szóllani. De még más oka is volt, nézetem szerint, az igen t. pénzügyminiszter ur nyiltszivüségének. 0 praecedenst akart kimondani, praecedenst, melyet mi semmiesetre sem fogadhatunk el: mert legveszélyesebb volna. A praecedens az volna, hogy ha tetszik a közös pénzügyminiszternek több-kiadást csinálni, és az által Magyarországra szintén oly terheket róni, melyeket a delegatiók nem szavaztak meg, akkor ne legyen a felelősség egyedül a közös pénzügyminiszteré, mert még a legerősebb miniszter is összeroskadna talán az ily felelősség terhe alatt, hanem osztassák föl a felelősség a három minisztérium: a közös pénzügyminiszter, a magyar- és az osztrák külügyminisztériumok között; mint méltóztatott a nagyon tiszt, miniszter urnák mondani, hogy nem ő maga adta meg a fölhatalmazást, hanem az egész kormány. Akkor azt mondhatják: ha hárman vagyunk, elég erősek leszünk még a legnagyobb törvénytelenséget r is elkövetni, és elviselni azért a felelősséget. Éppen mivel ezen jxraeeedenst akarják etablirozni, és éppen mivel nagyon veszélyes volna e praecedens : azt gondolom, föl kell használni az alkalmat, protestálni legerélyesebben az ellen, a mi történt eddig. Wahrmann ur azt mondja, nem is szükség protestálni az ellen! mert az törvényben van. A törvény azt mondja: kölesönt nem lehet kötni, csak a magyar országgyűlés előleges jóváhagyásával. Ez igaz. Más részről a miniszter ur különbséget akar tenni a kölcsön és előlegezés közt. Ámbár erre már több oldalról felelet jött, mégis,, részemről, csak azt akarom megjegyezni, hogy a miiiiszter urnák egész félreértése, tévedése hihetőleg onnan származik, hogy más dolgokban és más szempontokból igen nagy külömbség létezik a függő adósságok és a consolidált adósságok közt. De e tekintetben, megkülönböztetésnek nincsen helye. Ez nem a döntő elem, hogy mint a n. t. miniszter ur mondta ; „csak 3 hóra vétetett föl a kölcsön, és mikor 3 hó után nem lehet visszafizetni, hát 3 hóra újra prolongáltatik; ez tehát nem kölcsön." Nézetem sze-