Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-237

96 237. országos Ülés ocíober 31. 1870. T. ház! Igaz, hogy most, az ezen perezben még folyó háborútól még eddig megmenekedtünk; hála azon megfontolt és jól átgondolt eljárásnak, mely utoljára is minden döntő körben elfogadtatott: mindeddig a háború veszélyei nem érintettek bennünket, és talán joggal lehet reményleni, hogy a jelen háború ezentúl sem fog bennünket érinteni; mert én is legalább azon hitben és reményben vagyok, hogy nem fogjuk a vérontás megszüntetését azon az utón keresni, hogy nagyobbítsuk a tért, melyen vér ontatik, és hogy az attól eddig megkímélt nemzeteket és köztük a magunkét is a vérontás mezejére vigyük. De ha megkíméltetünk is ettől, ha teljesedik is az, a mit talán jogosítva vagyunk reményleni, hogy amint ezen jelen háború a két ellenséges fél megbékélése folytán meg fog szűnni : vajon lehet-e reményleni, van-e valaki, ki az iránt biztosítékot nyújthatna, — hogy a béke csak néhány évre is biztosítva lesz? Hiszen nem tudhatjuk azt sem, hogy azon győztes nemzet, mely pedig nemcsak a legműveltebbek egyike, de eddig a mérséklettel birok közé is szokott számíttatni, de a mely megmutatta most, hogy a hadi dicsőség mámora őt is tdl birja ragadni a mérséklet azon határán, melyet a háború kezdetén önmaga tűzött ki önmagának, nem tudjuk, nem fog-e a legyőzött félnek oly föltételeket szabni, a miknek folytán békét csak fegyverszünetnek fogná tekinteni, a mely arra való, hogy erejét összeszedje és megújítsa a háborút. De ha meg lesz is, mint lelkem mélyéből óhajtom hogy meglegyen a győztesnél azon mérséklet; azt ismét nem tudhatjuk, hogy a most levert, de azért hatalmas nemzet, mely már annyit szenvedett maga, — és ki kell mondani, — annyi szenvedést okozott másoknak a fegyver-dicsőség túlságos imádása által, mondom, még ha a győztes nemzet fog is birni a kellő mérséklettel: nem fogja-e elviselhetlennek találni azt, hogy az általa mindenek felett imádott glória elhomályosult, s nem fog-e ez esetben ismét a háborúnak, meglehet saját maga, és mindenesetre Európa kárára, megújításával törekedni; nem fog-e a közszellem ezen országban oly irányt venni, hogy bármint alakuljon, bárki vezesse is a kormányt, ha megállani akar: kénytelen legyen a fegyvere dicsőségén ejtett csorba kiköszörülését zászlajára írni. Nem lehetünk tehát biztosak az iránt, hogy, ha a béke megköttetik is ma, nem fog-e az ismét épen ott megzavartatni, a hol ma megzavartatott; és ha megzavartatik : akkor nehezen remélheti valaki, hogy ismét ugy localizálva maradhasson a háború, mint localizálva maradt most. De tegyük föl, t. ház, hogy teljesedik azon óhajtásunk, vagy legalább nekem azon óhajtásom, hogy mindkét félnek megfontolt és mérsékelt eljárása által ott nyugaton, a hol ma is már annyi vér folyt, a béke föu fog tartatni és megzavartatni nem fog; nézzünk széjjel csak, egy futó pillantást vetve Európában, és megfogjuk látni, hogy van annyi ok, a mely lehetővé, sőt valószínűvé teszi, hogy a béke hosszú évek során föntartatni nem fog, hogy számításokat arra fektetni, hogy hosszas békének nézünk eléje: valóban nem lehet. Es ha megindul Európának ezen másik, ezen keleti részén a harcz, nem hiszem, hogy legyen köztünk, a ki remélhetné, hogy ezen karczban is, a mely pedig határainkat fogja talán közvetlenül érinteni: a semlegességet megőrizni lehetne. És, t. képviselőház, mert nem akarom untatni azoknak részletezésével, a mit minden ember nézetem szerint lát, és érez, ha, kiterjesztjük figyelmünket még azon irányzatokra, melyek legközelebbi szomszédságunkban, a bennünket legközelebb érdeklő tartományokban most, a jelen háború alatt is, kisebb vagy nagyobb n}úlvánosságban jelezték magukat; ha megfontoljuk, mondom, ezen irányzatokat is: nem hiszem, hogy lehetne valaki, a ki kívül helyezné nemcsak a lehetőségen, de még a valószínűségen is, hogy jöhet, nem nagyon hosszú évek folytán jöhet egy perez, a midőn Magyarországnak és a magyar trónnak egyetlen egy támasza, egy minden kellékkel fölszerelt valódilag magyar országos haderő lesz. (Elénk helyeslés a bal oldalon.) ' Nem mondom, t. képviselőház, hogy ez be fog okvetlenül következni; de mihelyt egyszer meg van csak a lehetősége is annak, hogy bekövetkezik : azt tartom, hogy kötelességünk mind Magyarország.' mind, hozzáteszem, a magyar trón irányában is gondoskodni, hogy azon perezben, ha bekövetkezik, legyen készen az a magyar haderő, melyre támaszkodni lehet. Ezen magyar haderő létele, miután mi mindnyájan, érezzük mind a kül, mind a belbéke megtartásának szükségét, veszélyes senkire nézve, soha, semmi körülmények közt nem lehet. (Élénk tetszés a bal oldalon.) De ha nem lesz ez a haderő: jöhet egy oly perez, és nem nagyon sokára, midőn annak nemléte végzetszerű lehet. (Helyeslés bal felől.) Lássuk, t. ház, hogy szemben ezen eshetőségekkel biztonságunk érdekében, mi az, a mire támaszkodhatunk. És itt előrebocsátom, hogy midőn szólani fogok, a dolog természeténél fogva, a közös hadseregről, egyátalában nem kívánom érinteni a kérdésnek közjogi oldalát. Nem, mert hiszen azok iránt elmondottam máskor is nézeteimet, lesz alkalom elmondani még bizonynyal elégszer. De