Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-227

227. országot ülés augmztut 3. 1870. 363 vázason átmennénk, az augusztusi költségvetést vegyük tárgyalás alá, egyszersmind pedig éhez kapcsolva egy jelentését a gazdasági bizott­ságnak. Méltóztassanak figyelmezni, mert ebben ta­lán rögtön lehet határozni. Majláth István jegyző {olvassa a gazdasági bizottság jelentését az augusztusi költség­vetésre vonatkozólag, és kapcsolatban ezzel a hor­vát képviselők napi; dijaira vonatkozólag, melyek az illető képviselők behivatásának napjától lennének számítandók^ Elnök : Méltóztatnak elfogadni ! ? (Elfogad­juk!) E szerint méltóztatnak megbízni az elnök­séget, hogy az összeget folyóvá tegye. Következik az 1868-ki XLV-ik törvéuyczikk megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat meg­szavazása. Csanády Sándor : A kérdéshez kívá­nok szólani. Elnök : Méltóztassék akkor a kérdés föl­tevését megvárni. Elfogadja-e a t. ház átalános- j ságban az 1868-ki XLV-ik törvényezikk meg­változtatásáról szóló tőrvényjavaslatot a központi bizottság szövegezése szériát? Csanády Nándor; T. ház! Miután az 1868-ki XLV-ik törvényezikk tisztán kijelölte | azon vonalat, melyen a kérdéses vasútnak ke­resztül kell menüi; miután továbbá a mai nap j a vállalkozók részéről Berzenczey képviselő ur kinyilatkoztatta, hogy a vállalkozók a szerző- j déshez kívánják magukat tartani, következőleg azon vonalat akarják kiépíteni, mely az általam emiitett törvényben ki van mondva; miután bár- j mint döntene is szavazattöbbséggel az ország­gyűlés, annak ereje nem lenne a vállalkozókat , illetőleg, mert nem lehetne őket kényszeríteni, j hogy más vonalat építsenek, mint a melyre szer- j ződésileg kötelezve vannak: fölkérem a házat, méltóztassék a szavazástól elállani. (Fölkiáltások: \ Nem lehet!) , Gorove István közlekedési mi-í niszter: Elvonatkozva attól, hogy az ország i gyűlés elé terjesztett egyes okmány, kérvény, i vagy folyamodvány az országgyűlés által más- i kép nem tárgyaltathatik, mint ha az előzetesen a kérvényi bizottság, vagy a ház bölcs belátása szerint bármely más bizottsághoz véleményadás i végett utasittatik s az által tárgyaltatik, s ré- ; szemről e tárgyhoz lényegileg nem kívánván [ többet szólani, egyszerűen azon kérést teszem [ a t. házhoz: hogy e törvényjavaslatot — tekintve í Torda város érdekét s különösen az államnak igen nevezetes érdekeit, a sószállitás és a só- j bányák kiaknázása tekintetében — oly értelemben, j mint az tegnap tárgy altatott, elfogadni méltóz­tassék. (Szavazzunk!) Csernatony Lajos: Én azt hiszem, hogy nekünk nem szavazni nem lehet: a ház­nak szavaznia kell; a házat határozatai hozatalá­ban semmiféle kérvény meg nem állithatja. Azt magam is óhajtom, hogy ne szavaztassák meg e törvény; de a szavazás maga okvetlenül szük­séges, ezt a ház méltósága kívánja. (Helyeslés.) Elnök : A kérdés, ugy hiszem, helyesen van föltéve. A H6ik §. világosan kimondja, hogy először a központi bizottság véleményére kell szavazni. A kik tehát ezt elfogadják, mél­tóztassanak felállani. (Megtörténik.) Elfogadtatott. (Fölkiáltások: Ellenpróbát!) Méltóztassanak felál­lani azok, kik nem fogadják el. (Megtörténik.) Ki­sebbség. A központi bizottság véleménye tehát elfogadtatott átalánosságban. Most áttérünk a részletekre. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a czimet) : A vasúti és pénzügyi bizottság a czimben e helyett „módosítása tárgyában" ezt akarja té­tetni: „módosításáról. 0 Éhez a központi bizott­ság is hozzájárul. Elnök • Méltóztatnak elfogadni a czimet ezen módosítással ? (Elfogadjuk!) Elogadtatott. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa az í-ső §4) : A vasúti és pénzügyi bizottságok a köz­ponti bizottság hozzájárulásával az 1-ső §. vé­gén „s Tordára s a t." szókat; kihagyatni, s he­lyébe a következő uj kikezdést kívánják tétetni: „Ezen fölül Tordára egy a fővonalból Gyéres felé kiágazó szárnyvonal építtessék, mely a keleti vasút kiegészítő részét képezendí, de a fővonal összes hosszába be nem számíttatik, és állami kamatbiztositásban nem részesül." Elnök: Méltóztatnak elfogadni az 1-ső §-t ezen módosítással ? (Elfogadjuk!) Elfogad­tatott. Bujanovics Sándor jegyző (ol­vassa a 2-ik §-t, mely észrevétel nélkül elfogadtaük.) Elnök: E szerint a törvényjavaslat rész­leteiben is elfogadtatik és holnap 3-szor fog fö­lötte a ház szavazni. A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, a legközelebbi ülés holnap 10 órára tűzetik ki, melyben a ház szavazni fog véglegesen a most elfogadott törvén} r javaslat felett és ki fog hir­dettetni ő felségétől érkezendő több szentesitett törvény] avasl at. As üléjs végződik d. e. 11 órakor. 46*

Next

/
Thumbnails
Contents