Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-217

217. országos Dlés Julius 23. 1870. 255 ma kevesen vannak, épen az az oka, hogy nem eléggé biztos az a jogkör, mely nekik adatott, és épen, a ki átlátja az önkormányzat fontosságát, annak azon kell lennie, hogy oly jogkör adassék, mely arra szolgáljon minden jóravaló embernek, hogy jelenlenni érdemesnek tartsa: mert utoljára is azon nevetséges szerepre, hogy beszéljen, diseuráljon, de lényegileg semmit se tehessen, csakugyan nem minden ember lesz hajlandó vállalkozni. Különben, t. ház, az igen t. államtitkár ur tegnap helyreigazítván szavait, hivatkozott arra, hogy nem lehet mondani, hogy centralisatio mellett ne lehessen lelkesedés, hogy centrálisait kormány alatt élő nemzet lelkesedni ne tudjon. Én magam is érintettem volt ezzel rokon eszmét és ugy a mint érintettem, oly alapban ma is föntartom : jelesen megmondtam azt, hogy lelkesedést csak oly nemzettől lehet várni, a mely tudja, hogy ha áldozatot is kivannak tőle, de közvéleménye kívánalmai is teljesülnek. Es Frankhonban, honnan a példát méltóztatott idézni, nem szabad kételkedni a felett, habár a szabadság és fölvilágosodottság barátjai elitélik is a centralisatiót, ma még legalább azon nagy népszavazatot ugy kell vennünk, mint bizonyságát annak, hogy a nemzet nagy tömege még nem Ítélte el azt; tehát egészen más ott a centralisatio, hol a nép nagy tömege már megszokta és nem ítélte el azt, és egészen más lenne nálunk, hol mindenki hozzászokott hála istennek az önkormányzathoz, a melyet valamint a lefolyt 20 év alatt igen nehezen nélkülözött, ugy ezentúl is igen nehezen fogna nélkülözni. De igen csodálom, hogy azon íranczia lelkesedés, mely mai nap nyilatkozik, oly csábitólag kedvezően tűnik föl a t. képviselő ur előtt. Hiszen ez arra mutat — és én legalább részemről abban is épen a centralisatio egyik átkát látom, — hogy azon nemzet fiai elszokva már attól, hogy maguk gondolkodjanak, maguk tegyenek és fel hagyják magukat használni arra, hogy lelkesedni tudjanak azért, hogy a világ müveit nemzetei eg3anást pusztítsák; mert megvagyok róla győződve, ha nem lenne a franezia nemzet már majdnem egy század óta, vagy helyesebben mondva, — mert hiszen a centralisatio ott már a Lajosok idejében keletkezett — még régebben elszoktatva attól, hogy maga gondolkodjék, ha tudna maga gondolkodni, tenni, szólani; meg vagyok győződve, mondom, hogy ezen emberiségellenes lelkesedés ott nem uralkodnék. Es, t. ház, utoljára is nem lehet egy nemzetet oly körülmények közt képzelni, hogy azon nemzet, mig nemzet marad, ha létele, ha hazája támadtatik meg, anuak védelmére ne lelkesednék. De most nem ily végső esetről van szó. Nem az főbűne a centralisatiónak, hogy ily alkalmakkor tenné lehetetlenné a lelkesedést ; hanem főbűne abban rejlik, hogy elszoktatja az embereket az öntevékenységtől, öngondoskodástól és előállítja azon helyzetet, a melyre nézve épen Francziaországot illetőleg igen találólag mondatott egyfelől az, hogy a mivelt osztáZy kétféle emberekből áll: egy része kormányhivatalban van, a másik része kormányhivatalra vágyik (Zaj); másfelől pedig az, hogy azon nemzet, melynek bátorságát mindenkinek el kell kalapot emelve ismerni, oda jutott, hogy ezen nemzet tagjaiból bárkit támadjon meg valaki, nem az jut eszébe, hogy ne engedje magát ütni, hanem kiált a policia után. És ez igy van mindaddig, mig utoljára megunja a kiabálást, elűzi, elveri magát a polieiát, elűzi vele a rendet és felforgat mindent. {Ngugtalanság jobb felől. Helyeslés bal felől.) Ily állapotok azok, melyeket a centralisatio teremt: a nemzetnek képtelenné tétele a valódi szabadság élvezetére (Igás, ugy van! Bal felől) elszoktatása az önsegélytől és kormányzattól, aminek eredménye az elnyomatás, s midőn ez kiállhatatlanná vált, annak, a minek nevében minden történt — a rendnek és a szabadsággal együtt felforgatása. Önök is ide akarják vinni törvényjavaslataikkal e nemzetet: azért ne csodálkozzanak, hogyha mi törekvésüknek tehetségünk szerint ellene vagyunk. (Élénk helyeslés bal felől. Zajos ellenmondás jobb felől.) Nem akarok, t. ház, nagyon is hosszasan beszélni; Halljuk!) hanem még sem tehetem, hogy egyet furcsaságánál fogva föl ne említsek, az igen t. államtitkár beszédéből. Ö azt mondotta : „Figyelmeztetem önöket, hogy Magyarország története sokkal régibb, mint az önök törvényjavaslata és mint az önök által javasolt megyei szervezet" oly igazság, melyet kétségbe vonni nem lehet, és csakugyan a tisztelt jobb oldal teljes igazságot cselekedett, midőn reá kiáltotta, hogy „helyes'- „igaz" (Derültség.) Tehát csakugyan a t. jobb oldal teljes igazsággal cselekedett, midőn rákiáltotta, hogy „helyes." Hanem azt is mondja tovább, hogy nem az Ulászló korában uralkodott j>a-lamentalismus (Tóth Vilmos közbeszól: Nem parktmentalisrnust mondtam, hanem parücularismust.) Én a nyomtatásból olvasom, itt igy van, de jó, legyen, elfogadom a helyreigazítást; tehát nem a particularismus fénykorában volt e nemzet nagy és hatalmas, hanem legerősebb és leghatalmasabb volt Nagy Lajos és Corvin Mátyás alatt, midőn a központi hatalom erős kézzel kormányozta a hazát." Igy is elfogadom. De a t. államtitkár úrtól azt kérdem, hogy vajon a particularismust itt ki akarja? Akarjuk-e mi, hogy egyes nagy urak, egyes virilis szavazatok uralkodjanak, mint Ulászló idejében] (Derültség) Mi azt nem akar-