Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-214

214. országos illés Julius 20. 1870. 197 tos, hogy ha még áldozatot igényelne is, szívesen meghozhatnék azt ezen ideának legalább részemről szívesen meghoznám. És midőn az általunk elfogadni ezélzott 20-ik §-ban nem is látok nagy áldozatot hozva, én részemről ezen |-t teljes szivemből pártolom. Várady Gábor t. képviselő ur kérdezett minket, hogy melyik azon kérdés, a melyben mi birtuk vagy birjuk az ország túlnyomó részének helyeslését ? felelet erre a t. képviselő urnák az, hogy a mint az ország meg fogja érteni ezen második érvnek súlyát, a miut látni fogja, hogy ezen képviselőházat az állam iránti gondoskodás vezette akkor, a midőn ezen törvényjavaslatot megszavazta. Én azt hiszem, t. ház, hogy ez lesz azon kérdés, melyben mögöttünk fog állani az ország. (A szélső halon felkiáltás: Meglássuk l) Azt mondta Várady Gábor képviselő ur—a támadás ugyanépen nem volt ő ellene intézve—hogy a kik nem élnek a nép kőzött, nem is ismerik annak hangulatát. A t. képviselő ui*, mint én is, éltünk aristocratikus körökben és éltünk másokban is. Én őt azért nem nézem aristocratának és talán ő sem nevez engem azért annak, és igy mindketten objective tekinthetjük a kérdést. En csudálom, hogy az igen t. képviselő ur oly kevéssé tudja, hogy a természettudomány nem ismer különbséget a királyi paloták és a viskók lakói között. Épen oly erős agyakat és époly meleg sziveket találhatni fön mint lent, és csak e két tulajdon képesít itélethozásra. Azon speciális érzék, melyet a t. képviselő ur nevezett, nem hiszem, hogy épen megkívántató. A miniszterelnök ur, ki ellen e támadás intézve volt, ugy hiszem maga is elfogadja e védelmet, s ha ez nem volna elégséges, még azzal is segíthetem, hogy azokról szólva, kik vagy sokszor vagy ritkán vannak a nép közt, megmondom , hogy vannak emberek, kik néhány órai vagy napi tartózkodás alatt többet látnak, tanulnak, mint mások éveken át. Ezt tehát nem tartom súlyos érvnek. Mielőtt bevégezném szavaimat, méltóztassanak megengedni, hogy egy vádról megemlékezem, melyet tegnap ismét felhozni hallunk a túlsó oldal padjairól e párt ellen. (Halljuk!) A túlsó oldali t. indítványozó ur ismételte, a mit egy múlt alkalomkor, ha jól emlékezem, Szontagh Pál képviselő ós mások már mondtak, hogy t. i. e pártnak szokása volna a kérdéseket agyonhallgatni, és hogy ezen párt csak szavaz. A t. indítványozó ur e szavakat ugy, mint Szontagh Pál ur is tegnapi beszédét némely kicsinylő él ezekkel is kisérte. Ezekhez nincs szavam, mert ez a ő dolguk: ők is fogják tudni, hogy már Plinius irta: „Quod quisquis tantum laudat, quantum se posse sperat imitari." En csak a hallgatás vádjára kívánok válaszolni. En t. ház, azok közé tartozom, kik a ház türelmét vajmi ritkán veszik igénybe, azért különösen jogosítva, sőt utalva tartom magamat e váddal szemben felszólalni. En egyátalában különös dolognak tartom, ha egy párt a másik pártnak taktikáját rója meg folytonosan. Ha a mi taktikánk rósz, annál jobb önökre nézve: annál könnyebben fognak győzni.Vétkesnek tartom különben e vádat a méltányos reciprocitás ellen. Mi nem mondjuk, s reménylem, nem is fogja egyikünk sem mondani önöknek , hogy önök a tárgyat agyonbeszélik : ne mondják önök, hogy mi agyonhallgatjuk. {Derültség.) De van ennek, t. ház, egy komoly oldala is, és ez az, mely miatt kötelességemnek tartam felszólalni: hogy t. i. kifelé terjesztve balhitet szül az ily állítás. Igen jól tudom, hogy a képviselő urak szándéka ellen fog ez történni; mert jobban ismerik e párt sok kitűnő tagját, hogysem szándékosan akarhatnák e balhitet terjeszteni. De hát ellenünkben könnyen azt hiheti valaki, hogy azok, a kik mindig hallgatnak, ezt azért teszik, mert vagy az általuk védett tárgyak nem védhetők, vagy mert védeni ők ezeket nem képesek. Epén Szontagh képviselő ur, kinek fényes dialectikáját egyszer a központi bizottságban volt alkalmam bámulni, épen ő, meg vagyok győződve, igazat fog adni, ha azt mondom, hogy minden tárgyat meg lehet védeni. Ez nem szól a tárgy helyessége mellett, mert ügyes ember minden tárgyat képes védeni. Ez tehát oly érv, mely szerintem nem áll. A másik az volna, hogy nem vagyunk képesek arra. Ugy hiszem, hogy ha a párt jeleseit veszszük, — csekély személyemről nem szólok — akkor ezt nem íogja állítani komolyan senki. Indokoltnak fogják tehát önök találni azon kérésemet, hogy ily megjegyzések által önakaratuk ellenére ne hitessék el másokkal, kik a ház tagjait tán nem ismerik oly közelről, mint önök. Egyátalában, t. ház, azt hiszem, hogy arról, hogy mi hallgatunk-e vagy beszélünk, a mi erkölcsi és észbeli indokainkról egymásnak felelőséggel nem tartozunk. A mi sajátunkat képezik az önök érvei, önök sajátjai a mi érveink; méltóztassanak ezeket széttépni tetszésök szerint: de erkölcsi indokainkról, azon indokokról, melyek bennünket hallgatásra vagy beszélésre késztetnek, nem tartozunk felelősséggel önöknek. Mindenki tartozik eziránt felelősséggel választóinak, és én részemről mindig kész leszek azoknak beszámolni; de önök bírálatát e fölött határozottan visszautasítom. Elfogadom a 20. §-t. Elnök: A gyűlést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.)