Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-214

194 2T *- országos Kés Julius 20. 1870. nem léteznek, a békebirói intézmény létesítését czélzó törvényjavaslat az osztályokat haladta csak meg; de más részről ezen általam neki adatni szándékolt hatáskörre akkor tekintet nem volt, én azt most revideálva, ujabb szerkezetben bemu­tatva óhajtanám. Mivel pedig a törvényjavaslat, — miről az utóbbi napok tapasztalata szerint semmi kétség nem lehet, — keresztülvitetni szán­dékoltatik : amennyiben ez most keresztülvitet­nék, legalább egyúttal már előre is kimondatik javaslatomban, hogy a virilis szavazat intézmé­nye csak átmeneti intézmény, és kijelöltetnek egyúttal azon egyéniségek, a kikre azon szavazat, mely most virilis szavazat, át fog menni Ez ok­ból voltam bátor határozati javaslatomat beadni. Fogom már most röviden indokolni javasla­tomat azzal, a mivel a virilis szavazatokat szok­ták indokolni. Mondatott t. ház! hogy a virilis szavazatoknak semmi más czélja nincs, mint azokra ruházni egy bizonyos részét a bizottsági szavazatoknak. kik függetlenség, vagyonosság és értelmiségnél fogva annak érvényesítésére képesek lesznek. Egy­úttal ki lett jelentve, miszerint e virilis szavazat kötelességteljesitésnek jutalma. Ugy hiszem, t. ház, ezt egyedül az általam beterjesztett javas­latra lehet mondani. A virilis szavazat a meny­nyiben a legtöbb adófizetőnek adatnék, nem a kötelességteljesitésnek a jutalma, mert a virilis szavazat csak a legtöbb adófizetésért adatik, az adófizetés pedig nem külön kötelességteljesítés, hanem olyan a mit mindenki teljesít, kiki vagyo­nának mértéke szerint. Az én javaslatom szerint azonban e virilis szavazat azoknak van adva, kik nagyobb va­gyon, függetlenség és értelmiségnél fogva haj­landók békebirói tisztet viselni, és akkor csak­ugyan válósittatni fog az, a mit a virilis szava­zat érvényesítésére fölhozott indokok megkí­vánnak. Tudom, hogy ellenvetések fognak tétetni; jelesül négy ellenvetés volna, tehető, a melyekre csak igen röviden fogok reflectálni. Az első az, hogy nem lesz békebiró. Sokan vannak azon né­zetben, hogy a békebirói intézmény hazánkban nem fog soha meghonosulni. Ennek ellenében azt jegyzem meg, hogy ha valaha Yagy valami esz­köz által meg fog honosulni, csak is akkor, ugy fog ez megtörténni, ha ezen hatáskör nyitattik számára : mert, a mennyiben a békebirói teher elvállalásáért nem helyeztetik kilátásba azon jo­gosítvány, hogy a megyei bizottságban részt ve­het az illető, addig, nem látom át, hogy miért vállalná el valaki a terhet. Es meg vagyok győ­ződve, hogy először a magyar elem, mely első értelmiségre és vagyonosságra nézve, fogja meg­ragadni az alkalmat, meg fogja hozni az áldoza­tot, és elvállalja a békebirói tisztet, hogy ez ál­tal a municipiumokban a befolyást biztosítsa magának. En tehát azt hiszem, hogy azon ellenvetés, miszerint nálunk a békebirói intézmény nem fog létesülni, legkevésbbé vethető ellen oly javaslat­nak, a mely ellenkezőleg arra indit, hogy a bé­kebirói tisztet ellválalják. Másrészről mondathat­nék, hogy nem tudjuk még, hogy minők lesznek azon békebirók ? Olyanok lesznek, minőknek őket a törvény szervezi. Ugyanazért voltam bátor egy határozati javaslatot beterjeszteni, mely sze­rint ezen törvényjavaslat, különös tekintettel ezen hivatásra, újból átdolgoztassék. Alkalma lesz a t. háznak, mikor azokról lesz szó, a békebirákat olyanokká tenni, minőknek azokat a ezélszerü­ség szempontjából tenni szükséges. A harmadik ellenvetés, a mely tétethetnék, és mely nézetem szerint legnyomatékosabb, az, hogy ez egy^ neme a virilis szavazatoknak. Én, t. ház, nem vagyok ezzel egy nézet­ben, én ezt virilis szavazatnak annyiban nem tekinthetem, mennyiben a békebiró némileg leg­alább hivatalos minőségű egyéniség, tehát min­denesetre oly egyéniség, a milyenek nálunk ed­digelé a megyei gyűlésekben szavazattal birtak, de semmi esetre sem az, mi a virilis szavaza­tokban annyira odiosus. Végre negyedszer ellen­vethető volna az, hogy a virilis szavazat az elmé­letnek talán megfelel, de saját gyakorlati igé­nyeinek talán nem. Legyen szabad erre némelyeket megjegyez­ni. Méltóztattak a tárgyalás folyama alatt a háznak mindkét oldaláról ismételve Anglia pél­dájára hivatkozni, mind arra nézve, hogy e sza­kasz elfogadtassák mind arra, hogy el ne fogad­tassák. Bátor vagyok a t. háznak mindkét ol­dalát fölhíni : méltóztassanak elfogadni azt, mi Angolhonban tényleg fönáll. Ott tényleg a bé­kebirák gyülekezetének egysége képezi a grófság gyülekezetét; részemről tehát a mennyiben azon ellenvetés tétetnék, hogy elméletileg jó, de gya­korlatilag nem, Anglia példájával válaszolhatok, hol ezen intézmény gyakorlatilag fönáll, léte­zik. T. ház! Azzal végzem beszédemet a mivel kezdettem. En ezen módositványt nem azért tet­tem, mert részemről azon elvekbe, melyek an­nak alapját képezik, szerelmes vagyok. Részem­ről nyíltan megvallom, ha keresztülvihető, ha elfogadható volna, szívesen fogadnám el az egy­szerű választást: mert teljes bizalmam van, hogy választás utján lehet jó bizottságot összeállitanL Megtettem ezen módositványt azért, hogy egy eshetőség, egy lehetőség nyújtassák legalább is azon egyetlen érvre támaszkodni, melyet a vi­rilis szavazatok mellett fölhoznak : mert a mint

Next

/
Thumbnails
Contents