Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-209
6 209. országosDIés Julius 14 1870. kikérdezetlenül, kihallgatatlanul akarják amputálni a törvényhatóságokat. Ázt mondja Szirmay képviselő ur, hogy nem tél a központosítástól ott, hol az — mint hazánkban — az állami létet biztosítja. Ugy de ha hadügygyei s pénzügygyei nem birunk: akkor nagyon természetes, államjoggal sem birunk. Kérdem tehát, hogy mit biztosit a központosítás ? En, t. ház, épen megfordítva, Magyarország példájából bizonyítom be, hogy a központosítás nem állami létünknek, hanem állami megsemmisülésünknek okozója. Tekintsünk a Bachkorszakra vissza, midőn szent István királytól fogva odáig alkotott minden törvényeink felfüggesztettek; s midőn ennek daczára az 1861-iki országos népképviselők a nemzetet megillető jogokat visszakövetelték, a bécsi kormány az országgyűlést feloszlatta s még egyszer kellett előállani az átkos központosításnak Schmerling alatt, a ki föltette magában. — és nem is minden alap nélkül, — hogy várhatnak még, mert a magyar nemzet enged követeléseiből, s majd kevesebbel is meg fog elégedni. E szerint, mint a tapasztalati élet megmutatta, 20 évi központosítás kellett arra, hogy ily, az önkormányzatot megsemmisítő s a birodalomba beolvasztó törvényeket merészeljenek a ház asztalára letenni, ós legyen ember, a ki azt elfogadja és pártolja. (Ugy van! a szélső bal oldalon.) Ugyancsak Szirmay képviselő ur azt állította, hogy ezekben a megyékben az ellenzéket, az opjjositiót azon emberek képezték, a kik hivatalt nem kaphatván, elégedetlenek voltak. És így az egész megyei oppositio jogosulatlan volt. Ugy látszik, Szirmay képviselő ur nagyon fiatal ember, s a megyei életet, annak belműködésót épen nem ismerte. Szirmay képviselő ur azt képzeli, hogy a kormány mellett csak azok vannak és lehetnek, kik hivatalban vannak; azok pedig, a kik a hivatalon kivül állanak, azok nem lehetnek a kormány mellett mint elégedetlenek. A régi megyei tisztviselő, tisztviselői állása mellett époly szabadelvű volt, mint akármely más független ember. Azokról pedig, a kik hivatalba nem jutottak, föltenni azt, hogy már ezek nem is meggyőződésből lettek volna ellenzékiek, ez a legferdébb következtetés. Ugyancsak Szirmay gróf azt monda, hogy igen örvend az oppositio nyilatkozatának; mert a Janus-kép nek másik oldalát a nép legalább láthatja. Tó lenne, ha Szirmay gróf ur tükörbe nézne, (Derültség) mert ha az ö beszédét valaki végig olvassa, rátalál a Janus képére. Szirmay gróf ur a clemocratiai elvek, az átalános szavazat jog ós szabadság mellett tartotta szónoklatát. Azonban a szabadságról azt monda, hogy egy kis practicus kezelésért áldoznunk kell a szabadságból is; az átalános szavazatot pedig, ámbár látszott beszédéből, hogy végre, ha csakugyan van jövője a democratiának, ennek előtérbe kell jucni, a megyékben állítólag nem található rend miatt föláldozta. E szerint jobbról balról partot mosva, azt, mit az ellenzék részére mondott, oly okokkal, melyek tekintetbe nem vehetők, ellensúlyozta, és nem az ellenzékkel, hanem a jobb oldallal szavazott. A Bánó József ur gubójára is van egy észrevételem, a gubóról felhozott hasonlatát illetőleg. En azt hiszem, t. ház, hogy azon gubóból, a melyről Bánó ur igen jellemzőleg azt monda, hogy nemesebb alakban fog előállani, a Linné bogarai bújnak ki, melyek arra vannak hivatva, mint a képviselőház, hogy szüntelen temessenek jogot jog után. Azt is monda Bánó József ur, hogy haladnunk kell a világgal, fa-eke helyett vas-ekét kell előállítani. Itt, legalább az anyagra nézve pártolom hasonlatát, azzal a különbséggel, hogy Bánó ur az eddigi kormánypálcza helyett vaspálczát akar szolgáltatni a centralizáló kormány kezébe, melylyel az országot kormányozza. Tanárky képviselő ur dogmaticusoknak nevezett bennünket. En elismerem, hogy azok vagyunk ; hanem midőn képviselőkké lettünk s a képviselőházba jöttünk, nem azon kérdést tettük fel: lélek, lélek — de hát mivel élek t (Derültség) hanem még a koronázáskor is, a mit némelyek helytelenül vádképen hoznak föl, a magunk kenyerén éltünk. Mi a közösügyi nagy kereszt alatt, mely már most Magyarország lakosainak házi keresztjévé vált, (Kállay Ödön: Igazság!) egy vándorpályát vettünk nyakunkba: feljöttünk az országgyűlésre, kitettük magunkat a kormány által subventionált lapok piszkos gúnyjának, becsületsértéseinek vagy becsületlenségeinek; küzdöttünk, a mennyire lehetett, a jogért, ' és mert küzdelmeinket siker nem követte, azért egy pártot elitélni, mint Tanárky ur tette, azt reaöfcionariusnak nevezni akkor, midőn meg vagyok győződve, hogy szintúgy szeretem hazámat, mint bárki más, ki ezt követeli magáról, azt hiszem, nem épen parlamentáíis eljárás. A jobb oldaliaktól pedig, kik az 1848-ban egész világ előtt reactionáriusnak kiáltott bécsi kormánynyal kibékültek, igazságtalanság. Mi örülünk azon, hogy dogmaticusok vagyunk, mert ez legalább föltételezi, hogy van politikai hitvallásunk, (Tetszés a -szélső bal oldalon) nem vagyunk kamaeleonok, nem vagyunk politikai Proteusok. Azt monda ő, hogy mi egy embert vagy egy tételt imádunk, és azokat, kik azt nem imádják, kárhoztatni szoktuk. Erre csak az a megjegyzésem, hogy igenis,
