Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-206

342 206. országos Ués jniius 11. 1870. ben! A gondolkozó emberi ész azt megtisztította véres salakjától és átalakította azt békés forradalommá. A gondviselés választottját: a vas centralisatio nagy mesterét, Illik Napóleont, sarokba szorította a békés forradalom! Most azon remek centralisationális művét, melylyel személyes uralmát biztosítani vélte, melyet 18 éven át javított és tökéletesített, melyet a mi kormányunk a párisi kiállításon oly nagyon megkedvelt, tulajdon maga kezével szétrombolni kénytelen s kezdi önérzetre tölébredt népei közé marokkal hányni a szabadság mannáját, kezdi eíereszgetní azon bajazzokat. kik madzagon tánezoltatták a tranczia népet, és proprio motu nevezte ki azon küldöttséget, mely a decentralisationális törvények hozását készítse elő. És önök. uraim most akarják ezen szerencsétlen gépet összeállítani ós mozgásba hozni egy oly nemzet dressirozására, mely 18 századon keresztül ezen gépet nevéről sem ismerte ? S vén korában akarják önök ezen szabadon íelnőtt nemzetet a centralisatio vas jármába bujtatni ? Le fogja rázni és össze fogja törni e nemzet ezen jármot, előbb mint önök gondolják. Atka az emberiségnek az. hogy valamint egyesek, ugy kormányok és hatalmak mások póldájam nem okulnak. A múlt időben ül a jelen idő Sybillája, nyitva áll előtte azon nagy könyv , melybe az emberiség történelmének időnkint minden fázisa be van jegyezve. Mit lehet abból kiolvasni? azt, hogy mióta a természet a földgömböt megnépesitette, az emberi társadalom folytonosan elnyomókból s nyomatottakból állott, s valamikor a nyomatott félnek agyában sorsa könnyítésére uj eszmék fogamzottak. s a hatalmasságok azokat, a régi ideák kenyér emberei segítségével embrióban megfojtani törekedtek, épen azon eszközökkel érlelték azokat és siettették életrejövetelüket, melyekkel azokat megölhetni hitték. A római szabad polgárokból kiölték a közügyek iránti lelkesedóst. az önérzetet a cézárok, ós megkönnyiték az utat a barbároknak az ó világ legnagyobb birodalma megsemmisítésére. Ki ne ismerné azon eszközöket, melyeket a hierarchia feltalált azok ellen, kik a jövő élet fölötti szabad gondolkodás mécsét itt-amott meggyújtani bátorkodtak. A martyrok vérei, az üldözöttek könyei olajjá váltak a lámpában, melyet összezúzni szerettek volna, és sötétség helyett lőn világosság. A reformátió megkönnyítette ez utat azoknak, kik a föld fölötti jobblét felől szabadabb eszméket tápláltak ós terjesztettek, s a „1'état c'est moi" hatalmas uralkodó dynastiáját az 1T 89-iki események mint pelyhet fújták el. — III. Napóleon sem lesz szerencsésebb; sőt ki tudja, az igazságos Nemesis nem fogja-e maholnap fülébe súgni e fatális szavakat : „trop tárd." Önök is, uraim, midőn a régi eszme kenyér embereivel s a plutocratia, bureaucratia csatlósaival a democratia útját be akarják a centralisatióval vágni, csak annak diadal-utját egyengetik. (Igaz! Ugy van ! bal felől.) Alig van kétségem az iránt, hogy ezen törvényjavaslat el fog fosadtatni: mert nyilt titok, ! hogy különösen annak lényeges pontjai megtartásához a minisztérium tárczáját kötvén, a kir, hivatalbelieket és aspiránsokat elnémította, a jobb- vagy kormánypártnak azon független tagjait, kik ezen törvénynyel megelégedve nincsenek, az agraria tendentiával megfélemlittette : — a belügyminiszter szavával élve — engedtek a situatiónak, s a majoritás aláirta a nemzet halálos ítéletét. Adja isten, hogy rósz jósló legyek; de: az által, a mi azon törvényjavaslatban rejlik, e nemzet ki fog veszni az élők sorából, s a fölötti nagy hazafiúi fájdalmamat csak az enyhíti, hogy meg n^m érem azon 1889-ik évet, melyben e nemzetnek ezredéves jubileuma helyett csendes mise és requiem fog tartatni elhunyt nemzetem fölött, melyet ellenségei meg nem tudtak ölni mindaddig, míg tulajdon fiai a kezét-lábát össze nem kötötték. Ennélfogva én ezen törvényjavaslatot nem csak el nem fogadom, hanem visszautasítom mindaddig, míg az 1848-iki alkotmánynak XVI és XXIII. czikkeit egy alkotmányos országos gyűlés el nem törlendi. (Élénk helyeslés bal felől) Bogdanovics Vilibald : Tisztelt ház! (EMU! Is agy saj. Halljuk!) Midőn igénytelen szavamat emelem a t. házhoz, azon belső meggyőződéstől vezéreltetem, miszerint, ha van tárgy, mely fölött minden képviselőnek szoros kötelessége volua nyilatkozni, ez volna az. Kétségkívül nekem is, mint a képviselőház igénytelen tagjának, szintén kötelességem a felszólalás. Azonban nem lehetvén oly szerencsés, hogy a tárgyalás kezdetén szőhoz juthattam, s ekként érveimet előadhattam volna, ezen feladat annyival inkább megnehezült, miután i t. ház, habár nem jogosult ugyan, de kétségkívül a hosszú discussio által már kifárasztott türelem és átalános közóhaj szavának engedve, minden további indokolástól elállók, és egyszerűen kijelentem, hogy a törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául elfogadom, fentartván egyébiránt magamnak, a részletes tárgyalás alkalmával némi észrevételeimet megtehetni. Széll Kálmán jegyző: Nincs több fölírva. Kiss János: T. ház! (Eláll!) Mielőtt a