Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-199

96 199. országos Öles Julius 2. 1870. volna el. Már 1848 előtt elszegényedve és eleladósadva nem birta az egyszerre rárohanó árt kiállani, és nagy birtokát elvesztette, vagy még még most, ma is folytatja reménytelenül sisiphusi munkáját. Másrészről oly 18 év, mint a minő lefolyt, nem volt elegendő arra, hogy a régi hűbéri osztályban százados elszigeteltségnek és hátramaradásnak nyomait eltörölte volna. Az országnak sok vidékén még azon állást sem birta magának megtartani, melyet mások szereztek számára; mig ott, hol gyarapodott is, ezen gyarapodás kevés kivétellel nem volt olyan, hogy ezáltal akár vagyonilag, akár értelmileg egy modern értelemben vett középosztály között helyet foglalhatott volna. T. ház ! semmi sem lepett engem meg visszajövetelem óta ugy, mint azon tetemes változások, melyek honunkban mindenütt a földszínen mutatkoznak mocsárok dús termő földekké alakultak, puszta, — egykor csikósok ós pásztorok hazája—termékeny helyekké változtak; még a homok sivatagok is erdőkké, kertekké varázsoltattak át. Csak egy nem változott: a földművelő; ott van most is, mint volt, szalmafedett kunyhója, benne lóczája és tulipános ládája, s ő maga is kivül belül ugyanaz, a ki volt. Innen tehát, t. ház, egy középosztály nem mondom, hogy nem ujonczozott, de bőven nem igenujonczozhatott. Maradt az iparos osztály. E tekintetben talán szerencsésebbek voltunk. De az ipar-osztály nálunk aránylag még oly csekély, és oly jelentéktelen, hogy azt az egész nemzetre nézve alig vehetjük tekintetbe és igy a hűbéri viszonyok megszűnte óta nemzetgazdasági fejlődésünk a helyett hogy a középosztályt erősítette volna, mindinkább az igen nagy birtokok összpontosításának és kisbirtokokra való fölosztásnak kedvezett és igy a helyett hogy azon űrt, mely az előtt a birtokos és földmivelő között létezett, kitöltötte volna, azt talán még nagyobbította. Meglehetett volna talán várni, hogy a közös elnyomás ezen mindinkább eltérő elemeket némileg közelebb hozza egymáshoz; de ezen várakozás sem teljesült: mert mig egy részről a régi hűbéri viszonyok traditiói és a tagosítással és elkülönítéssel járó perlekedések ezen ellentétet folytonosan ébren tartották, más részről a közéletnek teljes szünetelése minden érintkezést a kettő között megnehezített, és így az előítéletek legyőzését és a közös érdekek fölismerését majdnem lehetetlenné tette, finnek következése az volt, hogy a két osztály a helyett, hogy közelebb jött volna egymáshoz, mindinkább egymástól eltért és elidegenedett, és most, húsz év után mit látunk 1 Látjuk mindinkább előtérbe lépni a szegény és a gazdag közti ellentétet, a mi nemcsak a nemzetgazdasági hanem politikai tekintetben is egyike a legviszásabb állapotoknak. E nemzetgazdasági fejlődésnél még sokkal károsabban hatott önkormányzati képességünkre a múlt rendszer a közélet szünetelése által. Majdnem egy egész ivadék nőtt föl e rendszer alatt, mely minden egyéni tevékenységet, csaknem kizárt és minden kezdeményezést a kormánynak tulajdonított, mely ugy szólván mint egy indiai istenség száz kézzel és száz szemmel ellátva, a gondviselés szerepét vállalta magára a földöm Ezen húsz év alatt megszűnt a régi önkormány| zat iskolája és a régi ivadék, mely abban növekedett, lassankint kidőlt a nélkül, hogy alkalma i lett volna az uj ivadéknak abba beletanulni. I Az akkori körülmények közt ez nem is volt lehetséges. T. ház! A cselekvés és kezdeményezés mindig fáradsággal jár. Az emberiség nagy zöme igen szívesen kíméli meg magát ettől és a munka átkát másokra rója. Nálunk még azon nemzeti sajátságunkkal is kell küzdenünk, melynél fogva bár képesebbek vagyunk időszakonkinfc másoknál nagyobb erélyt kifejteni, de rendes, kitartó munkára talán képtelenebbek vagyunk másoknál. Igy bár a nemzet átkozta azon rendszert, mely öt ügyei kormányzatától megfosztotta, lassankint mégis ezen rendszer csábjainak is engedett, és kezdette ízlelni azon kényelmet, mely kétségtelenül abban rejlik, hogy mások rendezzék ügyeinket; azért a felelősséget maguk válalják és nekünk megmarad a perlekedés, és a kifogás joga. A tapasztalásra hivatkozom e tekintetben: mi történik azóta, hogy a megyei ós városi rendszer ismét behozatott? Már csak, hogy azon túlbuzgóságot nem látjuk, melyet legalább az első időben a rég élvezett, de hosszasan nélkülözött jog visszaszerzése után várható lett volna, sőt ellenkezőleg ; egy majdnem kétségbe ejtő közömbőséggel találkozunk mindenütt, hol valódi önkormányzati ügyekről van szó; midőn ezekre kerül a sor, megürülnek a termek s maradnak csupán azok, kiknek ott maradniok kell. De a mi e tekintetben a legnagyobb csapás volt, melyet a múlt rendszer reánk hagyott, hogy az önkormányzati eszméket oly annyira összezavarta, hogy a régi őnkorm myzati hagyományból és a múlt bureaucratieus rendszerből egyveleget képezett a nemzet öntu| datában, melyből most csak a legnagyobb ne! hézséggel fog kivergődhetni. Vegyük például az \ egész megyei önkormányzat visszaállítását: nem | majdnem oly színben tűnik-e íel az , mint | ugyanannyi bureaucratieus hivatal megalaki! tása, melyben csak az a különbség, hogy egy