Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-169

gg 169. országos ülés áprii 28. 1870. vényjavaslat ugyanazon rendszernek kifolyása; mindamellett ha nem lehetne mind a négyet együtt tárgyalni, mindenesetre az első folyamo­dásu bíróságok rendezéséről szóló törvényjavas­lat után rögtön a kir. ügyészekről szóló törvény­javaslatot kérném tárgyalás alá vétetni: mert e kettő egymás nélkül nem tárgyalható, és egy­más nélkül életbe sem léptethető. Szükség ese­tében, ha a békebirákról és a bírósági végrehaj­tókról szóló törvényjavaslatok elmaradnak is, az első bírósági organismus működését megkezd­heti ezen két orgánum nélkül is; hanem az első bíróságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot a kir. ügyészekről szóló törvényjavaslat nélkül ós viszont absolute lehetetlen volna életbe lép­tetni. Ha tehát már eg) r szerre nem volna tár­gyalható mind a négy törvényjavaslat, kérném az osztályokban ezen sorrendet megállapittatni: az első folyamodásu bíróságokról szóló törvény­javaslat ; és ezzel kapcsolatban : a kir. ügyészek­ről szóló törvényjavaslat. (Helyeslés.) Irányi Dániel : T. ház! Én igen mél­tánylom a t. elnök ur azon nézetét, miszerint ezen fontos törvényjavaslatok felett, mielőtt hi­vatalosan tárgyalnók, magán értekezleteket tart­sunk. Hanem utasíttattak az osztályokhoz oly törvényjavaslatok is, melyek ily beható meg­fontolást annál kevésbbé igényelnek, mert már itt e házban többször előfordultak. Ilyen a fel­nőttek tanításáról szóló törvényjavaslat. (Zaj.) Elnök: Baj az, midőn az elnök előadásá­ban megszakittatik. Én is kívántam mindezeken keresztül menni; hanem első sorban azokat kíván­tam fölemlíteni, melyek lelett elmélkedkünk kell, mielőtt az osztályokhoz utasitanók. Irányi Dá­niel képviselő ur törvényjavaslata már úgyis az osztályoknál van és ugy tudom, hogy két vagy há­rom osztály már keresztül is ment rajta. Nézetem szerint legczólszerübb volna tehát holnap nem tar­tani osztályülést, hanem csak fontolóra vétessenek az emiitett törvényjavaslatok. Szombaton azután az osztályok összeülnének és minden esetre első sor­ban Irányi Dániel képviselő ur törvényjavaslatát vennék tárgyalásba, azután következnének a miniszter ur által előterjesztett törvényjavasla­tok. Ezért tehát szükséges lesz holnap ülést nem tartani. Ha méltóztatnak beleegyezni, szombaton rövid ülést tartunk azért, mert remény lem, hogy addig megérkeznek némely szentesitett törvények* melyeket ki kell hirdetnünk. Ez azonban nem akadályozza, hogy ülés után az osztályok mun­kálkodjanak. Mihelyt ezek munkálataikat bevég­zik, a jövő héten azonnal ülést tarthatunk ; de hogy mikor lesz ez, hétfőn, kedden, szerdán lesz-e az? azt még nem tudom. Méltóztassanak ennél­fogva az elnökségre bizni, hogy ezt annak rendje és módja szerint közhírré tegye. (Helyeslés.) Irányi Dániel: (Zaj.) Tegnap nem értettem, vajon a t. elnök ur a testi büntetés­ről szóló törvényjavaslatot is az osztályokhoz méltóztatott-e utasítani, vagy nem? Most szabad­ságot veszek magamnak arra kérni a t. házat, hogy ezen, a ház tagjainak kezében már hetek óta levő üzenetét a főrendeknek szintén az osz­tályok méltóztassék utasítani. (FölkiáUások: Már ott van!) Elnök: Ezen üzenet már az osztályok­hoz van utasítva. Kérem a t. képviselőket, ne méltóztassanak eltávozni, mert az ülést most csak felfüggesztem, miután a főrendiháztól üzenetet várok. j (Az ülés d. 12. óra 5 pereskor fölfüggesztetik.) (Szünet után d. u. í 1 /* órakor.) Elnök; T. ház! Az ülést folytatólagosan megnyitom. A főrendiház jeg} r zője érkezett meg. Nyáry Gyula báró főrendiházi jegyző: Mélt. Elnök ur! T. ' képviselőház! van szerencsém jelenteni, miszerint a t. képvi­selőháznak az államköltségvetésre és zárszám­adásokra vonatkozó határozataihoz a főrendek hozzá járultak, én pedig bátor vagyok az illető jegyzőkönyvi kivonatokat tisztelettel átnyújtani. Széll Kálmán jegyző (olvassa a fő­rendiház april 26. és 27. ülés jegyzőkönyvi kivonatát.) Elnök: A képviselőház tudomásul veszi a főrendek üzenetét s az államköltségvetési tör­vény szentesítés alá leendő terjesztését elrendeli. A főrendiháznak a többi pontokra vonatkozólag j tett észrevételei ki fognak nyomatni. A legköze­lebbi ülés szombaton d. e. 10 vagy 11 órakor lesz, a mint ezt falragaszok hirdetni fogják. I (Az ülés végződik d. u. i l / s órakor.)

Next

/
Thumbnails
Contents