Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.
Ülésnapok - 1869-168
54 ÍS8- országos Siet iont 27. 1870. „létezik" szavak közé a „tudtukkaí" szó illesztését kívánja. A központi bizottság ezen módositást elfogadja azért, mert az illető birák közt létező vagy keletkezhetett rokonsági vagy sógorsági viszony följelentésének elmulasztása, csak akkor eshetik beszámítás alá, ha ez az illetők előtt tudva van : mert könnyen előfordulhat azon eset, hogy nem bírnak arról tudomással, s ekkor azt nem is jelenthetik be. Elnök: Elfogadja a t. ház ezen módositást? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Szögyény László előadó i Továbbá ajánlja a főrendiház, hogy ezen 3-ik szakasz 2-ik bekezdésében ezen szótól kezdve „körülményről" az egész szöveg kihagyassék s ekkóp szerkesztessék „körülményről az illető felek meghallgatása után az illető igazságügy miniszternek jelentést tenni." A központi bizottság ezen módositást is elfogadja, mert ez természetes következménye azon módosításnak, mely a főrendiház által a 2. szakaszra tétetett, s melyet a t. ház az imént elfogadott — s melynek értelmében a birák áthelyezésénél most már fegyelmi eljárásnak nincs helye ; azért is ennek ki kell maradnia. Azonban alkalmasint nyomtatási hibából csúszott be a főrendiház által módosítót t szerkezetbe a 3., 4„ és 5. alinea : azért a központi bizottság ezen 3., 4„ és 5. alineát kihagyatni véleményezi. Nem ugy, a mint a központi bizottság jelentésében áll, hová alkalmasint irási vagy nyomtatási hibából —a 2-ik bekezdés kihagyása is javaslatba hozatik. S ennélfogva a központi bizottság e szakasznak, csupán 3. 4. és 5. bekezdésének kihagyását ajánlja. Horvát Boldizsár igazságügyin iniszter: Csak azt akarom megjegyezni, hogy csakugyan irás hibából maradt benn a 3. 4. és 5. alinea a jelentésben, mert jelen levén a főrendiház tárgyalásainál, mint bizonyost mondhatom a t. háznak, hogy a 3., 4. és 5-ik alineáról szó sem volt — azok ki voltak már hagyva a főrendi bizottság véleményes jelentéséből is. Különben ezen szakasz második része határozott ellentétben állna az első részszel, mert a szakasz végén perről van szó, — holott az elfogadott módosítás szerint: mindeu peres eljárás meg van szüntetve; ez tehát csak tévedésből maradhatott benn, és azért innen kihagyandó volna. (Helyeslés.) Szögyény László előadó: Ugyan ezt, mit a t. igazságügyminiszter mond, igazolja a főrendiház átküldött jegyzőkönyvi kivonata is, azért is ez csak nyomtatási hibának tulajdonitható. — Ennélfogva, ugy hiszem, hogy a jegyzőkönyv ugy volna szerkesztendő, hogy egyszerűen elfogadja a t. ház a főrendiháznak a 3-ik szakaszra tett minden módositványát. Elnök : Elfogadja-e a t. ház ? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 4-ik szakaszt.) Szögyény László előadó : A főrendiház ezen 4-ik szakasz első sorában kihagyatni véli ezen szavakat : ,,áthelyezési eljárás folyama alatt" és helyébe kívánja tétetni a következőt : „addig mig az áthelyezés iránt intézkedés történt." A központi bizottság ajánlja a t. háznak ezen módosítás elfogadását azért : mert most már, miután a 2-ik szakasz meg lett változtatva,, áthelyezed eljárás elő nem fordulhat: mert az áthelyezés mindenkor ő fölsége a király intézkedése folytán történik. Ajánlom a módosítás elfogadását. Elnök : Elfogadja-e a t. ház ezen módositást ? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Széll Kálmán jegyző (olvassa a IL fejezet 6-ik szakaszai.) Szögyényi László előadó: A főrendiház ezen szakasznál csupán azon módositást tette, hogy a képviselőház szövegezésében a zárjel közötti idézetet szabatosság tekintetből ugy kívánja módosíttatni „az 1869. IV. tőrvényezikk 17-ik szakasza." Elnök: Elfogadja-e a t. ház ezen módositást ? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 8-ik sz-akasM.) Szögyény László előadó: A főrendiház ezen 8-ik szakasznál következő módositásttesz : ezen szakasz 2-ik sorából ezen tétel : „meghallgatván a törvényszéki ügyészt" kihagyandó ; és ugyanezen szakasz első bekezdésének 2-ik sorában ezen szó után : „teszi át" „az elnök rendeletére" illesztessék be. — A főrendiház ezen módosításokat ugy, mint azt jegyzőkönyvi kivonatában kifejti, azért teszi : mert a birák nyugdíjazásánál fölmerülő kérdéseket ugy hiszi, hogy az illető törvényszéki elnök önmaga is elintézheti a nélkül, hogy a törvényszéki ügyészt előlegesen meghallgatnia kellene, és azért nem tartja szükségesnek, hogy ezen esetben a törvényszéki ügyész meghallgattassák. A központi bizottság ezen indokolást szó-többséggel elfogadta, és ajánlja a tisztelt háznak elfogadás végett. Ezen szakaszra nézve azonban a 4-ik osztálynak külön véleménye van. Minthogy a 4-ik osztály előadója nincs jelen, méltóztassék a külön véleményt fölolvastatni.