Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-192

394 192. országos Ölés június 21, 1870. véleményem szerint azt kívánja, hogy ezen in­gatlanok nagyobb mértékben is járuljanak azon terhekhez, melyeket az állam a vasutak épitése által magára vállalt, mint azon földbirtok, mely a vasúttól távol esik és igy ezen előnyökben nem részesül, ily áremelkedésnek nem örvend. Más országokban, jelesül Francziaországban, az illető megye először is vagy a tért, melyen a vasút átmegy, valamint azon tért, melyen az indóház és egyéb szükséges házak épülnek, in­gyen szokta átengedni, vagy pedig hozzá járul a subventióhoz bizonyos arányban. így a kezemnél levő hivatalos lap szerint egy mellékvonalon a 3.500,000 frtnyi állami subventióhoz az illető megye, melyen a vasút keresztül megy, 225,000 franenyi pótlékkal járul; más vasútnál pedig a kisajátítást vette magára. En ezúttal csak megpendíteni kívántam az eszmét és mintegy gondolkozásra fölhívni mind a t. házat, mind különösen a t. miniszter urat. Nem akarok ezúttal indítványt tenni. Gon­dolkozzunk mindnyájan az eszméről, mely néze­tem szerint igazságos ; következőleg előbb-utóbb kell, hogy nálunk is létesüljön. Egyúttal, nehogy ismételt fölszólalásom által a t. ház figyelmét ujoiag igénybe vegyem, sza­badságot veszek magamnak, arra fölkérni a t. miniszter ur figyelmét, a mire már elődjét gróf Mikót is voltam bátor fölkérni egy interpellatióm alkalmával: t. i. mikép a vasutaknak pénzügyi ellenőrsége, mely jelenleg elégtelen, tökéletesbi­tessék; és ezt annyival inkább kell, hogy ismé­teljem, mert: ha az idén csak körülbelöl egy milliónyi azon ősszeg, melylyel kamatbiztositás fejében tartozik már a magyar állam; a jövő és a következő években —• félek — hogy az sok mil­lióra fog menni; annálfogva igen megérdemli, hogy azon ellenőrség, mely tudom, hogy létezik, de mely a hivatal elégtelensége miatt czéljának meg nem felel, kiegészíttessék és tökéletetesbi­tessék. Erre nézve nem kérek ezúttal feleletet: mert meg vagvok győződve, hogy elég, — miután mind­két miniszter ur, ugy a közlekedési, mint a pénz­ügyminiszter ur jelen van — ha e dolgot be­cses figyelmükbe ajánlom. De a mire bátor vagyok feleletet kérni, az a fűtés kérdése. A nyíregyház-ungvári vasútvonal tárgyalása alkalmával a t. ház méltóztatott elhatározni, hogy ezután necsak az első és másod osztályú, hanem a harmad osztályú kocsik is fűttessenek. T. Hollán Ernő államtitkár képviselő ur ugyan­azon alkalommal azt mondta, hogy a kormány ezen rendszabályainak valamennyi vasútra való kiterjeszkedésével foglalkozik. De miután szüksé­ges, hogy az illető társulatok az iránt már nyá­ron utasíttassanak, hogy a vasutak a jövő télre szükséges készülékekkel ellátva legyenek, bátor vagyok kérdezni a t. miniszter urat: vajon mél­tóztatott-e az irán+j már intézkedni ? ha pedig nem, arra kérem, hogy ez iránt ideje korán in­tézkedni méltóztassék, hogy a bekövetkező télen már a harmadik osztályú kocsik is fűtve legyenek. Gorove István közlekedésügyi miniszter: A t. előttem szóló képviselő ur által megpendített azon eszme, hogy azon vidé­kek, melyeken egy vasútvonal keresztül vonul, nagyobb arányban járuljanak azon teher viselé­séhez, melyet az állam e tekintetben az adó­zókra kiró, — ezen eszme a kormányt folytono­san foglalkoztatja. Miként történjék az ? erre nézve az előttem szóló képviselő ur meg fogja nekem engedni, hogy e kérdés igen' sok conibi­natiót igényel. Megfontolandó ugyanis: vajon a jövedelem szaporodása tekintetbe vehető-e, és az által az állam igényt nyer-e az adó fölemelé­sére ? vajon ezen adó fölemelése kikre és mi arányban terjedhet? és vajon mily arányban já­ruljanak a megyék és községek ezen terhek köny­nyitéséhez ? Ezek mind oly kérdések, melyek igen hosszas tanulmányozást igényelnek és mint a t. előttem szóló képviselő ur jól fogja tudni, — magában Francziaországban is sok időt vettek igénybe, mig megállapodásra jutottak, és még eddigelé az sincs tények által constatáiva. Méltóztassék tehát nekem megengedni —miután ez eszme elö­tem sem uj, én is foglalkoztam vele — mikép annak keresztülvitele kellő óvatossággal és tanul­mányozás után eszközöltessék. A mi a fűtés dolgát illeti, arra nézve a kormány részéről a nyilatkozat megtörtént, és az erre vonat­kozó rendeletek legközelebről ki fognak adatni az illető társulatoknak : hogy ezen panasznak is eleje vétessék. Harmadik figyelmeztetése t. előttem szóló­nak vonatkozik az ellenőrségre, a melyet az ál­lamnak gyakorolni kell a vasúti garantiák te­kintetében a társulatok irányában. Erre nézve, — a mint méltóztatik tudni, — az ily rendel­tetésű intézkedés fönáll; a föladat azonban igen nehéz. Mindenesetre igyekezni fogok, hogy azon intézkedés megfeleljen rendeltetésének. Tudom, hogy szigorú, pontos eljárást létesíteni mul­hatlan kötelességünk, s fogok is igyekezni, hogy a létező erők fölhasználásával a lehető si­kert elérjem: de hogy a föladat igen nehéz, azt az előttem szóló igen t. képviselő ur barátságo­san meg fogja engedni. Jámbor Pál jegyző (olvassa as enge­délyokmány 24. §-át bezárólag a 32. %-ig, melyekre a központi bizottságnak sem levén semmi észrevétele,

Next

/
Thumbnails
Contents