Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.
Ülésnapok - 1869-191
388 191- országos Ülés június 20. 1870. gos színezetét az által, hogy nem a legközelebbi pontra vezettetik, hanem Nyitrán és Zsámbokréten át vezettetik Trencsénbe. En részemről személyes és kerületem legnagyobb érdekénél fogva szivesebben láttam volna, ha a vonal arra vezettetett volna, merre monda képviselő ur, hogy országos szempontból lett volna a vonal vezetendő ; de képzelni tudom, és fölfogni tudom azt, hogy hadászati szempontok lehettek, melyek a kormányt arra vezették, hogy Zsámbokrét és Trenesén felé vezesse ezen vonalat : mert a Turócz megyében elhelyezett sereg soha sem fogja az ország határszélét, a Vág völgyét megvédeni. Méltóztassanak mngengedni, hogy igen röviden áttérjek Somossy képviselő ur indítványára és kifejtsem azt, hogy a technikai viszonyok egyátalálában nem lehetnek kedvezőbbek a Vág völgyön: mert tudtommal, ha a képviselőház 1868. deczember 4-iki határozatát föntartani kívánná, akkor 2 hidat kellene építeni a Vagon, egyet Gralgócznál, a másikat Trenesénnél; azt hiszem, hogy ez elég nehéz technikai nehézség. Az hozatott föl, hogy olcsóbb a vág völgyi, mint a tervezett nyitravőlgyi vasút. Én a tényekre hivatkozom. Hivatkozom az ajánlatra magára, mely szerint jelenleg 1 — 1 mértföld kani atbiztositása 27,220 írtba kerül. Hivatkozom a vasúti bizottság jelentésének 3-ik pontjában kiemelt beadványra, mely 28,500 írt kamatbiztositást kér és pedig oly vonalra, mely egyátalán semmi technikai nehézséggel nem küzd, t. i. a madocsányi vonalért. Ha tehát mások 28,500 frtot kérnek oly helyen, hol technikai nehézségek nincsenek és igy az építkezés is kevésbé költséges: lehetetlen, hogy a vonal költségesebb részeért kért kisebb összeg kedvezőtlen volna. Méltózssatanak megengedni, hogy azon* recriminatiókra, melyek fölhozattak, hogy Dunán tul sok vasút készült s nálunk nem ; bátor vag} r ok azokat, kik reerimináltak, figyelmeztetni arra: hogy eddig még e házbarr-\ Dunaijukról hang — mely ezen vonalat ellenezte'volna — nem hallatszott, de sajnálattal hallottam, hogy épen a felsővidéki képviselők azok, kik valahányszor egjr felvidéki vonal szóba hozatik, azt mindannyiszor ellenzik. (Helyeslés.) Ezt kénytelen vagyok az igazság érdekében constatálni. ISÍem akarom a t. ház türelmét tovább fárasztani. Ajánlom a bizottság véleményét. (Helyeslés. Szavazzunk!) Brogyányi Vincze : (Felkiáltások : Eláll!) A szótól elállók. Tisza Kálmán : T. képviselőház ! Én igen röviden akarok ezen vasút kérdéséhez szólani ; szólani akarok főleg azért, mert épen azt tartom, hogy nagyon helyes, hogy szóljanak hozzá olyanok is, kik nem azon vidékbeliek. Az előadások folyamában hallottam sokat olyat is, a mit nem lehet másnak tekintenem, mint igen tanulságosnak. Hallottam jelesen fölhozatni vádul azt, hogy a felvidéknek nincs vasútja, a mi igaz is; de ebből azon következtetés vonatott le, hogy ha nem akarjuk azon vonalt építtetni, melyet ő pártol, akkor inkább ne is építtessék semmi. En nem akarom vitatni, hogy mily okoskodás ez ? de mindenesetre tény az, hogy a felvidék képviselői az egymás iránti irigykedéssel gátolni fogják a vasútnak kiépítését és ha az épen nem, vagy csak késleltetve fog létrejöhetni, annak senki más nem lesz oka, mint épen ők. (Bal felől: Igaz!) En részemről nem akarván ítélni a fölött, hogy a Vág völgyön épittessék-e szárnyvonal, avagy a Garan völgyén? azt nyilvánítom, hogy abban helyeslem a mostani közlekedésügyi miniszter ur szándékát, mely szerint nem kívánja, hogy a ház vasutak építését tanulmányozás nélkül határozza el. Ez tökéletesen correct eljárás. Igaz, hogy jobb lett volna ezt már régebben is követni, és ezt annál több joggal mondhatom, mert ezen oldal, melyhez szerencsém van tartozni, már 2 év előtt sürgette ugyanezt, bár akkor bennünket leszavazni méltóztattak. Különben ha történtek is hibák és ha áttértünk — bár később — a jó útra, helyesebb eljárás ez mégis, mintha valaki azt mondaná, hogy helyes ugyan ezen ut, de még ez egyszer maradjunk a régin. Ez emlékeztet azon egyszerű emberre, a ki, mikor neki bebizonyították, hogy nincs boszorkány, azt mondotta: hiszem, hogy nincsen, de ez az egy mégis van. Különben a szónokok ugy jobbról, mint balról igen tanulságosan okoskodtak a felvidéki adó nagyságáról; erre nézve csak kettőt kívánok megjegyezni. Ha túlságosan nagy az adó, nem az a consequentia, hogy vasutat ne építsünk, de hogy az adót leszállítsuk. (Igás!) Es viszont azt is méltóztassanak megengedni, hogy csak az igazságtalan adóról lehet ilyen értelemben szó. Én igen jól tudom, hogy a felvidék adója tetemesebben nagyobb, mint például az alföld azon részén, hol én lakom. De azt is tudom, hogy ott egy holdnak haszonbére 15 — 20 frt, mig ott, hol én lakom, csak 2 frt. (Ellenmondás jobb felől.) Különben is, mondom, az adó nagy vagy kis volta utoljára is nem a vasút építése mellett vagy ellen szól. Megtanultam azután még valamit, a mit az utolsó budget tárgyalásáig magam is ugy hit-