Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-173

124 173. országos Illés május 13. 1870. hogy 1848-ban nem változott a helyzet : akkor eszembe jutott egy franezia legitimista iró, ki egy történeti müvében Francziaország történelmét 1789—1815-ig megírván, ignorálta az eseményeket, és midőn az időközben uralkodott franezia császárról kellett volna szólnia, a császár szó helyett azt emlité, hogy azon időben a kir. seregeket Bonaparte tábornok vezényelte. Hogy okmányokkal, törvényekkel indokolni az alsóház candidáló jogát nem lehet, azt készséggel elismerem; az egész kérdés tehát arra reducálható: vajon méltányos-e a főrendiház kívánsága egy részről ? és másrészről, ha nem méltányos : vajon a mi álláspontunkból tanácsos-e engedni vagy nem? Kerkapoly képviselő ur azt mondta —- s e részben megjegyzem közbevetve, hogy nem correcte idéztettek szavai egy baloldali tag által — mert ő nem a főrendiház előtti meghajolásról szólt, de azt monda, f hog}

r a méltányosság előtt kell meghajolni. Én engedelmet kérek tőle, itt jogelvonásról szó nem lehet, hanem jognyujtásról : itt tehát méltányosságról szólni nem lehet. A főrendiház bíráskodik a számvevőszék elnöke fölött: ez nem jogelvonás, hanem jognyerés, melylyel a főrendiház nem birt; birt e joggal csak a miniszterekre nézve, kik theoretice véve szintén a képviselőház többségének származékai. ISÍem nagy gyakorlati fontosságot tulajdonítok a képviselőház candidationális jogának, de abban központosul mégis állása, hogy belőle folyjon ki a végrehajtó hatalom; ha pedig ebbe is befolyást engedne a képviselőház a főrendiháznak, akkor tulmenne a méltányosságon: mert jogkört cumuláina nálok, miután már egy joggal, t. i. a bíráskodással igy is a főrendiház lenne fölruházandó. Visszatérek most Pulszky Ferencz ur előadására, (

e törvényjavaslatnak történetére vonatkozólag. 0 azt monclá, hogy ezt a képviselőház már régen sürgette, de nem birt hozzá jutni; utóbb azután Várady Gábor beadott egy törvényjavaslatot, ennek beadása után terjesztett elő a minisztérium is egy törvényjavaslatot. Ez a tények enarratiója, ez a valóság. Már most mi van ebben ? Constatálta azt, hogy a minisztérium nyomás alatt állott és kényszerítve adta be javaslatát, mely a pénzügyi bizottságban változásokon ment keresztül — s ezzel véli indokoltnak azt, hogy lanyhábban védi e törvényjavaslatot, mint védené, ha édes ós nem mostoha gyermeke volna. Én azt tartom, hogy ezt ép oly szeretettel kellene védenie: mert ha elfogadta e nyomást, ez által már magáévá tette e törvényjavaslatot is a minszterium. Kényszerűséget, kényszerítő állapotot csak a ház többségétől fogadhat el; a kisebbség akármi érvekkel ő rá nyomást nem gyakorolhat. Már most az által, hogy a ház többségének nyomását eltűri ; a többség javaslatának, egyszersmind önmagáénak ismeri el: mert a minisztérium csak a többség kifolyása lehet. Ezt fölhozva, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson Pest belvárosa mélyen t. képviselőjének azon nyilvánítása, hogy ne ijedjünk meg attól, hogy a felsőház is gyakorolja a kijelölés jogát, miután annak ugy sem lesz gyakorlati eredménye; mert csak nem képzeljük a minisztériumot oly gyengének, hogy ő egy jelöltet, a kit ő akar, — miután a többség és ő egy: — keresztül ne vigyen. Engedelmet kérek: azt tartom, hogy épen ezen mostani eljárása föltehetővé vagy képzelhetővé teszi azon esetet, hogy igen is lehet ez a minisztérium oly gyenge, mint most — Pulszky képviselőtársam előadása szerint — a többség által reá erőszakolt törvényjavaslatot nem birja keresztül vinni; ha tehát nem birja keresztül vinni" gyönge; ha pedig nem akarja : nemjátsza; azt a játékot, a mit „fair play"-nak neveznek. (Derültség, helyeslés hal felől.) A második kérdés, a mit különösen Justh József képviselőtársam és többen is fölhoztak: vajon érdemes-e ezért az egy kérdésért elodázni ezen kérdés megoldását, vagyis a számvevőszék létrehozatalát ? Én a magam szempontjából azt válaszolom, hogy igen is érdemes elodázni is; ámbár a főrendeknek sem hazafiságától, sem belátásától, sem tanulékonyságától nem várom, hogy elodázzák ezen kérdést; de ha mégis eiodáztatnék az: én nem fartőm veszteségnek; és ezt 1839-ben az akkori pozsonyi országgyűlésen tanultam, a midőn üzenet üzenet után váltatott, és az akkori alsó ház az opportunitás, a rögtöni létesítés indoka által soha sem hagyta magát azon útról eltántorittatni, a melyen végig megmaradt; nem hagyta magát eltántorittatni a szólásszabadság ügyének tárgyalása alkalmával Zalavarmegye akkori képviselője hathatós szónoklatának következtében. (Tetszés.) És hol vagyunk most ? t. képviselőház ! 0 felsége elé az ügy akkor sem juthatott, és most mégis ott vagyunk, hogy meglehetős szólás-, meglehetős irás-szabadságot, tűrhető sajtószabadságot élvezünk, daczára annak, hogy az opportunitásnak meg nem hódolva, el nem fogadta némely követ indítványát, miszerint uj törvény alkottassák, paragrafizáltassék oly dolog iránt, a mely az előtt nem volt; mert az alsóháznak fő érvelése az volt mindig, hogy nincsen ugyan positiv törvény, mely a sajtót szabadnak nyilatkoztatja, de az alkotmányos gya-