Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-143

143. országos Illés márczius 12. 1870. Azt méltóztatott mondani a miniszterelnök ur, hogy nem kell politikai tőkét csinálni belőle. Hej ! bizony szerencsétlen politikai tőke az, a mit a nyomorék honvédekből lehet csinálni; azonban a politikai tőkének különböző kamatai vannak: de politikai tőkét csinálnak ott, ha az országbeli különböző nemzetiségeknél a népszerűséget keresik; politikai tőkét csinálnak azok. kik magukat, loyálisoknak tartják oda át, mert mint Pulszky képviselő ur mondja, csak a dynastiák és az aristoeratia hálásak, a democratia pedig hálátlan. Ez bizonyosan hasznosabb politikai tőke, mint a minőt mi csinálhatunk, midőn a rokkant honvédek és árváik segélyezését sürgetjük. Azt is mondták: íme haza jöttek az emigránsok. Valóban nagy örömünk van benne, hogy haza jöttünk, tapasztaljuk, milyen nagy becsületben részeltetnek bennünket. Azt mondják a többi közt továbbá, hogy a jog. kérdéseit fejtegetni nem mindig jó politika; nem kell mindig jog szempontjából venni a dolgokat. Hiszen itt épen az a nagy hiha, hogy önök a honvédeket szeretik, csak nem akarják jogosaknak elismerni, önök szerint a honvédek szerelemfiai a hazának, csak azt nem akarják elismerni, hogy törvényes fiai, hanem csak szerelem-gyermekei. (Derültség.) Majláth képviselő ur. a mint megvágott engem beszéde kezdetén — mert nekem szólott. jól tudom — azt monda, hogy boldog ifjúság! — Én is szerettem volna, hogy olyan ifjan, mint Majláth képviselőtársam, nem mentem volna külföldre emigránsnak, mert ha boldog ifjúságomat itthon töltöttem volna, meglehet máskép vélekedném. Nekünk az volt a hibánk fiatalságunkban, mint mondani szokták, arany fiatalságunkban, jeunesse d'or, (Fölkiáltás jobbról: dorée. Derültség) hogy fiatal korunkban igen szabadelvűek, tán a szabadságért rajongók voltunk. Én nem hallottam az egész képviselőházban oly leczkét, oly csillapítót, minőt Majláth képviselőtársunk tartott. Sajnálom, hogy í 848-ban még nem szerepelhetett, mert akkor meg vagyok győződve, lecsillapította volna a forradalmat is. {Derültség.) Egy pár szóval akarok még a miniszterelnök ur által ajándékozott 10.000 írtról megemlékezni. Távol van tőlem, hogy annak értékét leszállítani akarnám, mert én a nagylelkűséget. a bőkezűséget kétségbe vonni legkevésbé sem kívánhatom, és kivált ott, a hol a honvédekről van szó, mindig tisztelem és elismerem. Es láttam gr. Eszterházynak szerénységét is, ki szintén 10,000 frtot ugyanezen czélra adományozott; hanem azt mondta, hogy a megye adott 52,000 frtot, nem pedig azt, hogy ő adott 10,000-ret. (Éljenzés bal felöl.) Egyébiránt azt vagyok bátor mondani, hogy nagy különbség van a közt, ha valaki, az államtól fizettetik és a közt, ha kegyelemként ajándókoztatik még egy összeggel, és nagy különbség van a közt, ha valaki egyes magán embernek szolgál és a közt, ha e hazának szolgál és attól nyer szolgálatai fejében elismerést. (Ugy van, bal felől.) A mire mi törekedünk, az az, hogy ismerjék el, habár szerencsétlenek is azok — mert ha mi kérnők a dynastiától vagy aristoeratiától azt a háladatosságot. hogy adjon érdemjeleket a mi honvédeinknek, hogy adjon rangot, nyugdijt: akkor szólhatnának; hanem mikor mi azt mondjuk, hogy a nyomorultnak, ki nem dolgozhatik, annak adj fillért haza! engedje meg a miniszterelnök ur, akkor azt hiszem, csak lovagias kötelessége teljesítését sürgetjük. Ertem a miniszter ur szavait: „A magyar nem küzd érdekért." Meg van a nemzetben azon aristokratikus lovagias érzelem. Meg, igen. Es a magyar paraszt, kit parasztnak neveznek. — nem tudja miért, csak azt mondják neki, a haza veszedelemben forog, veszi tarisznyáját, és mert „ ob lessé oblige" indul. Mert a magyar nép érzi magában azt a kötelességet; mert megvan benne amaz aristokraticus lovagias szellem, melynél fogva még a közhonvéd is minden magánérdek nélkül mert szembeszállani a veszelylyel; és legyenek meggyőződve, hogy egyikök sem hitte azt. egyikök sem tudta, hogy győzni fogunk-e. Egyet nem emiitett föl senki, és ez a honvéd érdeme, s ezt legyen szabad nekem röviden megérintenem. Tudják önök, hogy a honvédnek nemcsak az az érdeme, hogy a szabadságért küzdött, hanem egyszersmind az, hogy a honvéd bámulatos lapot nyitott föl a nemzetek előtt, ós megmutatta, hogy vau magyar nemzet, mit a világ már nem tudott, már nem ismert. A magyar háború 1848-ban egy véres újjászületés kínja volt. melylyel a magyar nemzet Európa előtt létezését bizonyította be ; és Attila és Árpád véréből származónak mutatta ki magát. Es midőn a német ós más tudósok, statistikusok azt mondták: hisz nincs is magyar nemzet, alig van 2— 3 millió, nem kell csak egy puska-detonatio és el van seperve; és szintúgy megragadták az 1848-ki alkalmat, és — mondjuk meg őszintén — ők maguk segítettek azoknak, kik a magyarokat izgatták a forradalomra és maga a reactio izgatta föl arra, hogy fegyvert ragadjon. (Uyy van! hal felől.) A „Márczius 15-ike" szerkesztőjót természetesen nem akasztották föl. Mikor külföldön jártunk és eljöttünk Gibraltárba, az ottani kormánj^zó igeu udvariasan fogadta az emigranso-