Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-143
143. országos ülés márczius 12. 1870. 75 hogy az 1848-iki harez tulajdonképen' csak gyermekjáték volt. Igaz, hogy ő eoneeptio tekintetéből monda; de utoljára mindegy: a „gyermekjáték" akár eoneeptio, akár kivitel tekintetében, akár egészben véve, utoljára mégis csakmindig „gyermekjáték." Nem akarom azt mondani, vajon e kifejezése a miniszterelnök urnák, sárral dobálása-e a 1848-iki szabadság harezosainak, vagy sem; mert. megvallom, politikai ellenfeleim nézeteit sárral dobáláshoz hasonlítani nem szoktam; ám de annyit mondhatok, hogy e nyilatkozata a miniszterelnök urnák lealázó az 1848-iki honvédekre nézve; de nem megtisztelő azon hadseregre sem, melynek mint honvédezredes ő is tagja, az osztrák seregre, melynek azon gyermekjáték ellenében is a szomszédhoz kellett folyamodni. (Helyeslés bal felől.) A tisztelt miniszter ur több érvet hozott fel azon állítása mellett, hogy napirendre térve a ház, egyszersmind fogadja el az általa itt letett indítványt a honvédek gyámolitására nézve. Legfőbb érv e tekintetben az volt: hogy kö\ T essük a nagylelkű uralkodónak példáját, ki oly nagylelkűséget tanúsított, minőt még uralkodó soha nem tanúsított, akkor, midőn azoknak, kik ellene harczoltak, átalánosan ismert adományát, illetőleg ajándékát adta. Én elismerem e tett nagyszerűségét; de hiszen nem is kívánunk mi sem többet, mint követni ő fölsógének eljárását. Mit tett ugyanis ő felsége a király, midőn a kiegyezés történt ?, Gondoskodott azokról, kik mellette szóval, tettel vagy karddal harczoltak. A nélkül, hogy azokról gondoskodott volna, nem lépett a kiegyezés térére, és midőn már azokról gondoskodott, akkor nagylelkűen gondoskodott azokról is, kik ellene harczoltak. Ha a miniszterelnök ur ezt elfogadja, ha megengedi, hogy mi is törvény által gondoskodhassunk azokról, kik harczoltak a nemzet mellett, mi szívesen járulunk azon aláírási ívhez, melyet a ház asztalára letett, hogy azokról is gondoskodhassunk, kik talán félrevezetve, a nemzet ellen harczoltak. Akkor lesz logikailag keresztülvive az, hogy kövessük ő felsége példáját. Előttem szólott képviselő ur megezáfolta azon érveket, melyek ezen oldalról a szóban forgó határozati javaslat mellett felhozattak. Azt monda, hogy ezek a következők voltak: először, hogy átalában véve nem szabad tudni egy államban, hogy nyomorultak, segély nélküli koldusok legyenek. Én megvallom, nem emlékszem, hogy valaki ezen oldalról ezen érvet használta volna. Igaz, hogy felhozatott innen az, hogy sokan ezen honvédek közül, kik a nemzet hálájára méltók, tűrnek, szenvednek, nyomorognak; de nem érv gyanánt, s ez vélekedésem szerint egészen más, mintha azt mondjuk, hogy ezek olynemü koldusok, kikről az államnak gondoskodnia kell. Megvallom, soha el nem ismerhetem azt, hogy ezeket olyanoknak kell tekinteni, kiknek segélyezése a belügyminiszter tárczájához tartoznék mert én ezek segélyezését: mindeokor a honvédelmi tárezába tartozónak véltem, és azt hiszem, hogy még az uj honvédségre sem lesz rósz hatású, ha a régi honvédséggel összeköttetik. Azt monda továbbá: mások ezen oldalról kívánták, hogy segélyeztessenek a honvédek épen azért, mert honvédek voltak; és erre azt állitá, hogy ez nem szükséges, hiszen e tekintetben segélyezések történtek eddig is, magán utón, adakozások, s más mindenféle jövedelmi csatornák megnyitása által gondoskodva volt a honvédekről. Elismerem t. ház, hogy a nemzet mindenkor kész volt járulni filléreivel a honvédek segélyezéséhez, mert a nemzetben él a kegyelet a honvédek iránt: de megvallom; nem tartom ezt elégségesnek ; nézetem szerint az országgyűlésnek is kötelessége a honvédekről gondoskodni, főkép azon politikai indokból, a mit mindenki tud: hogy, ha a magyar nemzet ügyeért tűr és szenved, mindig számithat az elismerésre, és számithat arra, hogy a nemzet anyagilag is gondoskodni fog róla. Ez előttem a legfőbb tekintet, melyből én a szóban forgó határozati javaslatot elfogadom, ós azt a t. ház által is elfogadtatni kívánom (Helyeslés bal felől.) Zichy Manó gr.: T. ház! (Haljuk Halljuk!) Ez oly kérdés, melyre az ember ha nem is szónok, még sem szavazhat csupán igennel vagy nemmel: azért én is álláspontomat e dologban két szóval jelezni kívánom. (Halljuk.) En voltam azon szerencsés vagy szerencsétlen inkább, — mert hisz szerencsétlen az, kinek polgárháborúban kell részt vennie, — a ki midőn felszólittattam, mint régi katona, akarok-e szolgálni? azonnal kész voltam szolgálni a hazának. E régi katonának — mert nem igen szeretek magamról beszélni, — tehát a régi katonának jutott a szerep, hogy a boldogult István főherczegnek azt mondja, hogy most már visszavonulni nem lehet, most már meg kell a helyet állani. (Éljenzés.) E régi katona volt az, ki ellen az első lövések, melyek Magyarországban történtek, czélozva voltak. (Atalános éljenzés.) Sajnálom, hogy azt most elő kell hoznom itt e házban, hol most, mint legjobb barátaink ülnek azok, kik akkor felizgatva ellenünk keitek: a horvátok. De mert 1848-ki elleneink az előtt is barátaink voltak, és most is barátaink — szóljanak akármit, én mint Zichy Manó nem mondhatok 10*
