Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-143

04 143 országos ülés lehetne ugyan jogi szempontból valamit elintézni; de a józan politika kívánja, hogy az ne abból történjék. Én pedig azt állítom e részben, hogy ha jogi alapja nem volna is e kérdésnek, épen e kérdés az, melynek megoldását és e határozati javaslat szerinti megoldását a józan politika követeli. Tehát ha nem azon álláspontra helyezkedett itt a határozati javaslat, mint a melyen én az országgyűlésen is óhajtanám e tárgyat megvitattatni, — mert én az erkölcsi elismerést, mert én mindazon még munkaképes honvédnek nem dijaztatását, de képességökhöz mért, érdemök szerinti alkalmaztatását az ország hivatalaiban igen is óhajtom —csak azon egy észrevételem van a határozati javaslat beadására nézve, miként sokkai ügyesebb lett volna, az igaz. várni e határozati javaslat beadásával addig, mig napirendre lett volna tűzve e házban a nyugdíjazások kérdése, azon nyugdijak kérdése, a melyben nem tagadhatják önök a túlsó oldalon, miként azoknak is, kik hazánk önállása és függetlensége ellen küzdöttek, bizonyos nyugdíjaztatási rész terveztetik adatni; — én tehát ügyesebbnek tartottam volna akkor adni be a határozati javaslatot, mert mindazon okok, melyeket t. képviselőtársam Gajzágó előadott a határozati javaslat ellen, ez ellenében még inkább lettek volna fordíthatók, ha el nem fogadtatnék. Azon esetben pedig, hogyha elfodadtatnék amaz, —mert meg fogja nekem engedni, ha az országos határozat és így országosan határozott adó által segittetnék az 1848. és 1849-iki munkaképteleneken, az azokra nézve, kik önlelkökből nem járulnak hozzá, izgatottságot idéz elő—nem tagadhatná meg, hogy sokkal nagyobb része az az országnak, kiknek lelkében megszülendi az izgatottságot az, ha azon nyugdíjaztatás adó utján eszközöltetnék azok által, kik kényszerűségből, a tőrvény iránti engedelmességből, — mert azzal tartozunk, engedünk ugyan a kényszernek, — vagyonúnkból megadjuk azon adót, mely ránk rovatik, de lelkünkben mindig fájdalmasan érezzük annak jogtalanságát, igazságtalanságát és helytelenségét. (Élénk helyeslés a szélső bal oldalon.) Ezek után kevés az, mit e tárgyra nézve megjegyezni kívánok, mert hiszen 1867-ki június 21-én,— noha a mi törvényjavaslatunk akkor is már be volt adva, mégis a határozati javaslatot is pártoltam, most is pártolom. A t. miniszterelnök urnák 1867. június 21-én tartott beszédének ezen tételére csak azért vagyok kénytelen néhány megjegyzést tenni, mert arra nézve nyilvánitá, hogy most is hiszi és

r most is érvényben kívánja tartani. Én nem kívántam volna szóbahozni azt, vájjon nagylelküség-e az, mit a fejedelmi pár tőn, vagy márczius 12. 1870. nem ? és igy igen óhajtottam volna, hogy a hasonlítás Gajzágó Salamon által, a ki nagyobblelküségnek tartja ezt a fejedelmi pár rézséről, mint a nemzet által az államadósságok elvállalását, elő nem hozatott volna; — mert én az államadósságok elvállalását nem nagylelkűségnek, de menthetlen könnyelműségnek tartom; (Derültség a jobb oldalon. TJcy van! fial felől.) mert az én fogalmaim, állapítva azokra, miket önmaga a miniszterelnök ur is 1861-ben az 1848-ki eseményekre elmondott, miszerint világosan kifejezi, hogy a forradalomnak nem az volt az oka, hogy a 48-ki törvények meghozattak, hanem hogy meg nem tartattak. (Andrásy Gyula gr.: Most is hiszem. !) Es később ugyanazon beszédében csak két tényt jelez, mely a forradalom előtt történt, t. i. először Jelacsics bánnak kinevezése egy nappal előzte meg a magyar minisztérium kinevezését, és a debreczeni országgyűlés végzését, a márcziusi kihirdetett alkotmányt, mely hazánk önállóságát és függetlenségét egy tollvonással tönkretette, 6 hóval előzte meg. Ha ezek igy vannak, pedig igy vannak, akkor lehetetlen, hogy ha egy fejedelem kibékül a nemzettel és a nemzet megbocsát azoknak, kik függetlensége ellen küzdöttek, akkor itt, az én fölfogásom szerint, és álláspontomnál fogva nem a fejedelmi nagylelkűség, ha nem a fejedelemnek elismerést érdemlő kötelességérzetének tudatát látom. Mondja továbbá a t. miniszter ur, hogy veszedelmes, — az 1861 -ki föliratban nem levén szó róla — veszedelmes vitatni, és hogy az most becsületbeli kérdéssé vált, mi akkor nem volt az. Azt én tagadom, hogy — mert az 1861 -ki fölirat ezt nem tartalmazta — azért ezt most veszélyes volna fölhozni; mert nem az 1861 -ki országgyűlésből, hanem az 184:8-ból szállt rá a nemzetre azon becsületszó kötelezettsége. És ha áll, mit a miniszterelnök ur fölhozott, hogy akkor azoknak adatnék igaz, kik a fejedelemnek mindig ezeket meg ezeket szokták elmondani: én megfordíthatnám a t. miniszterelnök ur ellenében, és azt mondhatnám, hogy ha való az, hogy alkotmányos életünk van, és ha való az, hogy parlamentális kormányunk van, akkor a nemzetnek óhajtásai nem köttethetnek egy nyilatkozathoz, mely 186 l-ben törtért; még ahhoz sem köttethetnek, a mi 1848 ban történt, hanem azokat a fejlődő kor haladása hozza magával, és soha a fejlődő kor haladása szerint a nemzet oda nem juthatna, hogy ezt megtagadhatná; pedig, a miniszterelnök ur véleménye szerint ezt tagadnák meg. Veszedelmes volna fölállítani ezt azért, mert azok ellenében, a kik a fejedelmeknek mondják ezeket, mondhatnák a népeknek, a nemzeteknek: „Hiszen a ti engedményeitek csak a hatalmat buzdítják föl, hogy jo-