Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

86 142. országos ülés márczius 11. 1870. előre hatolván, az ellenség túlnyomó száma által körülvétetett. Kisded csapata az ő buzdítására magát meg nem adva, a leghősiesebb küzdelem közt az ellenség sorain keresztülvágott, — de ő maga, fájdalom, heted magával a küzdelemnek áldozata lett! három golyótól találva s összevagdalva a csata színhelyén maradt. Később sebeiből felgyógyult, de nyomorék maradt, s jobb keze reá nézve örökre használhatlanná vált. Mint ilyen az ellenség által is szabadon bocsátatott, kormányunk által pedig, mint alszázados nyugdíjazva lőn. De nem sokáig élvezhette nyugdiját, mert a világosi katastrófa után, újra magára lőn utalva további fentartásának szükségleteiről gondoskodni. 0 ezt meg is tette. Megtanult bal kézzel írni, s egy ügyvéd irodájában előbb 15, később 20 forint havi dijért dolgozott: nyugodtan tűrve balsorsa üldözését s főnökének szeszélyeit. Hosszas éveken keresztül tűrt és szenvedett, mert remélt és hitt a haza sorsa jobbra fordulásában. És midőn ez végre bekövetkezett, s a haza sorsáról saját fiai intézkedtek, ez alkalommal terjesztetett elő t. barátom Tissza Kálmán által egy a jelenhez rokon tartalmú indítvány, mely a képviselőház által visszautasittatott, s midőn ő ezt a lapokból olvasta, megrendült keblében a hit, elhagyta a remény és más nap reggel szobájában golyó által szétzúzott agygyal találtatott. Neve volt Somogyi Kálmán. Több másnemű példával és részletekkel is szolgálhatnék a t. háznak, melyekkel keblöknek könyörület-hurjai rezgésbe hozhatók lennének; de nem ezéloni türelmöket részletekkel igénybe venni. Szabad legyen még átalánosan néhány szót szólanom. Azt hiszem, t. ház, mindnyájoknak arczát szégyenpír futja el, midőn csaknem minden nap, egy-egy szerencsétlen honvéd kopogtat be hozzájok, kiknek annyira meg kell magukat alázniok, hogy saját és családjok élete fentartásaért a koldusszerepet kénytelenek magukra venni. Tegyék ilyenkor önök kezöket szívökre, gondolják meg micsoda kínokat kell annak ilyenkor kiállani, kinek kardján arany bojt csüngött egykor, s most koldulni kénytelen, kivált olyankor, ha részvétlen kebelre találván, durván viszszautasittatik; pedig — bár vannak nem tagadom ellenkező példák is — gyakran megtörténik, hogy ily egyének keblében sokkal nemesebb s érzőbb sziv dobog, mint a kik által visszautasittatnak. Mily fájdalmat kell ilyenkor azoknak kiállani, öntudatával bírván annak, hogy minden bűnök, mely miatt a sors által üldöztetnek, nem egyéb, mint az, hogy hazájokat jobban szerették mint saját énjüket, s azon korban, midőn jövőjüket biztosíthatták volna, nem gondoltak egyébre, csak hazájokra, és annak szabaddá tételére. De, tisztelt ház, midőn ily szerencsétlen egyéneket látunk, megaláztatásukat, fajdalmaikat átérezzük velők mi is, kik bajtársaik voltunk, bárha a sors kedvezménye által meg vagyunk is kímélve anyagi nyomoraiktól; átérezzük : mert ugyanegy ügyért harczoltunk velők: a hazáért és szabadságért, koronás királyunk s hazánk törvényes kormánya fölszólítása következtében együtt ragadtunk fegyvert, s azon fegyvert melyet kezünkbe vettünk, használtuk bárki ellen, ki a haza ellensége gyanánt tűnt föl előttünk, s nem kérdeztük, kik azok? Es ha kényszerítve voltunk saját királyunk csapatai ellen is harezolni, (Jobb felöl fölkiáltások: császár!) oka nem az volt, hogy királyunkhoz hűtlenek lettünk volna, hanem az, mert hazánk iránt voltunk hivek, 8 mert kebleinkben — mint jelenleg is minden alkotmányos érzelmű polgárnál lenni kell, — az első helyet foglalta el a haza és csak a másodikat a király. {Jobb felől fölkiáltások: császár.) Szabad legyen még néhány szót szólanom. (Halljuk!) Nagyon kérem a t. házat: ne tegyék ezen ügyet pártkérdéssé, ne tulajdonítsanak neki politikai színezetet, tekintsék egyedül kötelességi és emberiségi szempontból. Gondolják meg azt, hogy a biblia szavai is azt mondják, hogy a ki a szenvedőnek szemeiből egy-egy könyet letöröl, mindannyiszor egy-egy fokán hágott föl a mennybe vezető lépcsőzetnek; gondolják meg, hogy ezen határozat elfogadásával hány ezer könyet törölnek le a szenvedők szemeiről; gondolják meg továbbá azt, hogy ezen kötelesség elvállalása vajmi kevés ideig fogja önök vállait nyomni: mert a mint t. barátom Tisza Kálmán beszédében megjegyzé, naponkint fogy azoknak száma, kik segélyezésünket igénybe veszik és az sem tarthat már sokáig. Tegyék tehát önök lehetővé , hogy azon kevés idő, mely nekik még ki van szabva, hogy ezen segélyt élvezhetik, rajok nézve elviselhető és szenvedés nélküli legyen ; tegyék lehetővé továbbá azt, hogy midőn végórájokat elközeledni érzik, mielőtt szemeket behunyják, utolsó fohászuk ima és áldás legyen, és ne legyenek kényszerülve, hogy midőn az éhségtől kiaszott ajkaik a honért imát rebegnek, ezen ima mellé, — bár önkívületien állapotukban — még átok is vegyüljön, átok azok irányában, kik szükkeblüségöknél fogva lehetlenné tették azt, hogy a nemzet irányukban kötelességét teljesítse, sőt a mi annál több, adott igéretét beváltsa, mig ellenben a haza ellenségei közül igen sokat, sőt számos hazaárulót — kiknek bűneit pedig még az egek sem szokták megbocsátani soha — dús nyugdijakban és pa-