Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-162
I 162. országos i az illető városok az ország kormányának tapintatos intézkedése mellett már rég elegendő laktanyát építtethettek volna ; tekintve, hogy e baj nemcsak anyagi, de erkölcsi hátrányára sok helyt valóságos megrontására is szolgál a népnek ; tekintve végre, hogy a mily régi sérelme ez ügy az egész országnak, valahára megszüntetése annyival sürgetőbben szükséges: Mondja ki a ház, hogy a honvédelmi minisztérium oda utasittatik, hogy addig is mig a katonaság létszámának kellő mérvre leszállítása folytán, kimerítő intézkedés tétethetnék, legalább az ország oly vidékeire nézve, melyeken katonaság és honvédség folytonosan tanyázik, a szükségletnek megfelelő mennyiségű laktanyák építése tekintetéből mielőbb beszerzendő adatok alapján, még ez évben törvényjavaslatot terjeszszen a képviselőház elé. Elnök: Ki fog nyomatni, s a képviselő urak között szétosztatni, és adandó alkalommal a ház határozata következtében fölvétele napirendre tűzetni. A központi bizottságnak van néhány jelentése. Térey Pál előadó (olvassa a központi bizottság jelentését az állandó pénzügyi bizottság által 274. sz. a. tárgyalt a pesti érték és áru-tőzsde által a pesti Dunarakparton építendő házának adómentességéről szóló törvényjavaslat tárgyában.) Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, a törvényjavaslatnak ujabb kinyomatása azonban nem szükséges, mert az egészben megmarad. Térey Pál előadó (olvassa a központi bizottság jelentését a függő államadósságok ellenőrzésére kiküldött bizottságról szóló 1868. XLVI. törvényczikk 5-ik szakaszának módosítása tárgyában.) Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, és a képviselő urak közt szétosztatni. A törvényjavaslat kinyomatása szintén nem szükséges. Hodossy Imre előadó : T. ház! A központi bizottságnak tegnap tartott ülésében az imént előadottakon kivül még négyrendbeli igazságügyi törvényjavaslat is tárgyaltatott. Engedelmet kérek, a t. háztól, hogy ezen tárgyalások eredményéről szóló jelentéseket fölolvashassam. (Olvassa a központi bizottságnak a kir. vegyes bíróságokra vonatkozó törvényjavaslatról szóló jelentését.) (Azután olvassa a központi bizottságnak jelentését a fólebbviteli bíróságoknál alkalmazandó itélő birák számának meghatározásáról szóló törvényjavaslat tárgyában, továbbá az 1868. LIV, törvényczikk némely szakaszainak módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában és a központi bizottság jelentését az 1868. III törvényczikk 4. §-ának módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában.) s ápril 6. 1870. ope Elnök : A jelentések ki fognak nyomatni s akkor fog a t. ház napirendre tűzetéséről rendelkezni. Kautz Gyula a pénzügyi bizottság előadója (olvassa a pénzügyi bizottság jelentését a Szalag Sándor és társai által benyújtott törvényjavaslat tárgyában.) Elnök; A jelentés a törvényjavaslattal együtt ki fog nyomatni. Kautz Gyula, pénzügyi bizottság előadója (olvassa a pénzügyi bizottságnak a papír és ezüst tíz kraczáros pénznek a közforgalomból bevonásáról, továbbá az ő fblsége keleti útja költségeinek födözéséről szóló törvényjavaslatokra nézve tett jelentéseit.) Elnök; A jelentések ki fognak nyomatni és a képviselő urak között szótosztatni. Ordódy Pál előadó (olvassa az állandó igazolási bizottság jelentését, mely szerint Elekes György és Fetricu Gyula képviselők a szokott 30 napi határidő főntartása mellett az igazolt képviselők sorába fölveendők.) Elnök : E szerint Elekes György és Petricu Gyula képviselő urak a szokott 30 napnyi határidő föntartása mellett igazoltatnak, és a szabályok értelmében az osztályokba rögtön besorozandok lévén Elekes György képviselő ur a 9-ik, Petricu kép viselő ur pedig az 1-ső osztályba, soroztatik. Mielőtt a napirendre áttérnénk, pénzügyminiszter ur kivan nyilatkozni. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter: T. ház! Midőn a költségvetés tárgyalása alkalmával, a pénzügyminisztérium rendkiviili költségvetéséről volt szó, Debreezen város t. képviselője Tisza Kálmán, három kérdést intézett hozzám, és azon kívánságát fejezte ki, hogy azokra részletes választ adjak, és a szükséges adatokat is előterjeszszem. Miután ezt akkor megígértem, van szerencsém a három kérdésre a következőkben válaszolni. (Halljuk!) Az első kérdés, melyet a t. képviselő ur hozzám intézett, a következő volt: miután a rendkivüli fedezetben, mindjárt az első tételben előfordul: „államjavak eladása 120,300 frt," és ezen tételre nézve csak átalánosságban voltak a részletezésben fö'emlitve azon ingatlanok, melyek után ezen összeg befolyand; ennélfogva azt kívánja tudni a t. képviselő ur : melyek azok, mily áron és mikor adattak el ? mennyi folyt be azoknak eladásából? mennyi a hátralék ? és mennyi van előirányzatban fölvéve 1870-re? Ennélfogva van szerencsém bemutatni a bővebb részletezést a pénzügyi tárcza 1870-iki költségvetésében a rendkivüli fedezetnél, állam-