Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-160
344 160. országos ülés ápril 4. 1870, mert törvényes kötelességemnek megfeleltem. (Helyeslés jobb felől.) Elnök : T. ház ! Talán csak nem pártkérdés ez ? (Nem!) En igy fogtam fel a dolgot : ha valamely képviselő, ki a törvény értelmében képviselői állásáról lemondani köteles, ezt nem teszi, mihelyt a háznak positiv tudomása van, hogy ezt elmulasztotta, határozhat uj választás felett. Binder Mihály képviselő ur kineveztetett királyi hivatalra, olyanra, mely miatt le kellett volna mondania képviselői állásáról, de nem tette, ez eonstatálva van. En bejelentettem, és most már ugy gondolom, hogy a t. háznak tökéletes joga van uj választást elrendelni. Itt a kérdés: tehát méltóztatnak-e ezen jelentés folytán elhatározni, hogy az uj választás elrendeltessék. (Igen!) Tisza Kálmán: Attól függ, t. ház, felfogásom szerint, hogy minő tudomást értünk az alatt, a melyet a t. elnök ur mondani méltóztatott: mert azt, hogy a miniszter ur az illetőt felszólitotta, hogy, miután a törvény értelmében a birói és képviselői állás incompotibilis, a kettő között válaszszon, ezt részemről helyeslem, de azt, hogy az illető képviselő lemondott képviselőségéről : azt nem hiszem és nem tartom correetnek a miniszter jelentése folytán venni tudomásul Kétségtelen, hogy, ha valamelyik képviselő oly hivatalba lép, mely a törvény szerint a képviselői állássá] össze nem egyezhető, ezen képviselő köteles lemondani; de a háznak okvetlen kötelessége minden tagja iránt, hogy megadja neki a módot arra, hogy maga nyilatkozhassak. En tehát azt óhajtanám, hogy bizzuk meg a ház t. elnökét, hogy a képviselő nrat oly hozzáadással szólítsa föl, hogy nyilatkozzék az iránt, hogy a két állás közül melyiket választja, és hogy, ha 8 nap alatt nyilatkozni nem fog, ez képviselői állásáról való lemondásának vétetik. (Helyeslés.) Paczolay János : T. ház ! Tökéletesen igaza van Debreezen város előttem szólott érdemes képviselőjének a tekintetben, hogy a képviselő lemondását mindenkor a t. ház előtt tartozik bejelenteni, és a t. ház a képviselő lemondását csak akkor fogadhatja el, ha az egyenesen hozzá lett intézve; hanem e eorrect eljárástól Ráday László gr. lemondásánál el méltóztatott térni, és igy ez incorreet eljárást annak kell tulajdonítani, hogy mi magunk nem tartjuk mindig szükségesnek eljárásunknál a eorrectséget figyelembe venni. En ugy emlékszem, t. ház, hogy Ráday László gr. nem személyesen mondott le, nem személyesen adta tudtára a t. háznak lemondását, hanem adta tudtára ügyvéde által, kinek ha jól emlékezem, meghatalmazása sem volt. Ha tehát azon alkalommal Ráday László grófnak lemondását correetnek lehetett tekinteni és el lehetett azt fogadni, és a t. képviselőház az uj választást is el méltóztatott rendelni, én tökéletesen, szabályszerűnek és indokoltnak látom a t. elnök ur kijelentését azért: mert az igazságügy miniszter ur föl volt híva, hogy Binder Mihály ur által a törvényt tartassa meg. A miniszter ezen fölhívásnak eleget tett, és most hivatalosan jelenti, hogy a megválasztott képviselő, ki általa lett kinevezve a birői állásra, képviselőségéről lemond. Most az a kérdés merül föl : vajon a miniszter hivatalos jelentésének van-e több hitele, vagy pedig Ráday László gr. ügyvéde nyilatkozatának 1 és ha Ráday László gr. ügyvédének nyilatkozata folytán el lehetett fogadni Ráday László gr. lemondását, azt hiszem még inkább ellehet fogadni Binder lemondását akkor, mikor azt az igazságügyminiszter hivatalosan jelenti a képviselőháznak ; (Élénk helyeslés jobb felöl.) mikor a miniszter jelenti, hogy az általa kinevezett hivatalnokkal a törvényt megakarta tartatni. Én tehát ily előzmények után nem tartom helyesnek, hogy az illető újra felszólitassék és a képviselőválasztás el ne rendeltessék. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Deáky Lajos: Tisztelt ház ! Elnök: Tessék az igazságügyminiszter urnák levelét meghallgatni. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa m igazságügyminiszter levelét): „Méltóságoselnök ur! Binder Mihály marosvásárhelyi kir. táblai biró és országgyűlési képviselő az 1869. IV. t. ez. 8. §-ának rendelete folytán utóbbnevezett állásáról egy hozzám felterjesztett nyilatkozatában f. hó 15-ikén lemondott. Én ugyan a nevezettet oda utasítottam, hogy lemondását közvetlenül Méltóságodnál, mint a képviselő ház elnökénél jelentse be: mindazonáltal tudomás végett van szerencsém addig is e körülményről Méltóságodat tiszteletteljesen értesíteni. Fogadja Mlgod kiváló tiszteletem nyilvánítását. Pest, 1870. martius 26-kán. Horváth Boldizsár." Elnök : Ez tökéletesen correcte szól, nekem pedig kötelességem volt ezt a háznak bejelenteni. (Helyeslés.) Vajon a t. ház meg akarja várni, míg Binder Mihály beküldi lemondását, vagy pedig e kinevezés folytán uj választást rendel-e el 1 méltóztassék határozni. (Fölkiáltások jobb felől: Nem várjuk meg! Bal felöl: megvárjak!) Itt két alapon lehet határozni : az egyik alap az, hogy a ház megvárja, mig Binder Mihály ezen levél szerint, igéretét beváltja és lemondását beküldi; a másik az, hogy miután a t. háznak positiv tudomása van, hogy Binder Mihály királyi táblai bírónak lett kinevezve ő u törvény értelmében képviselői állásáról lemondottnak tekintetik és az uj képviselőválasztás elrendeltethetik.