Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-159
340 T59. országos tllés ápril 2. 1870. nek össze, mert panaszkodnak az elnök urak, hogy oly sajnos kisebbségben jönnek össze, miszerint gyakran tárgyalni sem lehet. Hétfőn, ha méltóztatnak megengedni, az országos kölcsön iránti javaslat tüzettetik napirendre. Azonkívül ugyancsak hétfőn a vasúti bizottságnak lesznek sürgős jelentései a valkányperjámosi vasút iránt, mely minden kamat - biztosítás nélkül építtetik, ha april 20-ig az engedély megadható. (Felkiáltások: Megadjuk!) Azoníölül igazságügyminiszter ur kívánatosnak és üdvösnek tartja, ha a 277. számú törvényjavaslata, a fölebbviteli bíróságoknál alkalmazandó bírák számának meghatározásáról, mielőbb tárgyaltatik, ezután következhetik a 279dik számú törvényjavaslat a törvény kihirdetéséről, valamint az 1868-diki XIV. t. ez. némely szakaszai módosításáról szóló törvényjavaslat, nemkülönben a pénzügyi bizottság jelentése 234. szám alatt, a pesti Lloyd és gabnacsarnok által építendő ház megadóztatásáról, és végre Irányi képviselő urnák a felnőttek oktatásáról szóló törvén yj avasl ata. Most következik igazságügyminiszter ur válasza egy hozzá intézett interpellatióra. Horváth Boldizsár igazságügyminiszter: T. képviselő ház! A mai ülésben interpellatio intéztetett t. collegámhoz, a belügyminiszter úrhoz. Az interpellatio következőleg hangzik: „Szemben azon hírekkel, hogy némely megyei és városi körökben a tisztujitások foganatosítása vagy további elnapolása élénk érdekeltséggel tárgyaltatik: tiszteletteljesen felkérem a belügyminiszter, urat, hogy ezen kérdés iránt nézeteit nyilvánítani szíveskednék. " Részint azért, mert a belügyminiszter ur ágyban fekvő beteg, részint pedig azon okból, mert egy hason tartalmú interpellatio intéztetett hozzám, martius 10-én Kiss János képviselő ur által, a szathmári tisztújítás tárgyában: engedje meg a t. képviselő ház, hogy ezen interpellatióra a kormány nevében én adhassam meg a választ. (Malijuk !) A kérdés az levén, hogy mik a kormány nézetei e tárgyban 1 van szerencsém a kormány nevében kijelenteni, hogy mi a tisztújítást ma, sem törvényesnek sem pedig opportunus dolognak nem tekinthetjük. (Helyeslés jobb felől és a bal középen.) Törvényesnek nem tartjuk azért, mert egyátalában egy törvény sincs, melyre hivatkozni lehetne annak indokolására, hogy a tisztujitásokat akár a városokban, akár a megyékben meg kell tartani. Engedje meg a t. ház, hogy legelsőbben is az 1848: XVH-ik t. czikkre hivatkozzam, mely a megyéket ideiglenesen szervezi, és mely világosan kimondja, hogy a legközelebbi országgyűlés intézkedéséig tisztújító székek a megyékben nem tartatnak, hanem a hivatalokra nézve történt üresedéseket a főispán a bizottmánynyal egyetértőleg tölti be. Ezen törvény szól a megyékről. A mi pedig a városokat illeti, az 1848: XXIII-ik t. ez. átolvasása mindenkit meggyőzhet arról, hogy azon törvény nem szervezte a városokat végleg, hanem csupán azon intézkedésekre szorítkozik, melyek a városi szerkezetnek rögtöni átalakítására 1848-ban szükségeseknek mutatkoztak. Világosan kitűnik ez az 1848. XXIII t. czikk, 3-ik §-ából, mely azt mondja: „azalatt, mig a városok rendezése iránt a törvény részletesen rendelkeznék, következők határoztatnak meg" : és ezután sorban következnek a városok felosztására, a tisztújításra és a választásijog meghatározására vonatkozó intézkedések. De seholsem mondja a törvény azt, hogy a hivatalnok három esztendő múlva a hivatalról lemondani tartozik. (Nyugtalansáa a bal oldalon.) Ezen vörös fonál vonul át a törvény többi szakaszán is. Szabadjon a többek közt még csak a 25-ik szakaszra hivatkoznom, mely a tanácsról és a közgyűlésről szól, mert ebben is előfordul ezen kifejezés : „Azalatt mig a törvény részletesen intézkedend." Mindebből kitűnik, t. képviselő ház, hogy az 1848-ki törvényhozás csak egy ideiglenes status quo-t akart teremteni mind a megyékben, mind a városokban. Ellenben a megyék és városok végleges szervezését a jövő törvényhozásnak hagyta főn. De ha ezen törvények nem volnának is szemünk előtt, eljárásunk iránypontjait azon fölhatalmazásból kellene merítenünk, melyet a kormány e tárgyban az országgyűlés mindkét házától nyer. Ezen, a képviselőház 1867-ik évi márczius 11-én tartott ülésében kelt határozat 7-ik szakaszában világosan benne foglaltatik, hogy a megyei bizottságok, tisztviselők és a törvényszékek tagjai a megyék végleges szervezésének tettleges életbeléptéig maradnak állásukban és hivatalukban, akkor pedig a bizottságok, a tisztikar és a törvényszékek ujabb megalakulása akként fog történni, a mint eziránt a törvényhozás intézkedni fog. Ez is világos. A törvényhozás tehát bennünket akkor, midőn az alkotmány vissza állíttatott, oda utasított : hogy némely, a változott viszonyok által szükségelt módosítások mellett, a 48-ki törvények alapján s az azon törvényekben szabályozott tisztújítás utján ideiglenesen szervezzük a megyéket ós városokat. A törvényhozás intentiója az volt, hogy ezen ideiglenes szervezést, melynek alapjait 1848-ból kölcsönöztük, tartson mindaddig, mig a végleges szervezés iránt a törvényhozás nem in-