Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-141

24 141. országos ülés márczius 10. 1870. tán más kérdés. En nem szólok ahhoz, mert nem értek azon részletekhez, melyeket az államtitkár ur előadott; azután pedig, hogy valaki arra rögtön feleljen, a mit az államtitkár ur itt mondott, szükséges lenne, hogy hasonló volubilitással biró képviselő üljön itt ezen oldalon, (Igaz! jobb felől.) Az igaz, hogy arra, a mit a t. államtitkár ur mondott, hogy megértessék, mindig jó hosszú idő kell hogy elteljék, mint a német élez élvezetére, melyről azt mondta nem tudom kicsoda, hogy mindig holnap nevet rá. Hanem van egy megjegyzése az államtitkár . urnák és a miniszterelnök urnák, melyre bátor vagyok egy pár észrevételt tenni. ííem beszélvén másokról, egyenesen egyéni érzelmemet fejezem ki: hogy én részemről mindig meg voltam győződve arról, hogy, ha van egy intézmény, melyet a kormánynak szivén kell hordoznia és meg voltam győződve, hogy nemcsak kell, hanem szivén is hordozza, a mit előmozditaoi akar, és melyhez némileg dicsősége is van kötve: az a honvédelmi intézmény. Mert erre nézve — ha azt létesiti — csakugyan elmondhatja, hogy teremtett valamit. Következőleg igen természetesnek tartottam, hogy arra nézve a legnagyobb buzgóságot fejtse ki; és részemről mindig kész voltam a buzgóságnak jeleit elismerni, méltányolni és magasztalni. (Nyugtalanság jobb felől.) Bizonyosan azok, a kik kételkedő megjegyzéseket tesznek arra, semmi esetre sem tudják, hogy miért kétkedtek. Az államtitkár ur egyenesen vádolta a sajtót, hogy népszerütlenitette a honvédséget. Bocsánatot kérek: én nekem magamnak, mint a sajtó egyik emberének e házon kivül. (Szünet. Fölkiáltások jobb felől: Halljuk tehát.) Ne féljenek, én bizonyosan megmondom a véleményemet, ugy mint azon urak, kik annyira fönakadnak, ha valaki egy pillanatig hallgat, hogy gondolatait összeszedje, és én bizonyosan képes is vagyok legalább annyira mint ők elmondani véleményemet. (Derültség! Zaj! Halljuk!) En, mint a sajtónak egyik embere a házon kivül, azon — mondhatom — fájdalmas helyzetbe jöttem egyszer, hogy legjobb barátommal voltam polémiában, sőt meg is támadtattam általa ép azért — nem azért, hogy a honvédséget pártoltam volna, mert akkor még nem volt honvédség, hanem azon nyilatkozatomért, hogy én — nem bánom akár minek nevezzék, ha magyar zsandárságnak nevezik is, még akkor is acceptálom és fogom támogatni, a mennyire ez gyenge fóliámtól kitelik, azon magyar fegyveres erőt; de azon egyetleu egy föltétel alatt: hogy azzal ne parancsoljon más, mint a magyar miniszter (Helyeslés.) Ezt mondottam és azért egy igen jó — fájdalom ! többé nem létező barátommal kellett polemizálnom. És ezen barátom Böszörményi László volt, a ki nem a honvédséget, melynek ő maga hajdan nagy disze volt, támadta meg, hnnem nem helyeselte, hogy ón részemről ily név alatt is, — mert ugy látszik a szegénynek csak e név ellen volt kifogása, —pártolni tudom ezen intézményt. Ily nevet egyébként magam sem akartam ; csak azt akartam jelezni, hogy mindegy, akár hogyan nevezik, csak legyen fegyveres ereje az országnak, melylyel ne rendelkezzék más, mint a magyar miniszter. Es ez — mondom — a honvédség szervezése előtt történt, és nem saját lapomban, hanem egy barátoméban, Jókai lapjában, melynek akkor dolgozó társa voltam. Később, midőn a honvédség szerveztetni kezdetett, már saját lapomban is szólhattam hozzá, és hogyan szólottam? Ugy szólottam talán részemről s azon barátaim részéről, kik velem vannak e részben, mintha a honvédséget nem akarnók minden utón és alkalommal népszerűvé tenni, hogy ha az már magában is nem volna népszerű eszme ? Hiszen azon különös dolog történt velem, kinek lapja és egyénisége nem nagyon kedvelt némely körökben, hogy még a ,,Buda-Pesti közlöny" is megdicsérte a honvédséggel szemben elkövetett eljárásomat. Bár az ily bizonyitványnyai nem igen szoktam dicsekedni másfelé, de ily vád ellenében megbocsássanak, ha fölhozom. Midőn valaki vádat emel a sajtó ellen az országházban, miután itt mindkét oldalon vannak a sajtónak képviselői, — nem országos képviselők, de a sajtónak képviselői habár a jobb oldaliak közöl, megvallom, nem tudom, hogy országos képviselők lennének, mert a jobboldali sajtónak képviselőit a kormány, ugy látszott, nem nagyon igyekezett megválasztatni, mig a baloldaliakat magának az országnak közvéleménye karolta föl, — mondom — midőn e helyen a sajtó ellen vád emeltetik, akiior meg kell neveznie azt, ki a honvédelem ellen agitált, hogy másoknak ne váljék aztán fájdalmas kötelességökké azt mondani, hogy ez nem áll ugy. Lehet, hogy voltak, kik agitáltak, hanem a vád igy átalánosságban nem áll. Ellenkezőleg a sajtó nagyon sokat tett ellenhatolására bizonyos dolgoknak, melyek igenis a honvédelem népszerütlenitósére hatottak. így hatottak a honvédelem népszerütlenitésére a kezdetbeni lépések, mikor itt Pesten láttuk az utezán: mintha Falstaffuak rongyos regimentje lett volna a toborzó csapat, meiy a legutolsó korcsmákban állította föl a nemzeti zászlót. Hiszen ezek oly nevetségességek voltak, miket vagy elhallgattunk, vagy figyelmeztettük a kormányt komolyan, hogy ne tegye népszerűtlenné az eszmét ily eljárás által. Ez egyik. Másik, a mi népszerütlenitette más szem-