Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-141

18 141. országos Dtés márczius 10. 1870. Ugyanis előre láttam, hogy ha előbb akarunk valamit csinálni, akkor csak önkénytesekre lehet reflectálunk és toborzáshoz kell majd folyamodnunk. A kérdés másként döntetett el. Én egy pillanatig sem éltem azon csalódásban, hogy be ne következzék az, a mi be is következett. A fiatalság, mely katona-kötelezettségén még túl nem volt, hozzánk még nem jöhetett : mert a törvény értelmében mindenekelőtt a közös hadsereg szükséglete elégítendő ki, s így a ki katonaköteles, annak mindenekelőtt oda kelj állíttatnia. Az ilyen tehát nem jöhetett. A ki pedig túl volt már a hadkötelezettségen, arról nem hittem, hogy valami nagy örömmel tódulna a zászló alá, azon főnállott irány mellett, melyet én tisztán csak a viszonyoknak tulaj donitok-érette nem vádolok senkit,—azon irány mellett, mely országszerte idegenkedést mutatott a katonai szolgálat iránt, melytől a múlt időkben nagyon el is szoktunk. Nagy jó akarat, minden oldalról öszhangzó működés kellett volna arra, hogy megkapjuk azon ezer s néhány embert, kikre minden esetre szükségünk lett volna az itteni főtanosztályhoz és hogy legyőzessenek azon nehézségek, melyek minden alakítással együtt járnak. Erre én számitui nem mertem. Es lett is baj elég, ebben igaza van Szathmáry képviselő urnák! de mutatkozott az a hétszáz embernél is, nem a 48 ezernél. Köszönet azért az azon 700 emberrel megtett kísérletnek. Es midőn sok aggódás xitán a kormány arra határozta magát, hogy megkísérti dolgát az önkénytesekkel, mit tapasztaltunk volt? Hivatkozom az ellenzéki journalistiea akkori magatartására, hivatkozom, hogy mennyi sárt dobált annak egy része azokra, kik a téglát hordák. A miniszterelnök ur csak átalánosságban beszélt, én szolgálok specialitásokkal. Hivatkozom azon panaszokra, melyeket orgánumaink hozzánk intézve beküldtek a miatt, hogy a jonrnalistikában kifejlett agitatiók következtében odakün, a cselekvés terén hasonlók történtek ; ha ennek folytán azon honvédségnek érdekében, melyet meg vagyok győződve, a tisztelt képviselő urak époly melegen ölelnek föl, mint mi, nem kaptuk össze azon ezer s nehánjr embert: kérdem, ki az oka? Ha ma nekünk szemrehányást csinálnak a t. képviselő urak abból, hogy október előtt lassan ment a dolog, s ha nem mindnyájan is, de egy részben legalább oly állást foglaltak el, minőről szólottam, akkor aligha van igazuk. Október után pedig rögtön elvesztették a képviselő urak az alkalmat, hogy szemrehányásokat tehessenek ez ügy lassú fejlődése miatt. A rendszeresített bókeállomány mellett múlt évben, októbertől újévig, be kellett volna taníttatni nyolcz-kilencz ezer embernek és beszámítva lett több tizenegy ezernél ; tehát több a joggal várhatott mennyiségnél. Hadd szolgáljon ez nekem alkalmul arra, hogy átmenjek némely állításokra, melyeket Ivánka képviselő ur mondott. 0 három dolgot neheztelt főleg. Első az, hogy a századoknál nagyon kis összeg van föl véve az iskolázásra. Tanerők a tiszti kárból kerülnek, tantermek az elszállásolás rovata alatt biztosittatnak és így az a csekély pénz, a mi azokra még kell, egykis rajzónra, egykis papirosra, egykis krétára, s a többire van szánva. Ha ezekre nem száz s ezer forintokat vettünk előirányzatba, azért szemrehányásokat nem érdemiünk. Az általa emiitett pontok másodika: a lövöldék kérdése. Szerinte minden községben lövöldéket kellene létesíteni. Ez kissé sok lenne, miután hiszem az istent, hogy maholnap nem lesz község, melyben honvéd ne lenne a lakosok egyike, másika. (Ivánka közbeszól: Csak az állomási helyeket értettem.) Ekkor megelőztem a t. képviselő ur kivánságát, miután épen én kezdeményeztem a minisztériumnál, hogy a katonai lövöldékbe hivassanak meg a polgárok, én initiáltam azon eszmét, hogy a polgároknak alkalmuk legyen magákat a lövészetben gyakorolni, én initiáltam azt, hogy felajánltassék azoknak ellőállitási áron a lőszer és ingyen a szükséges fegyverek. Örömmel mondhatom, hogy tett ajánlatunk elismeréssel fogadtatott szerte e hazában, és okunk van reményleni, hogy ilyképen azok is megbarátkoznak majd a fegyverrel, kik kivül maradnak majd a honvédség keretén. Az általa neheztelt pontok harmadika az, hogy nincs elég nagy Összeg előirányozva azon czélra, hogy folyó év folytán ugy a tavaly, mint a f. évben állított ujonczok kitaníthatok legyenek. Ez megtörténhetik, és akkor majd póthitelt bátorkodunk kérni; az előirányzatban azonban nem véltünk mást felveendőnek, mint azt, a mi föltétlenül és bizonynyal szükséges. Egyébiránt e tekintetben két lehetőség van: egyik az, hogy a törvény által fentartatni rendelt álló századok mellett hívjuk be és oktassuk be az ujonczokat, másik meg az, hogy legnagyobb részben az ujonczokból alkossuk azokat. En ugy fmancziális, mint közgazdászati szempontból is az utolsó mellett vagyok, s azt mondom: ha törvény szerint nekünk minden zászlóalji állomás székhelyén együtt kell tartani egy álló századot, legyen annak legénysége minden 8 hétben, vagy legalább annyiszor cserélve, a hányszor a betanítás érdeke követeli. Már ha az idei ujonczozás által behozandó legénység még ez évben mind betanittatik, akkor a jövő esztendőben, — miután a jövő esztendei ujonczokat a törvény értelmében október előtt nem