Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-154
154. országos ülés márczius 28. 1870. 243 lekedesi miniszter úrhoz az iránt: mi legyen ezen mulasztásnak oka? Akkor oda nyilatkozott : miszerint törvényjavaslatot szándékozik előterjeszteni a ház elé a végett, hogy ezen szárnyvonal államköltségen kiépíttethessék, és az e czélra szükséges póthitel megszavaztassák. A törvényjavaslat azonban azon időtől fogva mai napig sincs beterjesztve, és ezen szárnyvonal kiépítése érdekében, —mit a ház a hatvan-miskolezi fővonallal egyidejűleg rendelt kiépíttetni, mit a törvény létrehozatni parancsol, — még sem történt semmi intézkedés. A gyöngyösi szárnyvonalt, mely hasonlóképen a ház határozatánál fogva rendeltetett államköltségen elkészíttetni, kiépíttette a kormány, a nélkül, hogy a törvényjavaslatnak beadását póthite] megszavazása iránt szűkségesnek tartotta volna. Az egri szárnyvonalra nézve pedig , mely ugyanazon alkalommal lett volna kiépítendő, oda nyilatkozott, hogy már ezt nem teheti azon 60 millió frtnyi kölesönből, melyet az ország vasutak építése végett vett fel, ehhez a ház egy ujabb határozatára van szüksége. Tehát egyik szárnyvonalat lehetett kiépíteni uj törvény alkotása és póthitel kérése nélkül, a másikat pedig nem. Es miért nem? Azért, mert, a mint egyik miniszter ur előttem kijelenté, hogy Eger városa nem kormánypárti, tehát nem lesz szárnyvonala. (Nagy derültség.) Ha ez igy áll, ha a t. miniszter ur által előttem tett szavának nyomatéka van, akkor kérdem : van-e Magyarországnak alkotmánya? Van-e szabadsága ? Van-e parlamentális kormáQyformája ? Ezt csak gúnykép lehetne állítani, és ez való| szi nüleg ámítás lenne. Én, t. ház, az ilyen kényeskedést, ily miniszteri omnijjotentiát veszélyesbnek tartom az egyes zsarnokok absolutisticus hatalmánál! Ezektől könnyebben meg lehet menteni a hazát; de ha fölötte ily apró zsarnok hatalmaskodik, az általa kegyelt alárendeltjeivel együtt, — az sokkal veszedelmesebb, mint egy korlátlanul uralkodó embernek kényuralma; mert ez esetben, ha már sikerült Péternek kegyét megnyerni, Pál neheztel az emberre és nyomja el jóllétét, s igy tovább. Ez veszélyesebb magánál a despotieus, absolutisticus hatalom gyakorlatánál! (Nagy derültség.) Egyébiránt t. ház, ez alkalommal csak arra akartam figyelmeztetni, hogy ily veszélyes, és méltán aggodalmat gerjesztő követelmények közt, az általam beadott határozati javaslat tárgyalását mihamarább méltóztassék kitűzni. Egyébként, mint már mondám is, Tisza Kálmán határozati javaslatát, mely a másik ma beadottal léuyei gére nézve teljesen öszhangzik : pártolom. Elnök: T. ház ! Senki többé szólásra feljegyezve nincs; következőleg, mielőtt az átalános tárgyalást a házszabályok 126-dik §-a értelmében bezárom, következnek az indítványozók és a miaiszter ur, ha netalán nyilatkozni kívánnának. E czélból holnap 10 órakor ülés fog tartatni, és hogyha bevégeztetnék idejében a jelen tárgyalás, azon esetben, mint megallapittatott, a zárszámadások jönnének tárgyalás alá. (Az ülés végződik d. u. 2 1 \ i órakor.) 31*